Előfizetés

Lehallgatási botrány - Strasbourg ítélete végleges a TEK-es poloskákról

Publikálás dátuma
2016.06.10. 14:50
Fotó: Thinkstock
Végleges győzelmet aratott az Emberi Jogok Európai Bíróságán a magánszféra ügye: a Bíróság elutasította a magyar állam fellebbezését a Szabó és Vissy kontra Magyarország ügyben. Az Eötvös Károly Intézet az ítélet kikényszerítéséig nem áll le, küzd a magyar állampolgárok minél zavartalanabb magánéletéért - írták a közleményben. Az intézet korábbi munkatársai azért fordultak a bírósághoz, mert kifogásolták, hogy a TEK bírói engedély nélkül is végezhet titkos megfigyeléseket. 

Az Eötvös Károly Intézet két korábbi munkatársa egy mindannyiunkat érintő ügyben fordult a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához. Az indítványozók azért kérték a strasbourgi bíróság segítségét, mert a TEK pusztán miniszteri engedély alapján, bírói jóváhagyás nélkül folytathatott titkosszolgálati megfigyeléseket, beleütve az orrát bármely állampolgár legbelsőbb magánügyeibe. 2016. január 12-ei ítéletében a Bíróság megállapította, hogy a titkos megfigyelés engedélyezését pártatlan eljárásban, független döntéshozónak kell elvégeznie – tehát nem lehet eltekinteni a lehallgatások független bírói kontrolljától. A hatályos szabályozásról a Bíróság megállapította, hogy az európai polgárok magánélethez való jogát sérti. Mi mindannyian európai polgárok vagyunk.

Lázár János a napokban olyan „titkosszolgálati jelentésekről” beszélt, amelyek bizonyítják, hogy magyarországi civil szervezetek a haza kinevezett ellensége, Soros György irányításával működnek.

Tudósítások szerint Pintér Sándor miniszter pedig „a civilek megfigyeléséről annyit árult el, hogy Magyarországon a törvény egyértelműen fogalmaz: nincs olyan ember, akit törvényes körülmények között ne lehetne lehallgatni. Hangsúlyozta, hogy ezek a törvények nagyon alaposak és demokratikusak. Az utóbbi időszak lehallgatási ügyeit nem cáfolta, csak annyit mondott, nem tud arról, hogy bármikor törvényt sértettek volna.”

Az intézet a sérelmes jogi helyzet megszüntetése, e törvények megváltoztatása érdekében levélben fordult azokhoz a közjogi méltóságokhoz, akik alkotmányos funkciójukból fakadóan felelősek a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek teljesítéséért. A cselekvésre felhívó levelek ugyanazon kifogással pattantak vissza minden fórumról: a strasbourgi Bíróság ítélete nem volt végleges, mivel a magyar állam az ügyet a Nagykamara elé vitte. A Nagykamara 2016. június 7-én a magyar állam kérelmét elutasította. A jogsértést megállapító ítélet véglegessé vált, elhárult tehát minden akadálya annak, hogy a kormány gondoskodjon a jogsértő helyzet megszüntetéséről. Az EKINT ezért újból megkeresi az illetékes minisztert és az ombudsmant – várjuk válaszukat. Az eljárásban az Eötvös Károly Intézet korábbi munkatársait Vissy Beatrixet és Szabó Máté Dánielt a Majtényi László Ügyvédi Iroda képviselte - írta az intézet a közleményben.

Vissy Beatrix és Szabó Máté Dániel korábban azért fordultak a bírósághoz, mert kifogásolták, hogy a TEK bírói engedély nélkül is végezhet titkos megfigyeléseket. A bíróság a panasz kivizsgálása közben egy pontban találta aggályosnak a terrorelhárító szervek titkos adatgyűjtésére vonatkozó magyar szabályozást, amely a bírói fórum szerint sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogról szóló cikkét. A törvényszék hangsúlyozta, hogy a titkos megfigyelés engedélyezésének feladatát pártatlan eljárásban független döntéshozónak kell elvégeznie.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) öttagú tanácsa kedden elutasította a fellebbezést az ügyben, ezzel az elmarasztaló ítélet jogerőre emelkedett. A strasbourgi székhelyű törvényszék januárban első fokon már helyt adott az Eötvös Károly Intézet két munkatársa panaszának, és négyezer euró (nagyjából 1 millió 240 ezer forint) nem vagyoni kártérítést ítélt meg az ügyben, amely ellen a magyar állam fellebbezést nyújtott be.

A Népszava szerdán számolt be arról, hogy az Eötvös Károly Intézet munkatársai lehallgató készüléket találtak az irodájukban. "Az elmúlt napokban gyanúsnak tűnő készüléket találtunk az irodánkban, amely a távközlési vezetékeket, többek között a wifit fogta közre, a más funkciót ellátó kábel árnyékoló doboz helyett." - ezt írták Facebook-oldalukon.  A megkérdezett szakértő szerint olyan nehezen beszerezhető készülékről van szó, amely adattovábbításra alkalmas. Hozzáteszik: "Nem tudjuk, hogy a szerkezet kitől származik és hogyan került az irodánkba, mindenesetre biztosan állíthatjuk, hogy nincs senki előtt titkolnivalónk. Honlapunkon az összes tevékenységünkről, elkészült anyagainkról és gazdasági beszámolóinkról találsz információt."

Bakondi: a titkosszolgálat nem hallgatta le az intézetet
Ha a titkosszolgálatok hallgatták volna le az Eötvös Károly Intézet irodáját, akkor azt a poloskát biztos nem találták volna meg - ezzel indokolta a miniszterelnök belügyi- és belbiztonsági tanácsadója egy mai sajtótájékoztatón, miért biztos benne, hogy nem a magyar szolgálatok hallgatták le az irodában zajló beszélgetéseket - írja a hvg.hu.
Bakondi újságírói kérdésre hozzátette, kizártnak tartja, hogy az említett poloska lajstromban legyen a hazai szolgálatoknál. Azt is elmondta, hogy nem látott olyan titkosszolgálati jelentéseket, amelyek  Soros Györgyhöz köthető alapítványok a Lázár János által említett migrációt támogató tevékenységéről szóltak volna.

 

A Belügyminisztérium azt közölte az MTI-vel, hogy a készülék kiskereskedelmi forgalomban húszezer forintért beszerezhető. Közleményükben hangsúlyozták: a jogszabályok keretei között "a titkos információgyűjtés, illetve a titkos adatszerzés eszközeivel szolgáltatást végző belügyi szervezet saját eszközeit nem internetes portálon, és nem a sarki boltban vásárolja meg". Megjegyezték, hogy az intézet nem tett bejelentést, feljelentést, jelzést a rendőrségen "a talált tárggyal kapcsolatban".  

Plázázni is kék villogóval jár a budapesti kórházigazgató

A Bajcsy Zsilinszky Kórház igazgatójának, Bodnár Attilának autóját már többször látták megkülönböztető jelzéssel közlekedni a fővárosban. Legutóbb a a Lurdy Háznál parkolt a kocsijával kék villogóval a tetején, vélhetően fiára és annak barátnőjére várhatott, családi, hétvégi bevásárlásra használva az autót - írja a Népszabadság. Tényi István bejelentést tett a rendőrségen szabálysértés gyanúja miatt az ügyben.

A lap szerint a megkülönböztető jelzést adó készülék használatára nagyon szigorú szabályok vonatkoznak, az autón kikapcsolva is csak indokolt esetben lehet. Ennek ellenére a kocsit többször is látták a IX. és a X. kerületben kék lámpával a tetején, amiről a közintézmények honlapja alapján kiderítették, hogy Bodnár Attila, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház főigazgatója a sofőrje.

Bodnár nem vitatta, hogy valóban az ő autója volt, ám ha hibázott – azaz a kék lámpa tényét – feledékenység okozhatta. "Egy ekkora intézmény vezetőjeként az előttem álló feladatokra koncentrálok, és bizony az is előfordul, hogy valahol hirtelen megállok, hogy bedobáljam az élethez szükséges dolgokat" - nyilatkozta a lapnak a főigazgató, de azt már nem tudta megmondani, miért állt áprilisban a Lurdy Ház előtt. A Népszabadság a Facebook-profilok alapján arra jutott, hogy a kocsi akkor Bodnár fiára és annak barátnőjére várhatott, családi, hétvégi bevásárlásra használhatta a kocsit.

Bár jogszabály nem tiltja a szolgálati kocsi családi igényekre való használatát, ám megkülönböztető jelzést csak kiemelt államérdekből vagy közérdekű feladatok ellátása közben lehet kitenni. Egészségügyi intézmények esetében pedig külön kell kérvényeznie a lámpát a rendőrségtől, amit meg is tettek: nyilvántartás szerint az autó sürgősségi betegellátásra szolgál. A kék lámpát akkor lehet felszerelni, ha feltüntetik az autón, hogy ki és milyen célra használja. Ezt pedig 15 nappal az engedély megszerzése után kell megtenni, amit Bodnár autóján nem lehetett látni. A főigazgató szerint készült ilyen felirat, de mivel nincs meg a rutinja, így elfelejthette azt felhelyezni, arra azonban már nem tudott válaszolni, miért parkolt tilosban az autóval.

Tényi István, a fideszes feljelentő-bajnok szerint az ügyben felmerülhet a megkülönböztető jelzést adó készülékkel kapcsolatos szabálysértés elkövetés gyanúja, ezért a vonatkozó rendelkezések alapján az ügy kivizsgálását kérte a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.

Hatalmas fa dőlt meg a Balatonnál

Szünetel a vasúti forgalom Fonyód és Balatonszemes között egy megdőlt fa miatt, az utasokat vonatpótló buszokkal szállítják - tájékoztatott honlapján a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A közlemény szerint a balatonboglári Kodály utcában álló hatalmas fa azután dőlt meg, hogy egy csőtörés következtében kiömlő víz alámosta a gyökérzetét. Mivel veszélyezteti a vasúti közlekedést és a felsővezetéket, az utcát lezárták, a forgalmat leállították. A boglári önkormányzati és a siófoki hivatásos tűzoltók eltávolítják a fa ágait, a közlekedés várhatóan 13 óra után állhat helyre.