Végre egy esemény, amely egységbe tömöríti a magyar társadalmat. Nem kellett hozzá más, csak egy győzelem. Egy olyan siker, amilyenre régóta vártunk, amilyenről régóta álmodoztunk. Két gól az ellenfélnek, ráadásul a "sógoroknak", akikkel eddig a legtöbb válogatott meccset játszottuk - és mindjárt más színben látjuk a világot.
De talán éppen ez a baj. A 2-0 valóban szép eredmény. Fontos siker. Megmutattuk a világnak, hogy még vagyunk és hogy a magyar futballt nem lehet leírni. Meg azt is, hogy van remény. Értékelni kell, amit a csapat - mint csapat - elért, de túlértékelni hiba lenne.
Jogos az öröm. Még az is érthető, hogy a közös meccsnézés zsúfolt helyszíneiről a tömeg a körútra vonult és akkor leálltak a villamosok, meg a közlekedés. Régóta nem volt miért az utcákon ünnepelni. Még egyszer mondom: ünnepelni. Mert az utcákon, tereken, hidakon jó párszor összegyűlt sok ember. Ezrek, néha tízezrek. Hiszen semmi sincs rendben. Sem az oktatásban, sem az egészségügyben, sem a politikában. De valódi eredményt csak a netadó visszavonásával sikerült elérni. A többi probléma megmaradt, esetleg nőtt, s a hatalom úgy ítélte meg, a tiltakozásnak nincs akkora súlya, hatása, hogy bármit is kellene lépni.
Minden megy a maga útján. Épülnek a stadionok, pöfög a kisvasút, az emberek véleménye pont annyira érdekli a rendszert, hogy mindent kézben tudjanak tartani. Nehogy baj legyen. A rendező elv, hogy a kedves vezetőnek tessen minden.
Jellemző volt, ahogy a bordeauxi stadion díszpáholyában örvendeztek a kiválasztottak a második magyar gólnak és a győzelemnek. Ott örült a fél kormány, persze Csányi Sándor, mint MLSZ-elnök, de legfőképpen Orbán Viktor. És a boldog percekben senki sem mulasztotta el, hogy gratuláljon a neki. Hiszen tudják, nélküle Magyarország - és futball válogatottja - nem teljesítene jobban.
Az egyszerű szurkolók a budapesti körúton az első győzelem után még nem a kedves vezető képével vonultak fel. De ha a csapat továbbra is sikeres lesz, az is bekövetkezhet. Ám egy nem várt kudarc meg is fordíthatja a hangulatot. Történt már ilyen, 1954-ben.
Nálunk ugyanis sport és politika kézen fogva jár. És nem tanulunk semmiből.
