Van egy ország, Magyarország, ahol hézagos a Jog, ahol a Törvényt nem tisztelik, hanem értelmezik, ahol az Erkölcs megfélemlítve hallgat, ahol az Erkölcstelenséget a Jogszerűség háta mögé bújtatják.
Egyszóval ez az ország olyan ország, ahol a Jog, a Törvény és az Erkölcs, bár egy filozófiai család gyermekei, nem kéz a kézben járnak, hanem ketten a harmadik elől bujkálnak, azt kijátszani próbálják.
Ebben az országban az Erkölcs és ikertestvére az Erkölcstelenség testvérháborúban állnak, mint egykor a bibliai Káin és Ábel. Ebben a testvérháborúban férfias erénynek számít, és látványos elismerést kaphat az, aki csalással, hazugsággal, félrevezetéssel, vagy egyéb erkölcstelenséggel vesz győzelmet. Különösen akkor, és úgy, ha mindezt a Jog, sőt a Törvény védőpajzsa mögött teszi. Mert teheti.
Azért teheti, mert a törvényhozásra megválasztottak és a Törvényre felesketettek köre a törvényeket saját erkölcsi kategóriája szerint szabja-faragja úgy, hogy az ilyen törvények minden irányított erkölcstelenségnek palástul szolgáljanak.
Mindezek a felsorolt jelenségek eddig is léteztek, de ma már halmozottan és rendszerszerűen vannak jelen az ország mindennapi életében.
Gyakorlattá vált a hivatali esküszegés, mindennapos a hivatali törvényszegés. Amikor Alaptörvényben rögzített kötelezettségének nem tesz eleget a Hivatal, amikor ezt a kötelezettséget bírósági ítélettel kell kikényszeríteni. Amikor Alkotmánybírósági határozatot úgy kerül meg a Hatalom, hogy az ellenkezőjét beemeli az Alaptörvénybe. Amikor a Hatalom névre szabott törvényeket alkot, és hatalmi vazallus sereget épít érdemtelenekből, az ország vagyonából fizetve. Amikor az alapvető jogot úgy rendeli alá hatalmi érdekeinek, hogy visszamenőleges hatályú törvényt hoz. Amikor a Hatalom, képviselőinek szájával és arcával hazudik, amikor többszörösen is félrevezeti és becsapja a civil társadalmat, akkor a civil társadalomnak meg kell nyilvánulnia.
Amikor a Hatalom sorozatosan és szándékosan szembeállítja egymással az Erkölcs és a Jog erejét és értékét, akkor a civil társadalomnak meg kell alkotnia, létre kell hoznia a Civil Erkölcsbíróság intézményét. A Civil Erkölcsbíróság felállítását – társadalmi, civil szükségszerűségként - olyan politikai-társadalmi jelenségek indokolják, amelyek nyilvánvalóvá tették, hogy a Hatalom tevékenységének ügymenetében elkülönült, sőt szemben áll egymással a Jog és az Erkölcs.
Jogilag nem ítélhető el, de erkölcsileg elmarasztalható az a véleményvezér, aki először harsogta tele a nyilvánosságot azzal, hogy „a haza nem lehet ellenzékben”, felosztván az ország lakosságát „nemzeti érzelműekre” és „idegenszívűekre”, amivel végzetesen megosztotta a nemzetet. Amivel családokat, baráti közösségeket uszított egymásra. Vagy az, aki „szívmagyarokra” és „zsebmagyarokra” osztotta fel az ország népét.
Törvényileg ma az a közszereplő sem ítélhető el, aki folyamatosan elfedi a tényeket, meghamisítja a valóságot, félrevezeti és becsapja a lakosságot, kötelességét nem teljesíti, feladatait elszabotálja, amivel teret enged a következmény nélküliségnek. Amivel nem az ország, a társadalom érdekeit szolgálja és védi, hanem a Hatalomét. Erkölcsileg viszont megbuktatható. De erkölcsileg marasztalható el az a hatalmi tevékenység is, amiben a Jogszerűség működése ellentétben áll az Erkölcs normáival és parancsaival. Van tehát helye és van ideje a Magyar Civil Erkölcsbíróság intézményének, ami a nyilvánosság ereje által lehet pozitív társadalomformáló tényező.
Szabadságunk zsilipkapui 26 éve felnyíltak, de a szabadon áramló társadalmi igyekezet sok hordalékot is hozott. Idő és akarat kell ahhoz, hogy a meder kitisztuljon, a társadalmi élet erkölcsileg megújuljon.
