Bonnie Tyler: A hang idővel kopik

Publikálás dátuma
2016.06.20 07:45
Bonnie Tyler úgy érzi magát, mintha negyvenes lenne, ezért turnézik változatlan intenzitással a világ körül A SZERZŐ FELVÉTELE
Fotó: /
Bonnie Tyler walesi énekesnő a debreceni Kerekestelepi Termálfürdő felújítást követő megnyitóünnepségén adott koncertet szombat este. A 65 éves világsztár lapunknak elmondta, a magyar közönséggel mindig megelégedett, s nem érti, más nagyágyúk miért nem jönnek többször fellépni hazánkba. Beszélt arról is, tisztában van jelenlegi adottságaival, de a mai napig élvezi a zenélést, csakúgy, mint a férjével töltött pihenést portugáliai birtokukon.

- Világsztárhoz képest meglepően sok koncertet koncertet adott már Magyarországon. Miért?

- Nagyon szeretem a magyar közönségemet, ezért jövök vissza sokszor. Pillanatnyilag nem is tudnám megmondani, a mostani koncertem a hetedik vagy nyolcadik nyilvános szabadtéri fellépésem-e Önöknél.

- Van lehetősége ezen alkalmak során valamennyire megismerni az országot, esetleg köt ilyenkor tartós ismeretségeket?

- Sok énekes nem mondja el, de a valóság az, hogy egy-egy külföldi tartózkodás az esetek többségében pusztán a koncertre, semmi többre nem korlátozódik. Megérkezel sok utazás után, fogadnak, elvisznek a szállodádba, s ha szerencséd van, akkor a koncert előtt kicsit tudsz járkálni a városban, de sajnos igazán nem lehet kikapcsolódni, szétnézni. Most Kolozsvárról autópályán érkeztem, a Király-hágó viszont lenyűgözött, ezért megkértem a csapatomat, álljunk meg a turnébusszal. Debrecen pedig szép város, a koncertem helyszíne, a Kerekestelepi Fürdő pedig egészen hangulatos, ritkán van lehetőségem ilyen egyedi gyógyfürdőkbe eljutni.

- Visszajáró koncertezőként, esetleg van olyan különleges története, amely hazánkhoz kapcsolódik?

- Ahogy említettem, nagyon nincs lehetőségem arra, hogy legyen. Mindenesetre arra élénken emlékszem, mennyire tetszett a budai vár, amelynek a teraszán néhány éve koncerteztem. Amikor az elmúlt években az országon belül közlekedtünk, akkor sok szép táj mellett rohanunk el: erdőket, várakat, hangulatos kis helyeket hagytunk el.

- A térség országaihoz képest elkeserítően kevés világsztár lép fel nálunk. Sokan azt mondják, azért, mert félnek, nem töltenék meg a koncerthelyszíneket. Valóban tartanak ettől?

- Ne vicceljünk, ez hülyeség! Azt hiszem, ha valaki ezt hiszi, akkor még soha nem adott koncertet Budapesten. Más koncertjeiről nem tudok mesélni, de az én showjaimat szinte mindig rengetegen látogatják. Szerencsére a magyarok szeretik a régi ütős popslágereket, a hagyományos egy énekes a színpadon, mögötte zenekar felállást. Persze, a sok bravúros látványelemmel sincsen bajom, de ha az ember énekesnő, akkor mégiscsak az számít, milyen a hangja.

- Persze, de az Ön dalai abszolút örökzöldek, több generáció szereti őket.

- Igen, elfogulatlanul is azt mondom, azok a dalok, amiket nekem írtak, tényleg időtállóak. 1976-ban jött ki az első dalom, akkor huszonöt voltam, a hónap elején töltöttem be a hatvanötöt, s még mindig örömmel dolgozom. Szabályosan imádom ezt csinálni! Fantasztikus bandám és technikai csapatom van, hogyne szeretném.

- Ahogy említette, régóta van a pályán. Hogyan éli meg az öregedést, azt, hogy gyengül a markáns hangja?

- Magam sem hiszem el, hogy hatvanas vagyok! Úgy érzem magamat, mint amikor a negyvenes éveim elejét tapostam. Tisztán emlékszem arra, amikor az anyám hetvenöt volt. Mihez fogható érzés, kérdeztem. Azt mondta, egy nappal nem érzi magát harmincnál többnek. Három lány és két fiú testvérem van (hihetetlen, de a legidősebb nővérem hetvenhat éves), ők is zenélnek. Relatív hosszú élet jutott a szüleimnek, remélem, még sokáig ilyen egészséges maradok én is. A hangom nyilván kopott az idővel, de nincs okom panaszra. Fontos számomra, hogy még évekig koncertezhessek, mert nem szeretném cserben hagyni a rajongókat, érdekelnek az új kihívások. Tavaly például negyven országban koncerteztem, a férjem, Robert mindig elkísér.

- A legutóbbi albuma, a Rock and Honey vegyes recenziókat kapott a nagy angol és amerikai lapok zenekritikusaitól. Mit szólt hozzá?

- Kapott negatív kritikát is? Úgy látszik, nekem csak a jókat mutatja meg a kiadóm és a menedzserem. Mindenesetre, nyilván nem örülök a rossz kritikának, de abban biztos vagyok, a felemelő jó kritika többségben volt. Nagyon jól szerepelt az Amazon internetes webáruházban is, lista negyedik lett. Egyébként az egy country album, amit autentikus helyszínen, Nashville-ben rögzítettünk, méghozzá csak nashville-i zenészekkel, mert a fiúknak a bandámból, nincsen zöldkártyája. Minden napját élveztem annak a munkának, üdítő volt. Ha játszok belőle a koncerteken, a közönség is mindig velem együtt énekel. Elárulhatom, talán fogok a közeljövőben egy újabb nashville-i albumot készíteni!

- Mostanában már az új albumon dolgozik?

- Dehogy, nem török-zúzok azért, hogy mindenáron legyen új albumom.

- Tom Jones és Shirley Bassey, akárcsak ön, szintén walesi énekesek, méghozzá talán a popzene legnagyobb hangjai. Mi a walesiek titka?

- Jó, hogy említi őket, mindketten világklasszisok! De, ugye nem várja, hogy eláruljam a titkot? (nevet)

- Nem bántam volna! Mindenesetre számomra eszméletlen, hogy önt háromszor jelölték Grammy-díjra, de egyszer sem kapta meg. Jones egy alkalommal tudta Grammy-jelölését díjra váltani, Bassey viszont csak jelöléseket kapott. Nem szeretik a briteket a világ legrangosabb zenei díjátadóján?

- Erről szó sincs, ez csak így alakult. Engem háromszor jelöltek a díjra, de ebből kétszer Michael Jackson vitte el az orrom elől a díjat. Azért ez mégiscsak bocsánatos bűn, mert Michael a világ egyik legnagyobb popzenésze volt. Csakúgy, mint a nemrég elhunyt Prince, akit szintén ismerhettem. Egyébként hatalmas öröm az is, ha több száz előadó közül beválasztanak a jelöltek közé.

- Foglalkozik az elismerésekkel, az eladott lemezek példányszámával?

- Persze, de nem különösebben. Azt őszintén nem tudom, mennyi albumot adtam el, de a férjem azt mondja, 12-15 millió fogyott az elmúlt harminckilenc évben. Ha felmegy a YouTube-ra, láthatja, a Total Eclipse Of The Heart című dalomhoz készült klipet - hiába három évtizedes - már 168 millióan nézték és hallgatták meg. A dalt húsz évvel később újra felénekeltem Kareen Antonn francia énekesnővel, akkor tizenkét hétig szerepelt a francia toplistán. Nem városi legenda az sem, hogy az első női előadó voltam, aki egyből az első helyen lépett a brit zenei toplistára. Ez 1984-ben, a Faster than the Speed of Night című albumommal volt.

- Három évvel ezelőtt ön képviselte az Egyesült Királyságot az Eurovíziós Dalfesztiválon, de még csak az élbolyba sem jutott be. Mit gondol a világversenyről?

- Tudtam, hogy nem nyerhetek. Egyébként is, az egész verseny túlságosan politikaorientált, de ennek ellenére, élveztem a munkát. Nem egyszerű a dal sem, Malmőben pedig sokat próbáltam, kora reggeltől interjúk tucatjait adtam napokon át, rajongók vártak a szálloda előtt, és még sorolhatnám.

- Hamarosan arról szavazhatnak a britek, ki lépjen-e országuk az Európai Unióból, vagy sem. Ön is Unió nélkül képzeli el a jövőt?

- Nincs határozott véleményem, de a férjem és a menedzserem például teljesen kilépés párti.

- De a nemrég 90. születésnapját ünneplő II. Erzsébet királynőről, az uralkodócsaládról gondol valamit, ugye?

- II. Erzsébet megkérdőjelezhetetlen ikon, aki a nemzetet, az elveszőben lévő értékeket szimbolizálja. Kiváló politikus, nagyszerű, erős független asszony. A Windsorok a folytonosságot, az élő történelmet reprezentálják, egyben az ideális családot testesítik meg. Arról nem beszélve, diplomáciai szerepük, jelenlétük gazdasági szempontból hasznos. Egyébként Diana hercegnővel és Károly herceggel többször is találkoztam, Lady Di remek humorérzékkel megáldott, emberközeli nő volt.

- Jövőre lesz negyven éve, hogy megjelent az első lemeze. Elégedett az eddigi életével, karrierje jelenlegi alakulásával?

- Abszolút, áldottnak érzem magamat. Felfoghatatlanul csodálatos karrier adatott meg nekem, fantasztikus családdal, barátokkal. Amikor nem a színpadon állok, akkor a munkám gyümölcsét élvezem a portugáliai Albufeira városától nem messze lévő őrületes tengerparti házunkban vagy a jachtunkon. Három hét múlva indulunk, ott töltjük az egész nyarat!

Adrenalinpumpáló retro buli
Bonnie Tyler az idő múlásával is energikus színpadi alak. Több mint másfél órás debreceni fellépése elején kicsit tartottam attól, hogy a nagymamakorú, farmert és csillogó country-felsőt viselő rockénekesnőnek búcsút intett jellegzetes rekedtes hangja, amelyért a női Rod Stewart becenevet kapta, de miután "beénekelte" magát, eloszlott a félelem.
Adrenalinpumpáló koncertjén Janis Joplin egyik híres bluesdalát is elénekelte, előkerült a nagy példakép, Tina Turner két slágere, a River Deep Mountain High és a Simply the Best is - utóbbit abszolút méltó módon, páratlanul előadva. Még mielőtt azt hihettük volna, Bonnie értelmezte újra Turner slágerét, elárulta: a dalt eredetileg ő énekelte fel 1988-ban, két évvel az ismert változat előtt.
A walesi énekesnő és pazar zenekara - különösen két gitárosa - remek retro bulit csapott, de a legnagyobb Bonnie Tyler-sláger, a Holding Out For a Hero már kínos a repertoárban. Az előadó teljesítménye összességében lélegzetelállító, de a '80-as évek veretes rockeposza egy érdekesen hörgő death metal banda frontemberének mutatja a sztárt.

2016.06.20 07:45

A színkeverés mesterei a Müpában

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:49

Fotó: Müpa/
A kiváló kölni zenekar kivételesen bőkezűen bánt a hangszínekkel mind Mendelssohn, mind Mahler művének előadása során.
Isabelle Faust Kurtág Doloroso című művét játszotta ráadásként, ezzel tovább erősítette a kontúrjait annak a képnek, amit a versenymű előadójaként rajzolt fel magáról. Megmutatta ismét, hogy a hegedülésben a hangszeres játék csak eszköz, a lényeg, hogy értékes műveket játsszunk, a bennük rejlő gondolatokra irányítva a figyelmet. A német hegedűs a rá jellemező technikai fölénnyel szólaltatta meg Mendelssohn közismert dallamait is, ez, és a szintén sokszor hangoztatott elmélyült előadásmódja azonban arányban állt egymással, utóbbi nem telepedett rá a műre. Az első tétel fülbemászó dallamait, a lassútétel melankóliáját, a zárótétel könnyedségét a helyén kezelte, szép és elismerésre méltó olvasatát kivitelezve a darabnak. Már itt kiderült, a Gürzenich zenekar átlagon felüli képességekkel rendelkezik a hangszínek kikeverése terén: sokszor hívta fel legalább olyan erővel fel magára a figyelmet, mint a szólista.
A zenekar messzire nyúló hagyományokkal rendelkezik, ők mutatták be 1904-ben a Mahler szimfóniát is a szerző vezényletével. François-Xavier Roth négy éve áll a zenekar élén, és úgy tűnik, nem nyúlt mellé a város, amikor zeneigazgatónak választotta – ő az opera vezetőkarmestere is – az egykori fuvolistát. Olyan forradalmi tett is fűződik nevéhez, mint Sztravinszkij Tavaszi áldozatának korabeli hangszereken való előadása, a mű bemutatójának százéves évfordulója tiszteletére hat évvel ezelőtt. Ilyenkor persze el kell hagyni a Roger Norrington által sokszor kárhoztatott vibrátózást, vagy legalább is korlátok közé kell szorítani, hogy az általa „hollywoodi glamournak" nevezett megszólalási mód ne telepedjen rá hangzásra. Ez az olyan csillogó-villogó mai hangszerek használatakor is fontos, mint amilyenekkel most ült ki a színpadra a zenekar, mert ez kell ahhoz, hogy Mahler néha kegyetlenül metsző szólamai kiteljesedhessenek. Kiváló volt a rézfúvós szekció, ha szólózni, ha együttesen harsogni (nem harsánykodni) kellett, de nem maradtak el tőlük a fuvolások, klarinétosok, oboások és a fagottosok sem. Olyan szintű zenekari munka volt ez, ami már önmagában is sikerre ítéli egy olyan hatalmas - majd hetven perces - bonyolult mű előadását, mint az 5. szimfónia. Nehézségekkel teli utat kell bejárniuk a zenészeknek, az első tétel kezdő trombitaszólójától,a gunyoros gyászindulótól, a szerelmi vallomásként írt Adagiettón, és a többi tételen keresztül a zárótétel kontrapunktikus forgatagán át az utolsó hangig. Ha egy zenekar képes ezt a gazdagságot a maga teljességében, hiányosságok nélkül bemutatni, már nagyon sokat tett az élményért. De a kölniek ennél szerencsére jóval többre voltak képesek, a hangszíneik sokszor önálló előadói alkotóeszköznek tűntek. François-Xavier Roth csak azt a kérlelhetetlen élességet nem tudta hozni, ami a legjobb előadásainak sajátja. Hiányzott az a bizonyos életigenlés, ami az Alma Mahler iránti szerelem tükröződése, ami a sokszor kegyetlen hangzások után sejlik fel. E kettősséget kontúrosabban lehetett volna érzékeltetni. Infó: Mahler 5. szimfónia Isabelle Faust hegedű Gürzenich Zenekar Karmester: François-Xavier Roth Február 15. Müpa 
2019.02.17 15:49

A popkultúra átütő ereje - Újra Budapesten koncertezett Guido és Maurizio de Angelis

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:32

Fotó: MTI/ Mohai Balázs
Guido és Maurizio de Angelis újabb budapesti fellépése nem csupán egy koncert volt. Már a két évvel ezelőtti produkciójuknál is egyértelmű volt, hogy itt nem csak a zene a fontos, a dalok túlmutatnak önmagukon. A két olasz dalszerző és előadó ugyanis számos Bud Spencer mozis örökzöldnek írta a zenéjét. Így tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy az ítész mit gondol a zenék virtuozitásáról (vagy annak hiányáról), mivel ezek a nóták alapvetően nem színpadra, hanem filmzenének készültek. Tehát egy egészestés mozgókép atmoszférájának az erősítésére. Mivel Magyarországon a tévékultúra tett arról, hogy Bud Spencer és Terence Hill pofozkodós filmjeit még az is kívülről fújja, akinek nem állt szándékában rajongóvá válni, de nem tudta kikerülni a popkulturális nyomást. Így az is meghatódik a címadó dallamok felhangzásakor, aki nem tudja kívülről az összes Piedone epizódot. De így van ez Guido és Maurizio de Angelis a magyar piacon szintén kultikussá lett Sandokan című tévésorozat főcímdalával is, melynek magyarosított változatát annak idején a Neoton Família is nyomta – bárcsak feledni tudnám ezt az élményt. De nem ez volt az este csúcspontja, hanem a Különben dühbe jövünk című filmben felhangzó nóta, a Dune Buggy, amely kisebb táncot is generált az amúgy ültetős koncerten. A koncert sztárvendége maga Terence Hill volt, aki szerencsére nem énekelt, inkább csak mesélt a Bud Spencerrel való közös élményeiről, arról, hogy mennyire tiszteli Guido és Maurizio de Angelis-t és persze a kortársukat, Ennio Morricónét, akivel a Nevem: Senki című produkcióban dolgozott együtt. Sajnos, ahhoz túl távol voltam, hogy megkérdezhessem: Sergio Leone csak besegített, vagy titokban tényleg ő rendezte ezt a filmet? De Hill nem is ezért volt itt elsősorban, hanem azért, mert ő volt az arca és védnöke a annak a jótékonysági akciónak, ami a koncerten zárult: egy eredeti (nem a Különben dühbe jövünk-ben rommá tört) autóra, a Dune Buggy-ra lehetett licitálni, a befolyt összeget pedig a Heim Pál Gyermekkórház kapja meg.  Infó: Guido and Maurizio de Angelis február 16. Papp László Budapest Sportaréna
2019.02.17 15:32
Frissítve: 2019.02.17 18:11