Nem tudom, Balog Zoltán mit ért azon, hogy saját erőből rendbe tettük a gazdaságunkat; hiszen a miniszterelnök nemrégiben válságstábot hívott össze megtudván, hogy a friss adatok szerint a közép-kelet-európai térség sereghajtói vagyunk gazdasági növekedés tekintetében. Azokról a korszakalkotó népjóléti programokról sem tudok, amelyeket az emberi erőforrások minisztere szintén a 888-nak adott interjúban említett.
Ezeken a kijelentéseken még túltenném magam. Sokkal nyugtalanítóbb számomra, hogy Balog az interjú során „saját tereinkről” beszél, ami az „élettér” harmincas évekbeli fogalmának ismeretében igen rossz emlékeket ébreszthet sokakban. A miniszter továbbá „háttérhatalmakat” vizionál, amelyek valódi demokratikus felhatalmazás nélkül, különböző érdekektől vezérelve próbálják befolyásolni a nemzetállamok belső folyamatait. És mintha egy Orbán Viktor által kiadott központi direktívát követnének a kabinet illetékesei, Kovács Zoltán kormányszóvivő is a képviseleti demokráciát félti többek között Soros Györgytől. Maga a kormányfő pedig a minap értekezett arról, hogy igazi legitimitással csak a nép által közvetlenül választott vezetők rendelkeznek, alig burkoltan célozva az Európai Unió más módon hatalomra került tisztségviselőire.
A populista pártok ezenközben egész Nyugat-Európában előretörnek, sőt! A tengerentúlon a republikánus establishment tehetetlenül szemléli, hogy egy, a hagyományos amerikai értékeket, többek között a toleranciát is megtagadó milliárdos roppant népszerűségre tegyen szert és a Republikánus Párt színeiben induljon az elnökjelöltségért. A hazai és nemzetközi politikai tendenciák mintha igazolnák Jádi Ferenc külföldön élő pszichiáter és gondolkodó jóslatát, aki a múlt század kilencvenes éveiben egy interjú során a képviseleti demokráciák legitimációs problémáit nevezte a közeljövő legnagyobb kihívásának.
Alighanem azoknak a megfigyelőknek is igazuk van, akik a fentebb említett folyamatokat legalábbis részben azzal magyarázzák, hogy a fejlett világ lakossága úgymond beleunt a hosszú békeidőbe. A populista politikusok - Trump, Orbán, a német Alternatíva vagy az Osztrák Szabadságpárt vezéregyéniségei - az átlagpolgár agressziójának kiélésére adnak alkalmat szüntelen ellenségkeresésükkel, legyen szó mexikóiakról, muszlim bevándorlókról, liberálisokról, Brüsszelről vagy éppen különböző civil szervezetek vezetőiről.
Hazánknál maradva: a populizmusnak ez a világméretű járványa a lehető legrosszabbkor érte el Magyarországot. Adott egy ambiciózus, karizmatikus egyéniség, aki szabadelvű nézeteit megtagadva körülbelül két évtizede merő opportunizmusból ásatag eszmék szószólójává vált. Amikor hat éve immáron korlátlan hatalomra tett szert, s az alkotmányozó többség birtokában elkezdte kiépíteni nálunk az újkori feudalizmust, sokan reméltük, hogy az Európai Unió megálljt parancsol majd neki. Az öreg kontinensen azonban új szelek fújnak, s ezt Orbán Viktor is tudja. Ezért állítják szembe a Fidesz politikusai előszeretettel az „egyedül legitim” budapesti kabinetet bizonyos megfoghatatlan „háttérhatalmakkal”.
