Juhász Ferenc, a csodaköltő

Nem írhatom azt, hogy ismertem Juhász Ferencet, a tavaly elhunyt kétszeres Kossuth-díjas költőt, mivel ha volt alkalmam látni vagy hallgatni, nem akartam igazán feltartani. Csakhogy ahányszor szót váltottam vele, minden alkalommal egy végtelenül tiszta ember felelt nekem, kérdezett tőlem.

Mély szemeiben mindig ott ült a tisztelet, a barátságosság. Azok, akik nem ismerték személyesen, műveiből tudhatták, mennyire szerette családját, környezetét. A Kieselbach Galériában tegnap este – Spiró György író ünnepi szavaival – olyan kiállítás nyílt, amely olyan képet fest a költőről, amilyen valójában volt.

Juhász Anna, a lírikus irodalmár leánya egyből leszögezte: költői világot, nem költői életművet mutat be a tárlat, amelynek létrehozásában oroszlánrészt vállalt. A kulturális szervező őszintén elárulta a kiállítás látogatóinak, az egész világot, amiben él, édesapjától kapta. Képzőművészeti galériába mégsem könnyű bemutatni egy írói életmű állomásait, de az Élő búcsú címmel nyílt tárlatnak sikerült a csoda. A sajátos térben hallhatjuk Juhász Ferenc hangját, amint versét mondja, a falakon verssorai jelennek meg, míg a háttérben soha nem publikált családi felvételek peregnek a szemünk előtt.

A kiállítás egyik nagy dobása az, hogy a kurátorok ötven, magántulajdonban lévő Hantai Simon által alkotott, eddig kiállítatlan festményt tudtak megszerezni. Hantai és Juhász elválaszthatatlan barátok voltak egy életen át. Kettejük sorsa szülőfalujukban, Bián kapcsolódott össze. A később Franciaországba emigrált, ott világhírűvé vált festőművész elsőként biztatta a költőt műveinek publikálására, s többször meghívta Juhászékat a párizsi otthonába, több egyedi képéből pedig a költő köteteinek borítója lett. Kapcsolatukról árulkodik Juhász Ferenc megkapóan szép, férfibarátságról szóló gondolata, amely most közös fotójuk mellett olvasható.

A teljesség igényével, alapvetően a költő hatalmas képteremtő tehetségének jegyében született tárlat nagy hangsúlyt fektet Juhász kapcsolataira. A kiállítótér egyik szobájában a művész barátainak arcképe és a róluk szóló gondolatok tekinthetőek meg – Vas István, Réz Pál, Déry Tibor, Weöres Sándor, Kassák Lajos, Illyés Gyula, Nagy László, Ottlik Géza mellett Aczél Györgynek a fotója is ott függ a falon. A kommunista-szocialista éra tejhatalmú kulturális döntnökével ápolt szoros kapcsolat sokakat meglep, de a költő kihelyezett gondolatai nagyjából árnyalják a képet.

A tárlat közepén – Hantai-képekkel szegélyezett falak között – oltárhoz hasonló emlékmű áll. Ezen Juhász Ferenc legnagyobb eposzai, leghíresebb kötetei sorakoznak számtalan Új Írás társaságában (a harmincegy évet „élt” lapnak tizenhét éven keresztül volt főszerkesztője), az emelvény felett pedig ötszáz sárga rózsa néz le ötletesen megkomponált, vízesésszerű pózban. Mint ismeretes, Juhász költészetében sokszor visszaköszön a sárga rózsa motívuma, életében is legkedvesebb virága volt.

A július 21-ig látogatható tárlat továbbá sok még ki nem állított vagy éppen jól ismert Juhászról készült portréval is kecsegtet: Ferenczy Béni 1956-ban készült, de csak most előkerült portréja és Fehér László idei alkotása is különösen vonzó. Az igazi bravúr mégis az, hogy egy külön teremben berendezték Juhász lakásának egyik részét. Ott sorjázik a sok könyv, folyóirat, amely a háttérben felsejlik szinte az összes fotón, amely Juhász Ferencet otthonában örökítette meg. A költő budai lakásából ideszállított kanapéja, könyvszekrénye és régi tévéje az otthon végtelen intimitását adja. Az utolsó terem pedig a búcsúé. Az elsötétített dolgozóasztal óriásfényképe előtt akár a látogató is felírhat valami személyeset, szép emléket a falra, amely a „magyar csodaköltőhöz” kötődik.