További tisztcserék az MSZP-ben

Jövő hét végére megválasztják új frakcióvezetőjüket a szocialisták. A posztról távozó Tóbiás József utóda Burány Sándor, a költségvetési bizottság elnöke vagy Tóth Bertalan frakcióvezető-helyettes lehet - értesült a Népszava. Lapunk úgy tudja, menesztik Katona Tamás pártigazgatót, arról, hogy őt ki válthatja, ma és holnap egyeztet az MSZP új vezérkara.

Meneszti posztjáról Katona Tamás pártigazgatót az MSZP új elnöke értesült a Népszava. Molnár Gyula állítólag olyan emberre szeretné bízni a szocialisták anyagi ügyeit, aki képes megbirkózni a jelenlegi helyzettel. A pártnak ma székháza sincs, így a frissen megválasztott vezető átmenetileg a XI. kerületi MSZP-irodában, a Mérnök utcában dolgozik. Molnár erről tegnap az Index kérdésére beszélt. Az apparátus már hónapok óta a Képviselői Irodaházból irányítja a pártot, ám Molnárnak oda nincs állandó belépője. Elődje Tóbiás József parlamenti képviselő, így ő berendezhetett magának irodát a Széchenyi rakparti épületben, az új elnök viszont vélhetően más helyszínt keres a vezetés számára.

Frakcióvezetőt is cserélnek a szocialisták, miután szombaton a pártelnöki posztjáról leváltott Tóbiás József világossá tette, a képviselőcsoport vezetését tovább nem vállalja. A tisztségre Burány Sándor, a költségvetési bizottság elnöke, illetve Tóth Bertalan frakcióvezető-helyettes az esélyes. Lapunk úgy tudja, ma erről is tárgyal négyszemközt a pártelnök és Hiller István, az Országgyűlés alelnöke, a választmány új elnöke. Molnár a választmányi elnököt bízta meg azzal, hogy a frakció jelölőbizottságának vezetőjeként beszéljen minden szocialista képviselővel. Volt, aki azt javasolta, hogy csak ősszel legyen váltás a képviselőcsoport élén, ám forrásaink szerint a pártvezetés úgy döntött, a beszélgetéseket és a kötelező a frakcióülést követően jövő hét végéig válasszák meg Tóbiás utódát. Ma nemcsak Hillerrel, hanem kicsit tágabb körrel is egyeztet Molnár a "hogyan tovább?"-ról, holnap pedig az új elnökség először ülésezik majd szintén a XI. kerületi pártirodában.

Az MSZP hajlandó bárkivel együttműködni, hogy leváltsák a jelenlegi kormányt. Ezt tegnap reggel a Kossuth Rádióban mondta a szocialisták szombaton megválasztott elnöke. Megismételte, akkor lehet Orbán Viktorékat legyőzni 2018-ban, ha mindenütt egyetlen kihívója lesz a kormánypártoknak. Az időközi választások is ezt mutatják. "Aki ebből kimarad, azt mutatja a külvilág felé, hogy nem akar kormányváltást" - fogalmazott Molnár. Arról beszélt, hogy "ma már nem MSZP-snek lenni ciki, sokkal inkább jobboldalinak, annyi minden történt az elmúlt években azon az oldalon. Ezt az érzést kifelé is nyilvánvalóvá kell tennie a baloldalnak". Szólt arról is, a megújítás szót már annyiszor használták mostanában az MSZP kapcsán, hogy a megválasztása után még egyszer nem lenne hiteles. Néhány szervezeti kérdést ugyanakkor át kell tekinteni, főként ahhoz, hogy a 106 egyéni körzetben megtalálják majd a megfelelő jelölteket a következő választásra, emellett a kommunikációt is modernizálni kell. A lejáratott összefogás szót szintén ki kell húzni a szótárukból, a pártok közötti együttműködésnek több formája is elképzelhető. Erről már a Klubrádióban beszélt tegnap az MSZP elnöke.

Szerző

Új, társadalmi szerződésen alapuló egészségpolitikát akar az MSZP

Publikálás dátuma
2016.06.28. 07:04
Illusztráció/Thinkstock
A jobb egészségügyért harcoló civil mozgalmak segítőjeként és szövetségeseként lép fel a következő években a Magyar Szocialista Párt – ez az egyik legfontosabb üzenete a párt szombati kongresszusán elfogadott új egészségpolitikát vázoló határozatnak. 

„A magyar egészségügy helyzete és a lehetséges megoldások” című dokumentum azonban nemcsak azért számít úttörőnek, mert azokra a szerveződésekre is épít, amelyek az utóbbi hónapokban sikerrel emelték az egészségügy válságát a közbeszédbe, hanem azért is, mert az utóbbi 26 évben sem kormányon, sem ellenzékben soha nem fordult elő, hogy a baloldali politikai tömörülés legmagasabb döntéshozó szerve határozati szinten foglalkozott volna az ágazat jövőjével.

A határozat rögzíti, hogy - az új szemléletmódnak megfelelően - a jelenlegi állapotok kritikájának megfogalmazásakor, a programalkotáskor és nyilvános szereplések alkalmával is a betegek és családtagjaik szemszögéből nézik az egészségügy helyzetét és nehézségeit, emellett pedig törekszenek a benne dolgozók bizalmának elnyerésére is.

Az MSZP dokumentuma egy átfogó társadalompolitika meghatározó részének tekinti az egészség- és egészségügyi politikát, amelyet a szolidaritás, az igazságosság és az esélyegyenlőség jellemez. A párt alapvetésnek tartja, hogy a jó egészségügyi rendszer a gazdasági fejlődés feltétele, vagyis nemcsak azt kell figyelembe venni, hogy mekkora részt fordít az ágazatra az állam a központi költségvetésből, hanem azt is, hogy ennek eredményeként mennyivel javul az állampolgárok életminősége, jóléte és mindezek következtében a gazdaság versenyképessége.

A szocialisták azt ígérik, ha lesz rá lehetőségük, visszaállítják az egységes és szolidáris egészségbiztosítást, kidolgozandó programjukban hosszabb távra előre meghatározzák az ágazatra fordított kiadások GDP-arányos részét, addig pedig követelik a mostani kormánytól, hogy tekintse a központi elosztás kiemelt területének az oktatást és az egészségügyet.

Az ágazat valamennyi dolgozójára érvényes, egységes béremelésben gondolkodnak az MSZP egészségpolitikusai, amelyben a nettó alapbére egyetlen alkalmazottnak sem lehet 150 ezer forint alatt, az alapdiplomával vagy főiskolai végzettséggel rendelkezők 175 ezer, az egyetemi diplomások pedig 200 ezer forintnál nem vihetnének kevesebbet haza. Az ígéretek között szerepel továbbá a betegjogok védelmét szolgáló intézményrendszer helyreállítása, amelynek szétverése épp most zajlik a háttérintézmények önállóságának megszüntetésével.

A határozat rögzíti, hogy több pénzt kell szánni az alap- és szakellátás fejlesztésére és műszerparkjának megújítására, továbbá, hogy a hazai gyógyszerkutatást- és gyártást fel kell szabadítani a túladóztatás bilincse alól, hogy valódi innovációs erővé válhasson. A népegészségügy kiemelt területének tekintik az elszegényedett, lecsúszott, jelentős részben roma lakosság egészségének javítását és a szűrőprogramok anyagi és szakember hátterének erősítését.

A baloldali párt szakítana a hatalmi érdekeket szolgáló központosítással és kézivezérléssel, vagyis nem ért egyet a kórházi kancelláriarendszer bevezetésének épp most vitatott terveivel sem – bár ezt a napi szintű üzenetet nem tartalmazza a határozat szövege. Azt viszont igen, hogy társadalmi szerződés keretében egyeznének meg az egészségügy szereplőivel az ágazat forrásbővülésének mértékéről és ütemezéséről, valamint arról, hogy milyen szolgáltatások tartozzanak a kötelező egészségbiztosításért igénybe vehető körbe és mit lehessen kérni kiegészítő biztosításért.

Az MSZP kongresszusa arról is döntött, hogy a pártelnök munkáját ezen a területen egészségpolitikai kabinet segíti a jövőben, amelynek élére a közeljövőben ügyvivőt választanak.

Szerző

"Nem csak bokréta voltam egy kalapon"

Publikálás dátuma
2016.06.28. 07:04
Nyerni csak a nőkkel együtt lehet” FOTÓ: NÉPSZAVA
A hajdani esélyegyenlőségi miniszter, Lévai Katalin már jó ideje regényeket ír, és hihetetlenül élvezi. De azt mondja: aki egyszer politikus volt, mindig az marad. Éppen ezért figyel, elemez, ötletel, s miközben unokájával megmentik Nemecseket, arról is van elképzelése, hogyan lehetne választást nyerni.

– Amikor fölhívtam, hogy beszélgessünk a közéletről, olyan csilingelő örömmel üdvözölte az ötletet, hogy egészen zavarba jöttem. Pedig igazán nem mondhatja, hogy hanyagolja a média.

– Örökké jár az agyam, mindig van mondanivalóm, és ha valaki kíváncsi rám, az megtisztelő számomra.

– Háromszor módosította eddig a pályáját: volt kutató, politikus, most pedig regényíró. Mindhárom hivatás másféle mentalitást igényel.

– Valójában ugyanazt csinálom egész életemben, csak más és más módon fejezem ki magam. Van ugyanis egy határozott világképem, amit otthonról hoztam magammal, és amelynek olyan alapértékei vannak, mint igazságosság, egyenlőség, és a kisebbségekkel való szolidaritás. Politikai nyelven szólva ezek a modern nyugati szociáldemokrácia alappillérei. Magam is mindkét szülői ágon kisebbségi vagyok, anyám szülei szerbek voltak, apám felmenői zsidók és olaszok, egy józsefvárosi gangos bérház polgári lakásában éltünk. Ezt a lakást, ahol felnőttem, a mai napig megőriztem, itt írom a regényeimet. A szocializmusban egy mérnök papa és egy sikeres kutató mama ennyit tudott összehozni, a mai napig büszke vagyok erre a gyönyörű lakásra, és kegyelettel őrzöm a régi bútorokat, a megmaradt tárgyakat. Mamámmal a Szerb utcai pravoszláv templomba jártunk, nem elsősorban a vallás, hanem a közösség miatt. Ma is sokat sétálok arra, nekem ezek az emlékek, utcák, házak nagyon fontosak, visszaidézik a gyerekkoromat, ezért is nem akartam soha kint élni.

– Sokan hordozunk magunkban hasonló családi örökséget. De a magyar valóság másfelé megy. Úgy is mondhatnám, korszerűtlenek vagyunk a makacs liberalizmusunkkal.

– Lehet, de én nem vagyok hajlandó, nem is tudnék más elvek alapján élni. És szerencsére megengedhetem magamnak, hogy ne kelljen megfelelnem az elveimmel ellenkező külső elvárásoknak.

– A nyolcvanas évek első felében kezdett egyetemre járni, és ha jól tudom, a Ferge Zsuzsa-féle alapcsapatba tartozott.

– Ez egy másoddiplomás képzés volt, akkor már volt egy angol-német szakos diplomám. 1984-ben indult az első hazai egyetemi szociálpolitikus-képzés, és mi voltunk az úgynevezett nullszéria, a kísérleti évfolyam. Izgalmas időszak volt, egy darabig úgy tűnt, a szakmának nagy megbecsültsége lesz, és talán sikerül áttörést elérnünk.

– Végül is sikerült. Az ifjú szociológusokból, filozófusokból, egyéb értelmiségiekből nőtt ki a rendszerváltó demokratikus ellenzék.

– Igen, az akkori férjem, Lányi András prominens ellenzéki volt, és mindig elmesélem, hogy mi nem lekvárt tartottunk a spájzban, hanem szamizdatot, amit ő terjesztett. Életünk kitüntetett pillanata volt ez, mert akkoriban tényleg úgy éreztük, hogy megforgatjuk a világot. Máig emlékszem egy akkori álmomra, amelyben hófehérbe öltözve, boldogan repültünk egy szép új világ felé. És tényleg, ha visszatekintünk az elmúlt 25 évre, itt valóban jogállam épült fel, és 2010-ig – demokrácia-deficitekkel ugyan – jogállam működött Magyarországon. 2010 óta ennek szisztematikus leépítése zajlik.

– Hogyan evezett át a kutatásból a politika vizeire?

– Azt az utat jártam be, amit a skandináv demokráciákban a női politikusok gyakran bejárnak. Ott gyakorta úgy válnak országosan elismert politikussá, hogy először az önkormányzati vagy a civil szférában tűnnek fel a lendületükkel, aktivitásukkal. Egyetemi tanárként, az Esély társadalompolitikai folyóirat főszerkesztőjeként és női jogvédőként én is kijártam a helyi politizálás iskoláját, s közben rengeteget publikáltam. Főleg politikai publicisztikát, szociológiai tanulmányokat írtam akkoriban. A rendszerváltás után létrehoztam egy, a nők esélyegyenlőségével foglalkozó civil alapítványt, és sűrűn megszólaltam olyan témákban, amelyekben mások nem. Mert abban az időben a nők munkaerő piaci hátrányos megkülönböztetéséről, a közéletből való kirekesztésükről nagyon keveset beszéltek, a nők elleni erőszak és a romák diszkriminációja pedig egyenesen tabutéma volt.

– Mikor lépett végül politikai pályára?

– 1996-ban Pekingben megrendezték a Nők Világkonferenciáját, és az ENSZ az ott elhangzottak alapján azt a határozatot hozta, hogy minden tagországban alakuljon meg egy kormányzati szintű esélyegyenlőségi intézmény. Itthon számtalan minisztériumnak fölajánlották, hogy hozzanak létre ilyen profilú főosztályt, senki nem kért belőle. Kiss Péter viszont azonnal ráérzett az ügy fontosságára, így kerültem hozzá, a Munkaügyi Minisztériumba, ahol két évig miniszteri biztosként dolgozhattam. Aztán 1998-ban elbuktuk a választást, és visszamentem civilnek.

– Nem viselte meg a dolog?

– Egyáltalán nem. Tanítottam itthon és külföldön, mert a magyar szociológusok akkoriban rendkívül kapósak voltak. Nyugaton sikeresnek és érdekesnek látták a kelet-európai folyamatokat, s az ottani professzorok komoly agyelszívást folytattak. Beültek az óráinkra, meghallgatták az előadásainkat, majd vastag könyveket írtak belőlünk, amelyekben lábjegyzetként szerepeltünk.

– Szóval ide-oda röpködött a világban és cipelte magával a családot?

– A lányom 1977-ben született, ő addigra aránylag nagylány volt. Előfordult, hogy jött velem, máskor itthon maradt. Hát igen, az utazásaim kicsit megzilálták a családot, ugyanakkor minta is lett, hogy az eredményekért szívvel-lélekkel kell dolgozni. Nóri lányom pont olyan aktív, mint én.

– Apropó, hogyan bírja egy férfi ha ennyire sikeres a párja?

– A mostani férjem, akivel húsz éve élek együtt, tökéletes partner ebben. Közgazdász, egyetemi tanár, sokkal nyugodtabb nálam. De én is megváltoztam. Rájöttem arra, amit mindig is tudtam: nincs annál jobb, mint ülni apám íróasztalánál, és írni.

– Sokan a Medgyessy-kormány esélyegyenlőségi minisztereként emlékeznek önre, mert ilyen funkció azelőtt nem létezett, s azóta sincs. Pedig rövid tündöklés volt, mindössze 13 hónapig tartott.

– Ha csak bokréta lettem volna egy kalapon, nem vállalom el. Hittem, hogy tenni tudok valamit, és volt egy kiváló, elkötelezett csapat, amellyel elszántan, gőzerővel dolgoztunk, nagyon sok programot indítottunk.

– Nem tudom megítélni, hogy a szoclib kormányok mennyire tartották fontosnak az esélyegyenlőséget. Mindenesetre nem hirdették, hogy nem érdekli őket a peremre szorultak sorsa, és nem mondták, hogy akinek nincs semmije, az annyit is ér.

– Nem mondták, mert nem így gondolták. Itt a rendszerváltáskor elszabadultak az egyenlőtlenségek, ahogyan Ferge Zsuzsa nagyon pontosan megfogalmazta. Hirtelen tértünk át az egyenlőségpárti társadalomról a nyíltan egyenlőtlenségpárti, kapitalista berendezkedésre, nem voltunk felkészülve arra, hogy egyszeriben százezrek válnak fölöslegessé, és a munkanélküliség főként a legszegényebbeket és a romákat sújtja. Nem voltak intézmények, szakemberek, nem volt stratégia a helyzet kezelésére. Később sem beszélhetünk szerves fejlődésről, mert a váltógazdaság miatt mindegyik kormánynak csak négy éve volt, hogy modernizáljon, reformokat vezessen be. És sajnos nálunk nem az a szokás, hogy a jót átvesszük és tovább fejlesztjük, mi mindig mindent megszüntetünk és újrakezdünk. Ezért nincs kiforrott oktatáspolitika, egészségpolitika, társadalompolitika, vagyis hiányoznak azok az alrendszerek, amelyek mérsékelhetnék az egyenlőtlenségeket.

– Tény, hogy a Fidesz nem túl rózsás helyzetet örökölt. De ahelyett, hogy orvosolni akarnák a bajokat, ideológiát faragnak abból, hogy a nincstelenek megérdemlik a sorsukat.

– A Fidesz felkészült a kormányzásra. Pontosan tudta, mit akar, és az elképzeléseit könyörtelenül véghez is vitte. Bevezette az erőszak kultúráját, s nem titkolja, hogy csakis az erőben hisz. Csakhogy erő és erőszak között nagy különbség van. Baloldalon éppen az erőt hiányolom, ugyanakkor elítélem a jobboldal erőszakosságát. A Fidesz egy rég letűnt kor feudális államát építi vissza, olyan hatalmi koncentrációt hozott létre, amilyet itthon hosszú évtizedek óta nem láttunk. A hatalom egyetlen hűbérúr kezében összpontosul, aki az alsóbb szinteken hűbérbirodalmakat alakít ki. Ezek helyi hatalommal és óriási vagyonnal rendelkeznek, pénz-újraelosztó központokként működnek. Ezt a folyamatot joggal nevezhetjük refeudalizációnak, szerintem ez a fogalom írja le legpontosabban a rendszert, és ez árul el a legtöbbet a hierarchiára épülő emberi viszonyokról.

– Kósa Lajos szerint a nők fő feladata a gyerekszülés. De tudunk feleségekről, akik másra is alkalmasak. Az egyik zsíros pozícióban havi ötmilliót markol fel, a másik nevére veszi a miniszter férj vállalkozását, a harmadik népszavazási kezdeményezést ad be markos kopaszok kíséretében, és folytathatnám.

– Az erőszak kultusza mindenben megnyilvánul. Abban, ahogyan a Fidesz a háttérben használja ugyan a nőket a politikai hitvallásához, de a politikából kirekeszti őket. Abban, ahogy nem vesznek tudomást a kisebbségekről, ahogy állandó harcra buzdítják a társadalmat hol az Európai Unió ellen, amelynek amúgy 2004 óta a tagja vagyunk, hol a menekültek, hol Soros György ellen. Ez az örökös harci láz és szemlélet ellene megy annak a modern, európai gondolkodásnak, amely az európai országok többségét jellemzi. Ezért szakadunk le, és szigetelődünk el rohamtempóban Európától.

– Az ezredforduló óta évente egy, néha két könyvet ad ki. Azt hittem, a regényírás nem fér meg a napi politikai gondokkal.

– Aki egyszer politikus volt, mindig az marad. Iszonyatosan foglalkoztatnak a közügyek, csak hál’ istennek több dolgot tudok csinálni egyszerre. Apám íróasztalánál regényt írni - nincs is ennél jobb! Azért persze politikai publicisztikára, alapítványi munkára is jut időm. És rengeteg, rengeteg idő az unokámra! Szeretem ezt az életformát, de sajnálom, hogy nem tudok még aktívabban részt venni a közéletben, mégpedig azért, mert nincs olyan párt, amelyikben ezt el tudnám képzelni.

– Valószínűleg több is van, ahol tárt karokkal fogadnák.

– Nem hiszem. Én éppen azt tapasztaltam, hogy az olyan típusú értelmiségi politikust, mint én, kiveti magából a politikai rendszer. Az ilyen ember ugyanis rossz pártkatona, nem azzal tölti az idejét, hogy a párton belüli pozícióit erősítse, hanem az ügyekre koncentrál, az országos politikára. És egyszer csak azon kapja magát, hogy egyedül maradt. A baloldali ellenzék ma is olyan, mint a megzavart hangyaboly, a Fidesz pedig, mint a teknősbéka alakzatba rendeződő római légió: páncéllal lezárnak a külvilág felé. Igaz, ezen a páncélon ma már óriási repedések vannak. Ezért is lenne esélye a kormányzati politikával szemben egy bátor, határozott, új baloldali politikának. Teremtsünk új narratívát, beszéljünk másról, mint a Fidesz, ne csak reagáljunk, legyünk kezdeményezők. És itt jutnának szerephez a nők. Európában egyre több a női politikus, és úgy látom, meglehet kissé elfogultan, hogy a hazai politikában a férfiaknál jobb teljesítményt nyújt az a néhány nő, aki következetesen hallatja a hangját a többséget érintő kérdésekben. S akkor a civil mozgalmakban megjelenő nagyszerű nőket még nem is említettem. Olyan politikusi karakterek kellenek, akikről a választó elhiszi, hogy győzni tudnak. Győzni pedig csak az tud, akinek van hite, elkötelezett, vannak eszméi és van benne tűz. Kunhalmi Ágnes, Vadai Ágnes, Szél Bernadett, Szabó Rebeka, Szabó Tímea feltétlenül ilyenek. Nyerni csak a nőkkel együtt lehet!

- Mint dolgozik most?

- Az utóbbi hónapokat azzal töltöttem, hogy 13 éves Mira unokámmal regényt írtam, amely egy képzeletbeli könyvtárban játszódik, ahol megelevenednek A Pál utcai fiúk hősei. Rehabilitáltuk a vörös ingeseket, igazságot szolgáltattunk nekik és megmentettük Nemecseket. Az Át a smaragdhídon októberben jelenik majd meg.