A titok a két nyers tojás

A hamarosan 117. születésnapját ünneplő Emma Morano nemcsak Olaszországnak és Európának a korrekordere, hanem az egész világon a legidősebb élő ember. Az 1899. november 29-én született asszony az észak-olaszországi Verbaniában, Pallanza városában él saját otthonában, amely a Maggiore tó, s két ódon templom szomszédságában található. Napjai javát ágyban tölti, a hosszú élet titkának pedig a tojásevést, illetve a pozitív gondolkodást tartja.

- Signora Emma, hogy érzi ma magát?

- Ma egészen rosszul vagyok. Diétáznom kellene, de tegnap gyümölcsöket ettem, s elrontottam a gyomromat.

- Pontosan, mit érez? Ritkán teheti fel az ember ezt a kérdést egy hamarosan 117. születésnapját ünneplő asszonynak.

- Fáj a gyomrom. Éhes vagyok. Nem szokott panaszom lenni, ezért érzem magam olyan rosszul ma reggel. A milánói és bolognai egyetem kutatói három éve rendszeresen felkeresnek, rengeteg vért vesznek tőlem. A vizsgálataik alapján a vérképem egy harmincas-negyvenes éveiben járó nő eredményét mutatja.

- Novemberben 117. születésnapját ünnepli, ami egészen elképesztő. Tisztában van azzal, hogy május óta hivatalosan ön a világ legidősebb élő embere? Boldogsággal tölti el ez a tudat?

- Igen, tudom az életkoromat. Mivel ma annyira nem érzem jól magam, nem különösebben érdekel, hogy a világ legidősebbje vagyok. Most például igyekszem erre a mai napra, mintsem a jövőre fókuszálni. De egyébként, ha belegondolok, boldoggá tesz, hogy ilyen különleges vagyok.

- Mi az, ami a legnagyobb nehézséget okozza ebben az életkorban?

- Talán az, hogy nem tudok egész nap feküdni az ágyban. Korábban ez a kanapé, amin most maga ül, az ablaknál volt, régebben oda tudtam még botorkálni. Mivel nagyon bizonytalan volt a járásom, a családom áthozta ide, az ágyam mellé, de feleslegesen, mert nem ülök bele. Az ágyban fekszem, néha felülök.

- Így telik a napja? Mit szokott csinálni, ha van ereje?

- Így. Tulajdonképpen semmit sem teszek. Általában alszom, néha felülök – pontosabban felültetnek – az ágyban. Tíz éve már nem tudom igazán ellátni magamat, nagyon sokat van velem egy ápoló. Sajnos már nem tudok járni sem.

- Mióta nem képes járni?

- Néhány éve még tudtam. Miután felkelek reggel, a gondozóm enni ad, s utána mindig aludni szoktam. Nagyon korán lefekszem, általában ebéd után. Onnantól kezdve másnap reggelig alszom.

- Szétnézve a lakásában látom, Napolitano korábbi olasz elnök és Ferenc pápa is küldött önnek üdvözlő levelet. Mit gondol a politikusokról?

- Nem sokat, nem különösebben érdekelnek. Régebben néztem a tévében a parlamenti közvetítéseket. Néhány éve, amikor még egyáltalán néztem tévét, nem értettem, ki ez a sok öregember a parlamentben. Megkérdeztem Rosie-t, az unokaöcsém feleségét, kik ezek. Azt mondta, ezek az emberek vezetik az országot. Miért nem lehet felrobbantani őket, kérdeztem…

- Ön az utolsó élő személy az egész földkerekségen, aki a 19. században született. Milyen volt az élet az 1800-as években?

- Mégis miféle kérdés ez?! Nehéz erre választ adni. Csak néhány hónapot éltem az 1800-as években. Akkoriban azért más volt az élet.

- Mi változott leginkább az elmúlt száz évben?

- Elég nagy változás az, hogy akkor még fiatal voltam, most pedig nagyon öreg vagyok. Azt mondanám még, hogy ma a párkapcsolatoknak sokkal hamarabb vége lesz, mint annak idején. A férjemmel nem volt boldog az életem, de azt követően, hogy szétváltunk, még majdnem harminc évig házasok maradtunk. A halála napjáig.

- Ha már itt tartunk, habár sokan feltették már a kérdést önnek, de én sem mehetek el mellette: van titka a kimagaslóan hosszú életnek?

- Csak annyit tudok, imádom a tojást. Két nyers tojást még ma is megeszem, de a tojás sárgáját is nagyon szeretem. Soha nem voltam különösebben aggódós, viszont nagyon nehéz élet adatott. Született egy gyermekem, de 1937-ben, hat hónaposan meghalt. A következő évben váltunk szét a férjemmel.

- Hisz Istenben?

- Igen. Mostanra azonban kimerültem egy kicsit, szeretnék ledőlni.