Az uniós pályázatoknak hála sok korszerű berendezéssel gazdagodott a tömegközlekedésünk. A modern technikával azonban gyakran nem tudunk élni. A 42-es villamoson egyszerre van régi és új jegykezelő automata. Az új elromlott, ilyenkor a régit használhatjuk. Az egyébként hasznos utastájékoztató táblán olykor csak azt lehet olvasni, hogy köszönjük az uniós és a kormánytámogatást. Esetleg azt, hogy figyeljük az online oldalukat. Utazom az új 1-es villamoson, és a hangszóró állomásról állomásra bemondja a megállók nevét. Budafoki út, Hauszmann Alajos utca, Hengermalom út... A baj az, hogy az ellenkező irányba megyünk. Már elhagytuk a Lehel utcát, következik a Honvédkórház. Ott pedig azt halljuk, hogy "Etele út. Végállomás."
Még szerencse, hogy egy automatika nem kapcsolta le a villamost a végállomáson, így eljuthattam az Árpád-hídig. (Ott leszálltam.) Máskor is tanúja voltam ilyennek (Kecskeméten is, az 1-es busz, a Nagyállomás felé haladva végig azt írta ki, hogy "Homokbánya. Végállomás"). Szomorú, hogy ilyenkor a jármű vezetője sem tud beavatkozni, mondván, a rendszer teljesen autonóm módon működik. Az is gyakori, hogy se kép, se hang. Ilyenkor legalább a buszvezető elrikolthatná magát a megállóknál. (Persze lehet, hogy ő sem ismeri az útvonalat. Lehet, hogy az összes hozzáértő szakember már Nyugaton dolgozik. Talán ennek tudható be az a rángatózó megállás és elindulás is, amit egyre gyakrabban tapasztalunk a megállóknál. Mint amikor én tanultam traktort vezetni. Tizennyolc éves koromban.