Aki megszólal, az kitaszított lesz

Tizenkét órás gigademonstrációt szervez ma este hattól a budapesti Kossuth térre Sándor Mária. A fekete ruhás nővér szerint a beharangozott béremelésektől és kancellároktól még nem lesz több nővér a kórházakban, ezért a civil mozgalmához kapcsolódó szervezetek és egészségpolitikusok összefogásával valódi ágazati reform kidolgozásába fogtak, bár érzik, ez nem tetszik a hatalomnak.

- Vásárhelyi Mária szociológus a közösségi oldalán számolt be róla, miként fedezték fel a lányával, hogy lehallgatják és rögzítik a beszélgetésüket. Ön azzal a megjegyzéssel adta tovább a hírt, hogy a héten hasonlót fedezett fel. Mi történt?

- Kedd este egy összejövetelen voltam, és amikor fél 11-kor hazaértem, még telefonon folytattuk a beszélgetést az egyik résztvevővel. Nem először támadt az az érzésem, hogy nem ketten vagyunk a vonalban, aztán azt is hallottam, mintha leesett volna valami. Azt gondoltam, a beszélgetőtársam vacsorázik, de amikor rákérdeztem, azt felelte, ül a kocsijában és vezet. A felismeréstől elemi erővel tört rám az idegesség és csak azt tudtam kiabálni, hogy tegyük le. Szerda reggel pedig megláttam Vásárhelyi Mária történetét a lehallgatásáról, és összeállt bennem a kép.

- Ő az állampárti szocializációjára fogja, hogy nem lepődött meg ennyire, vagyis negyedszázad elteltével ugyanott tartunk, mint amikor megfigyelték és lehallgatták a másként gondolkodókat. Ön fiatalabb, tehát nincsenek emlékei erről, ezért rohanta meg az elemi felháborodás, de ez az egész mégis azt jelzi, hogy amit csinál, az eredményes, hiszen a hatalomnak fontos, hogy mindent tudjon róla.

- Azért elképesztő az egész, mert mi nem balhézni megyünk az utcára. Most is, amikor bejelentettem a péntek esti rendezvényt, a rendőrségen azt mondták: Mária, magukat bármikor biztosítjuk, mert önök békés tömeget szerveznek. Tiszta dolgokért küzdünk, a szakmáért, a betegekért harcolunk, és csak azért kell kimennünk a Kossuth térre vagy bárhová, mert nem akarnak velünk tárgyalni az ágazat vezetői, nem akarják elismerni, hogy ami ma a magyar egészségügyben van, az nem mehet tovább. Én nem a rendszer ellensége vagyok, csak a magyar emberekért harcolok.

- De ezt már másfél éve teszi, és ez komoly bűn.

- Ja, hogy kitartok? Ezt lehet mondani, de tudniuk kellene, hogy ez is csak a szakmámból ered. Mi, egészségügyiek annyi reménytelen helyzetben tartottunk már ki a betegek mellett, hogy ez a mentalitás mélyen belénk ivódott. Mi akkor sem adjuk fel, ha már nincs remény, akkor is újraélesztünk.

- Egy éve az egészségügy ünnepe, a Semmelweis-nap előtt szegénykórházat állítottak a nemzetgazdasági tárca épülete elé az ágazat és a benne dolgozók tarthatatlan helyzete miatt. Gondolta, hogy egy év múlva ugyanezekről a gondokról fogunk beszélgetni?

- Nem, akkor optimistább voltam, mint ma.

- Azért, mert Zombor Gábor akkori államtitkár leült a tüntetőkkel tárgyalni, és remény volt rá, hogy a kéréseik célba érnek?

- Akkor még a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) tagjaként voltunk ott a téren, és azért ülhettünk le tárgyalni, mert egy átmeneti időre a hatalom elfogadta, hogy nemcsak egyetlen érdekvédelmi szervezet működik az egészségügyben, hanem sok kis szervezet képviseli az ágy mellett dolgozókat. Nem folytatódott jól ez a történet, hiszen nemcsak az államtitkár mondott le, hanem a tudatosan megosztott Független Egészségügyi Szakszervezettel nekem és másoknak is megszakadt a kapcsolatunk, az új ágazati vezetés pedig ismét csak a kollégák által kifütyült szakszervezeti vezetővel tárgyal. Aztán azzal szembesültünk, hogy a megcsonkított szakszervezeteken belül nem lehet ellátni valós érdekképviseletet, azért hoztuk létre a Magyarország a Magyar Egészségügyért Civil Társaságot, mert egy mozgalom több embert tud megszólítani és mozgósítani.

- Ezt a döntést igazolja, hogy azok az utódszakszervezetek - az 5.12 Szakszervezet vagy a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete -, amelyek azért jöttek létre, mert a korábbi tömörülésekben nem lehetett folytatni a megkezdett munkát, még nem értek el látványos sikereket?

- Azért nincsenek még sikereik, mert az összes magyar munkavállaló nagyon fáradt. Az ország motorjai, a kisemberek örülnek, ha hazaérnek és becsukhatják az ajtót maguk mögött. Ez igaz a kis orvosokra, kis nővérekre is, akik egyik napról a másikra élnek, a másod- és harmad állásaik miatt kimerültek. Ők már nem akarnak munka után szakszervezetest játszani, nem is akarnak belépni egy új szervezetbe. Ráadásul a tökéletes megfélemlítés is folyamatos a kórházakban, meg sokan gondolják azt is, ott van ez a Sándor Mária, aki megy előre helyettünk is, majd elér valamit, ha meg nem, akkor sem történik semmi. Nem tudom nekik felróni, hogy nem rohannak csatlakozni egy új szakszervezetbe, bár jó lenne, ha végiggondolnák, hogy ha ők nem lépnek, nem jutunk egyről a kettőre.

- A közvetlen főnökök akadályozzák a munkatársaik csatlakozását a megmozdulásokhoz?

- Igen. Azt mondják sokaknak: jobb lesz, ha csendben maradsz, mert úgy jársz, mint Sándor Mária, ki leszel taszítva közülünk. Meg azt is mondják, hogy vagy elvégzed a háromszoros munkát, vagy nem kell többet bejönni dolgozni. Szerintem elfogadhatatlan, hogy miközben ekkora a nővérhiány az országban, ezzel félemlítik meg az itthon maradottakat, de sajnos minden nap kapok ilyen jelzéseket.

- A kormány elfogadta, hogy az ön régi munkahelye, ahol elkezdte a harcot a kollégáiért, és ahol sok támadás érte emiatt, vagyis a Péterfy utcai Kórház megszűnik kórházként működni. Érez valami elégtételt?

- Nem, de szomorúnak tartom, hogy mire használja ezt a helyzetet most is az ottani vezetés.

- Mire?

- Azt mondják, hogy ez is a Sándor Mária miatt van.

- Ilyen véleményeket hall vissza?

- Orvosoktól, kolléganőktől is ezt hallottam. Amikor először megszólaltam tavaly februárban, akkor lehívattak a vezetőséghez és kértek, hogy hagyjam abba a nyilvános szerepléseket. Szóba került már akkor, hogy rebesgetik a Péterfy megszüntetését, azért akarták, hogy hallgassak, mert féltek, hogy a kórházat hozom rossz helyzetbe.

- Igazolva látják a félelmüket?

- Nem tartom kizártnak, hogy azt mondhatták nekik: ha nem tudtátok megakadályozni csírájában ezt a mozgalmat, akkor itt a büntetésetek. Példát statuálnak velük, pedig mindig próbáltak elhatárolódni tőlem.

- A legfurcsább, hogy a pótlékok tisztességes elszámolásáért kezdte a harcot, de mögötte azonnal megjelent az ellátás biztonságának követelése és a kormány most ugyanezzel a jelszóval hirdette meg a fővárosi átszervezéseket. Átvették az önök civil jelszavait?

- Egyszerűen mindenki tudja, hogy mi a baj. Azért kezdtem harcolni, mert nem fizették ki a túlórapótlékokat a kollégáimnak, de az alapkérdés az, hogy miért van túlóra? Mert olyan kevés a nővér, hogy valakinek dolgozni kell a hiányzók helyet, így egy nővérre olyan sok beteg jut, hogy nem ér oda minden ágyhoz időben, nem tudja tisztességesen ellátni a feladatát, tehát ma Magyarországon sehol nincs biztonságos betegellátás.

- Vagyis attól, hogy lesznek szuperkórházaink, nem változik semmi?

- Amíg nincs több kolléganő a rendszerben, addig nem. Tisztességes béremeléstől lennének többen, de amit most bejelentettek, az nem old meg semmit, nem tartja itthon a kollégákat és nem mutat előre. A nővér minden kis pénznek örül, de ettől az emeléstől még ugyanúgy el kell mennie másod- és harmadállásba, ugyanolyan fáradt lesz, ugyanúgy egy kimerült ápolót kap egy intenzíves beteg.

- A szakdolgozói kamara honlapján az új bértábla azt mondja, lesz olyan, aki 2019-ig több mint 70 százalékos béremelést kaphat. Ez a laikusnak soknak tűnik.

- De most 2016 van! Mi a társaimmal nem tudjuk ezeket a nagyon távlati dolgokat elfogadni. Minek örüljenek ezek a lányok? Itt a nyár, itt a Semmelweis-nap és a hó végén változatlanul nem tudnak megélni. Hogy mi lesz 2019-ben, mit varrunk esetleg egy másik kormány nyakába, hogy milyen lesz akkor a Kánaán, azt nehéz elhinni, mert oly sokszor becsaptak bennünket.

- A Jász-Nagykun-Szolnok megyei kórházakban sorra mondanak fel a műszaki dolgozók, mert elegük van, hogy 9 év után most sem kapnak egy fillér béremelést sem. A nővérek után ők is elmennek, mert az az üzenet, hogy nincs rájuk szükség?

- Az a baj, hogy ezek az emberek ezt nap, mint nap megkapják, pedig kiváló és szolgálatkész munkatársak. A fiatalabbak mondanak fel, mert tudják, hogy egy sterilizálót külföldön kiemelt munkatársként fogadnak, miközben nálunk a legutolsók. Pedig a műtőben hiába áll ott a sebész, ha nincs bekészítve az eszköz.

- Vagy nincs ott a műtét végén a beteghordó, hanem a professzornak kell kitolnia a beteget, mert már ilyen is van. Nekik sem hallják meg a szavukat?

- Igen, ez a nagy kérdés, hogy az a professzor miért nem áll ki a legkisebbekért akkor sem, ha a hiányuk már őt is közvetlenül érinti. Ez a megosztottság, ez a hierarchia mindent tönkretesz az egészségügyben. Aki radikálisabb megoldásokban gondolkodik, annak látnia kell, hogy a mi szakmánkban legfeljebb a műszakiak fognak sztrájkolni. Ha nem lesz fűtés és nem működnek a gépek, ha műtéteket kell elhalasztani emiatt, akkor talán a kórházigazgatók is mernek végre lépni.

- Ezt a merev hierarchiát erősíti a mostani béremelés is, hisz az orvosok érezhetően többet kaptak, mint az ápolók.

- Igen és biztosan azt mondanám a helyükben, hogy ezt nem fogadom el, mert nem részesülnek belőle azok, akikkel együtt dolgozom. Egységesen kellene fellépni, összefogni és azt mondani, hogy mi nem ezt akartuk.

- Az ápolók oktatásának újbóli megszervezését is ígérik, ami enyhíthetne a nővérhiányon. Hisznek ebben?

- Mi az, amit nem ígértek még meg? Nagyon fontos lenne, de nehéz lesz visszaállítani a régi szakképzési rendszert a mostani viszonyok közt. Én a Kossuth Zsuzsa Egészségügyi Szakközépiskolában végeztem, hozzánk a szomszédos Margit Kórházból jöttek orvosok előadni, magas szintű képzést és szakmaszeretetet kaptunk. Nekünk jutott oktató nővér, de ma a túlterhelt kolléganő, aki kap egy tanulót, nem tud vele mit kezdeni. Már csak ezért is több nővér kellene, mert ki fogja a fiatalokat tanítani, ha a betegre sem jut idő?

- Semmi esély nincs, hogy a mozgalma, vagy az utóbbi hónapokban létrejött szakszervezetek tárgyalási pozícióba kerüljenek a munkahelyeken vagy a kormánynál és ezt a másfajta szempontrendszert beépítsék a megbeszélésekbe?

- De, próbálkozunk. Én meghívtam péntek éjszakára is Ónodi-Szűcs Zoltánt a Kossuth térre, mert hiszek benne, hogy őt is meg lehet győzni, mint ahogy Zombor Gábort is meg lehetett. Tudnám én neki is sorolni, hogy mi történik a kórházakban, hogy nem írják be a ténylegesen ledolgozott túlórákat, mert törvénytelen ennyit dolgoztatni az embereket és sorolhatnám, amíg belepirul, mint az elődje. De a legfelsőbb vezetőket, az igazi döntéshozókat még nem tudta senki meggyőzni, ez a baj.

- A Magyar Kórházszövetség már átnyúlt az államtitkár feje fölött és kiharcolta, hogy a miniszterrel tárgyalhassanak.

- A Kórházszövetség is azt látta be, amit én, hogy nem ő a döntéshozó. Tehet javaslatot, de Balog Zoltán és Orbán Viktor határoz, velük kell tárgyalni.

- A kormány a bértárgyalások eredményeire hivatkozva azt hiteti el a közvéleménnyel, hogy minden rendben van, ezek a Sándor Máriáék csak hőbörögnek.

- Remélem, elhiszik az emberek, hogy nem véletlenül vagyunk továbbra is az utcán. Akik tárgyaltak és sikerről nyilatkoznak, nem látják, hogy még nagyobb a megosztottság a szakmában a béremelés után? Ez szomorú. Ráadásul ezt a kommunikációs csatát nagyon könnyű úgy megnyerni, hogy lassan már bekebelezték a teljes magyar médiát.

- Kik a partnerek ebben a harcban? Tavaly óta sokan eltűntek…

- …és most a beharangozott béremelések hírére megint megjelentek. Péntek este velünk lesznek megint a Semmelweis Érdekvédelmi Szövetsége és az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetségének vezetői, mert nincsenek rendben a dolgok, az 5.12 Szakszervezet, sőt a szétszakadt FESZ tagjai közül is sokan jönnek, ahogy kórházakból is, és várjuk a pedagógusokat, a védőnőket, a szociális ágazatot is.

- A mostani ellenzék már nem aktív egészségpolitikusai sorra feltűnnek a rendezvényeiken. Mégis elindulnak a politika felé?

- Nagy tudású, tapasztalt emberek ők, akiknek nagyobb rálátásuk van a döntési folyamatokra, mint egy nővérnek, tehát új szempontokat tudnak behozni a munkánkba. Én azt hangsúlyozom, hogy az összefogás fontosságát és erejét mutatja, amikor sikerül őket egy színpadra állítani. Egész nyáron velük együtt dolgozunk, hogy összerakjunk egy egészségügyi programot, ami emberközpontú és nem csak a kórházösszevonásokról szól.

- Ha elkészül, a kormánynak vagy a tárdalomnak akarják ezt bemutatni?

- Társadalmi jóváhagyással a kormány asztalra akarjuk letenni. Néhány hónapon belül, talán már ősszel eljuthatunk odáig, hogy bemutatjuk ezt a programot és akkor reméljük, hogy már a legmagasabb szinten is komolyan veszik a javaslatainkat.