Közbeszerzési Döntőbizottság;Pallas Athéné alapítványok;

2016-07-01 08:05:00

Önfeljelentők

A papír is elpirulhatott, amikor ráírták, hogy a több mint két éve folytatott törvénytelen gyakorlat miatt darabonként kétszázezer forintra bünteti a Közbeszerzési Döntőbizottság a Pallas Athéné alapítványokat. Az indoklás szerint azért csak ennyire, mert saját kérelmükre történt a vizsgálat, magyarán önfeljelentést tettek. Hiába cikkezett a sajtó már korábban is arról, hogy az MNB által több mint 260 milliárd forint közpénzzel kistafírozott hat szervezetnek az alapítástól kezdve közbeszerezéseket kellene lefolytatni, ezen lazán felülemelkedtek.

Az Alkotmánybíróság áprilisi kijózanító döntéséig meggyőződésük volt, hogy a pénz az alapítványokba kerüléssel "elveszti közpénz jellegét" - ahogyan Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető is ezzel a szlogennel igyekezett a közvéleményt meggyőzni. Nem így történt, és nyilvánvalóvá vált, hogy több tízmilliárd forintot úgy költöttek el az alapítványok felesleges tanulmányok megrendelésére, ingatlanok, eszközök vásárlására, hogy tudván tudták, megsértik a közbeszerzési szabályokat. Igaz, azok betartásával is lehet célzottan előnyben részesíteni nekik kedves cégeket, de az a nyilvánosság előtt zajlott volna. A cél pedig éppen a pénz útjának eltitkolása volt.

Most, hogy az alapítványi gárda lebukott, legalább példás büntetést várt volna a közvélemény, még ha a legsúlyosabbat, a közbeszerzési érték 15 százalékát kitevő bírságot és a szerződések semmissé tételét eleve kizárhattuk. A súlyosabb büntetés mellett szólhatott volna az is, hogy legalább ennyit visszaszerezhetett volna a költségvetés az elsíbolásra ítélt milliárdokból. Így most sikerült megint nevetségessé tennie magát egy hivatalnak és megnyugtatni minden tűzhöz közel ülőt, lehet nyugodtan törvényen kívül is tevékenykedni, a vége úgyis csak ejnye-bejnye lesz.

A Közbeszerzési Hatóság az önfeljelentés miatt egy évre visszamenőleg nézheti át az alapítványi szerződéseket, hogy felkutassa, hány pályázati kiírást mulasztottak. Ha a Trancparency áprilisi feljelentését vették volna alapul, akár az alapítványok teljes tevékenységét vizsgálhatná a hatóság. Mert adatkikérés ide - adatkikérés oda, az alapítványoktól nem egyszerű ma sem megtudni, kiknek és mennyit fizettek.