Szombati 7-es - Korrupciókígyó

hazamentem

anyám elkeseredetten néz

apám elkeseredetten néz

feleségem elkeseredetten néz

testvéreim és gyermekeim elkeseredetten néznek

én is elkeseredetten nézek

(L. Simon László verse)

Hát mi most nem is tudom, hogyan nézzünk. Igyekeztünk ehhez segítséget kapni magától a volt államtitkártól, telefonon hívtuk, igaz másodszor a picsába küldött bennünket és közölte: nem tud a leváltásáról. Akkor persze elkeseredetten néztünk magunk elé mi is, azt reméltük, első kézből röpíthetjük a világhálóra L. Simon véleményét – az a buta hírverseny -, de hát csak elzavart, méghozzá államtitkárként zavart el. Pedig nem fülest, pletykát, meg nem erősített hírt közöltünk vele, hanem magát a tényt: néhány perccel korábban főnöke több tucatnyi újságíróval közölte, hogy kirúgta állásából L. Simon Lászlót, mert elégedetlen volt a munkájával.

Létezhet, hogy miközben az államtitkár e magas rangjában fogyasztja valahol az ebédjét, kormányzati terveiről beszél a partnereinek, miközben merít egyet a levesestálból, a tudtán kívül eltávolítják őt a kormányzat közeléből; fogalma sincs arról, hogy rosszul dolgozott volna, hogy a rábízott feladatokat nem tudta rendesen ellátni, sem a műemlékvédelem, sem pedig a kiemelt beruházások terén? Hogy úgy állt volna Lázár János a mikrofonok elé, hogy előtte ne szólt volna L. Simonnak: te Laci, továbbra is a barátom vagy, de ne menj már ebédelni, legalább is államtitkárként ne, mert a desszertnél már nem leszel állami vezető? (Amúgy rájár a rúd Lázár barátaira; előbb Spéder, most meg L. Simon… Nagy szerencse, hogy nem is ismerjük egymást…)

Valaki itt bizonyára nem mond igazat, gondoltuk itt benn a szerkesztőségben, persze tudatlanul, mit tudjuk mi, miként is működik egy ilyen bonyolult szerkezet, mint a kormány. Egyszer, ugye, azt halljuk, hogy minden személyi döntés Orbán kezében van; más összefüggésben ezt Lázár meg is erősíti, ugyanakkor azt állítja, L. Simonról saját maga határozott. Jó, persze a hazugság nem ebben van, ez csak a mi szimpla értetlenkedésünk. A lódítás, a nem igazmondás, hogy finomabban fogalmazzunk, máshol rejtezik. Azt ugyanis egy pillanatig sem hittük el, hogy L. Simon ne kapott volna, még az ebéd előtt – értsd: a kormányinfót megelőzően – értesítést, de azt is erős kétkedéssel fogadtuk, hogy a miniszterelnökséget vezető miniszter a műemlékvédelem terén nyújtott halványabb teljesítménye miatt menesztette beosztottját. Tanult kollégám Hende-jelenségről beszél; a volt honvédelmi miniszter a politikai zuhanyhíradó megbízható információi szerint a határkerítés lassú építése miatt lett kirúgva - tegyük hozzá: Orbán által -, itt meg a Karmelita kolostor Orbán-házzá alakításának elmaradásai okozták L. Simon karrierjének végét. Ha meg így van, akkor e döntés mögött is a miniszterelnököt kell keresnünk, s lássuk be: lehetséges forgatókönyv ez is. Mint ahogy az is, hogy az államtitkár, már megint, olyan üzleti vállalkozásba fogott bele, amelyet előzetesen nem egyeztetett, vagy olyasvalakinek lépett rá a tyúkszemére, akinek a fájdalmát a végén maga az államtitkár érzi leginkább. Furcsa módon, épp a kirúgást megelőző napon érkezett szerkesztőségünkbe a hír, hogy L. Simon vásárolná meg a lovasberényi kormányüdülőt, méghozzá potom, a piacinál legalább harmaddal alacsonyabb áron, amit az akkor még államtitkár viszonylagos higgadtsággal cáfolt lapunknak, ugyanakkor hitelt érdemlően senki nem tudott – még Lázár sem – arra a kérdésre válaszolni, hogy vajon az állam eladta-e ezt az üdülőt vagy sem. (Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a vásárlásnak számos trükkös módja van; leginkább olyanok, amelyek verbálisan láthatatlanná teszik az amúgy szabad szemmel is láthatót.) Mindenesetre az valószínű: ha meg is szerezte - akár áttételes módon is - L. Simon az említett üdülőt, azt nem tehette Orbán tudta nélkül, eddig talán ő sem merészkedik – csak óvatosan persze, gondoljunk Spéderre -, ráadásul akkor az a hír sem tartaná magát makacsul, hogy az eladásra váró kormányüdülők – például Őszöd, vagy a Tihanyi Villa – már szépen le vannak osztva a „fiúk” között. Ha ugyanis így lenne, akkor ez a lovasberényi akció egy előre megtervezett akció része lenne. (Bár a tyúkszem itt sem kizárt…)

Akárhogy van is: átláthatatlan küzdelmek folyhatnak a kormány környékén; az embernek folyamatosan erősödik az az érzése, hogy a kormányfő már nem teljesen ura a helyzetnek. Nem személyileg, ott továbbra is Orbán az egyeduralkodó, sokkal inkább a szerzés terén. A bő hatévnyi kormányzás, láthatóan, kissé fékeveszetté tette a hatalmon lévők egy részét – tessék eldönteni, hogy kisebb, vagy nagyobb részét -; ma már Orbán Viktor sem tud minden lopás mellé egy miniszterelnöki megbízottat állítani. Helyenként az az ember érzése, hogy a kormányzat, illetve a Fidesz – ideértve az önkormányzati vezetőit is – olyanná vált, mint egy legújabb kori Laokoón-csoport, ahol a kígyót a korrupció helyettesíti. Hogy aztán ez a korrupció-kígyó megfojtja a szereplőket, az lehetne ennek az írásnak az optimista vége. Ehhez azonban a szerzőnek is optimistának kellene lennie.

isten keresése

alkotói válságot okozott

nem írtam

nem festettem

félig kidolgozott installációim

alkotóelemeit szanaszét szórtam

testrészek vettek körül

megtaláltam az ötös számút

egy szike állt a kezembe

mezítelenül ültünk az ebédhez

videóztunk

húslevest ettem

csigatésztával

(L. Simon László verse)