Előfizetés

A tét: a modernizáció

A Magyar Földrajzi Társaság honlapján kétségbeesett hangú felhívás olvasható azzal kapcsolatban, hogy az oktatási kormányzat az általa szakgimnáziumokká változtatni kívánt szakközépiskolák nagy részében megszüntetné a földrajz tantárgy oktatását. „A legutóbbi tervek szerint a földrajzot gyakorlatilag megszüntetnék a szakgimnáziumokká váló szakközépiskolákban. … A tervek szerint csupán a turisztikai, földmérési, és bányászati orientációjú szakközépiskolákban csengetnek be majd földrajz órára ez év szeptember 1-jén” – írja a petíció.

Nem tudni, az oktatáspolitika irányítói mennyire ragaszkodnak az ötletükhöz, lehetséges, hogy megváltoztatják az álláspontjukat és a halálra ítélt tantárgy kap egy túlélési esélyt. Reméljük, hogy így lesz, de ami eddig történt, az is teljesen egyértelműen bizonyítja, hogy így nem szabad tananyagcsökkentéshez, iskolaszerkezeti változtatáshoz nyúlni. Az elképzelés mögül hiányzik az átfogó koncepció.

Ez a döntés nemcsak kapkodásra enged következtetni, hanem egy rendkívül káros, múltbanéző szemléletre is. A földrajz elleni támadás ugyanis pontosan a modernizációt veszi célba. Ha szükség van valamire, az éppen a földrajznak, mint tantárgytípusnak az elterjesztése, és nem a visszaszorítása.

A magyar iskolákban ma tanított tantárgyak rendszere a 19. század végén alakult ki, és azóta nem sokat változott, sajnos. Már akkor sem számított igazán modernnek, mert az akadémiai osztályok struktúráját másolta le, de csak körülbelül ötven év múlva, elsősorban a kiváló olasz pedagógus, Maria Montessori munkássága következtében vált világszerte elfogadott igazsággá, hogy helytelen az iskolai tantárgyakat lekicsinyített tudományoknak tekinteni. Ez a szemlélet nálunk nagyon lassan tud csak teret nyerni, pedig olyan, baloldali liberálisnak igazán nem nevezhető pedagógusok is kiálltak a komplex tárgyak rendszere mellett, mint az író Németh László, aki a háború után egy ideig középiskolai tanárként dolgozott Hódmezővásárhelyen.

Miért? Mert a tantárgy nem zanzásított tudomány, hanem a diákot fejlesztő, őt a tudás világába bevezető út, módszer, eljárás. Reménytelen vállalkozás akár a négyéves, akár a nyolcéves középiskolában átfogó képet adni egy-egy tudományágról, legyen az a matematika, a biológia, a történelem vagy a művészettörténet, az irodalom, a nyelvészet, bármi. A matematika tanítása valahol a másodfokú egyenletek és az integrálszámítás magasságában megáll. Az irodalom csak mazsolázgat a nagyszerű művek közül, ezrével maradnak ki a tananyagból csodálatos alkotások. (Ha valaki, hát Shakespeare igazán méltó volna arra, hogy minden drámáját tanítsuk, ehelyett megelégszünk a Hamlet, a Rómeó és Júlia és esetleg a Vihar vagy a Lear király ismertetésével. Nem törekszünk tudományos teljességre, mert az lehetetlen.) Ha viszont nem a tudományból, hanem a diákból indulunk ki, akkor nyilvánvaló: komplex tárgyakra van szükség, amelyek különböző tudományágak anyagára épülve, a fejlődő személyiség igényeihez igazodva segítik a fiatal személyiség kibontakozását, kreativitásának erősödését, széleskörű tájékozódását.

A mai magyar tantárgyak között egy ilyen komplex tárgyat találunk - és az éppen a földrajz -, amelyik térképészetre, csillagászatra, geológiára, meteorológiára és más tudományokra épülve a diák életkori sajátosságaihoz igazodó, fejlesztő nevelést tesz lehetővé. Az ilyen tárgyat szeretik a diákok, a tanárok, mert minden más tárgynál szélesebb körű fejlesztési lehetőséget teremt. Pontosan ilyen komplex tárgyakat kellene létrehozni a természet- és a társadalomtudományok más területein is.

Most, a nyári szünet idején látszik csak igazán, milyen nagyszerű pedagógiai konstrukció is a földrajz. A diákok tanáraik vezetésével kirándulnak és táboroznak, és közben a földrajzi, biológiai és környezetvédelmi műveltségüket fejlesztik, mégpedig nem passzívan, az iskolapadban ülve, egy tanár magyarázatát hallgatva, hanem a számukra is vonzó aktivitáson, cselekvésen keresztül. Ennek következtében egyrészt sokkal mélyebben rögzül elméjükben a tudás, másrészt, és ez talán még fontosabb, megtanulnak tanulni. Örömteli felfedező, intellektuális és társasági élményként élik át az ismeretszerzési folyamatot, és ez a tapasztalat egész további életük egyik meghatározó értéke lehet.

Ezt kellene tenni, ezt diktálná a koncepció és a felelősség az oktatásügy területén – feltéve, hogy valóban eredményt akarunk elérni.

A mai nevelés- és oktatásügyet a korábbinál nehezebb feladatok terhelik. Tömegessé vált a diákok száma, köztük sokan olyan rétegekből érkeznek, amelyek értékrendjében a tanulási motiváció gyenge. Ezek a gyerekek az iskolát gyakran kényszernek érzik és fegyelmezetlenkednek. Őket bevonni a kultúra világába a hagyományos pedagógiai módszerekkel nehéz, gyakran lehetetlen, de a felfedezésre, aktivitásra, cselekvésre épülő tárgyak esetében, ahol a tanuló nemcsak elszenvedője, hanem maga is alakítója a tanulási folyamatnak, sikerre számíthatunk. Ez nemcsak tehetségmentés, hanem a szabad és eredményes nevelés-oktatás alfája is.

Az tehát a kérdés: törődik-e az oktatási kormányzat az együttműködő, békés, sikeres jövővel? Mert ha igen, nem zárkózhat el a pedagógiai modernizációtól.

Drogtanya

Moldova György megírta, az Eldorádó című filmben pedig el is játszották az emlékezetes ávós sztorit. Hogy tudniillik a házkutatásokra a bőrkabátosok maguk vittek tíz dollárt, azt elrejtették, hogy majd nagy dérrel dúrral megtalálhassák. Csakhogy az egyik „népellenség” ezt észrevette, kivette a könyvbe rejtett pénzt és megette. Az ÁVH-s pedig sírva fakadt, hogy neki azzal el kell számolnia, így meg mehet ő is a börtönbe.

Nem véletlen, hogy aki ismeri a történetet, ez ugrott be a hírre, hogy „kábítószert találtak” a ligetvédők „tanyáján”. Igaz, négy órával azután, hogy őket onnan kipaterolták és, hogy a tudományos akadémia őrző-védő tagozatát beengedték.

Vérfagyasztó fotókat tett közzé a rendőrség. Volt, amelyiken egy kanál és egy olló látszott, a másikon hamutartó és cigarettadohány. Egy harmadikon stanicliban valami tárkonyra emlékeztető növény (gyógytea). Majd pár órával később hozzácsaptak még egy fotót 44 injekciós tűről is. Lehet, hogy azok csak később értek oda.

És már jött is a Fidesz: „…az aktivisták – emberek jóhiszeműségét kihasználva – valójában nem is a környezetért aggódnak, hanem egy drogtanyáért”. És a médiájuk, a Kádár-kori szókinccsel: „hippi életmódot folytató” tüntetőkről. Tehát mostantól aki a Városligetet félti, az liberális drogos, sőt bizonyosan meleg is. Ennyi elég is a híveknek.

Amúgy meg valaki nyilván úgy képzelhette el, hogy „ezek” a teafüvet beleteszik a fecskendőbe és beszúrják vagy elszívják. Ennél még a tízdolláros trükk is kidolgozottabb volt.

Törvényt sért a kormány?

„Róka a kórteremben” címmel a Népszava 2016. június 25-i mellékletében Kökény Mihály a magyar egészségügyről írt nagyon fontos problémákat ismertető gondolatmenetében meglehetősen elmarasztalóan ír a magyar szakszervezetekről. „Sok száz ember elbocsátását tervezik, s jellemző, hogy a szakszervezetek a döntés után emelték fel a szavukat a megszüntetésre ítélt intézmények védelmében.”

Valóban ez a legegyszerűbb, ha valami nem stimmel, akkor a szakszervezetek a felelősek. Pedig, ahogy korábban is felléptek a hasonló megváltó kormányzati ötletek ellen, úgy most is. Éppen a magyar sajtóban megjelent közlemények támasztják ezt alá. S ez csak egy része a föllépésnek, mert emellett folytak tárgyalások, kisebb nagyobb eredménnyel, s a konföderációk, valamint a szakszervezetek képviselői levelekben is fölhívták az illetékesek figyelmét e kormányzati elképzelés veszélyeire. Némi javulást elértek, de az eredmény elfogadhatatlannak tűnt. Ezért minden érintet egymást erősítve lépett, hogy elfogadható megoldás szülessen. Még születhet.

Emlékeztetőül: 2016. január 21-én Lázár János bejelentette a „bürokráciacsökkentő” programot, amely ötvenezer közszférában dolgozót érint. A szakszervezetek válasza nem késett sokáig: öt nappal később a SZEF nyilatkozata végiggondolatlan ámokfutásnak nevezte az állami háttérintézmények átalakításának, illetve megszüntetésének tervét. A SZEF elnöke szerint kevesebb intézményt kellene bezárni és egyeztetésre volna szükség a szakszervezetek és az érintett intézmények képviselőivel. Hozzátette: szerinte politikai összetevője is van az elképzelésnek: a kormány a migránsok után most a bürokrácia ellen harcol.

Ezt követően egy nappal az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), mint a közszféra legnagyobb szakszervezeteit tömörítő konföderációk, közös levelet írtak Lázár János miniszternek, kifogásolva, hogy bejelentésével a kormány megszegte a Közalkalmazottak Jogállásáról szóló törvényt, amely egyeztetési kötelezettséget ír elő számára. Kérték, hogy a kormány haladéktalanul hívja össze az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsot és üljön le tárgyalni a szakszervezetekkel. Mutassa be azokat a hatástanulmányokat, amelyek alapján a bejelentett, soha nem látott mértékű szervezeti átalakításokat elhatározta. Átgondolt, megalapozott koncepció és az átalakításokat megelőző, érdemi tárgyalások nélkül elfogadhatatlan ilyen, tízezrek életét befolyásoló bejelentéseket tenni.

Február 1-jén a Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete (TUDOSZ) levelet írt Lázár János miniszternek, amelyben rámutatott, hogy az érintett munkahelyeken dolgozók többsége nem bürokrata, és nem államigazgatási feladatot végez. Levelükben kérték, hogy haladéktalanul üljön le a munkavállalói érdekképviseletekkel, és kezdjen tárgyalásokat. Két nappal ezután az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége (OSZSZ) csatlakozott az ÉSZT és SZEF január 29-i sajtóközleményéhez, és felhívta a kormány figyelmét, hogy a „bürokrácia csökkentő” tervében olyan intézményeket is meg kíván szüntetni vagy beolvasztani, amelyekben Magyarország közegészségügyéért dolgozó szakemberek dolgoznak. Ezekben az intézetekben olyan alapkutatások is folynak, amelyek szükségesek az ország közegészségügyi biztonságához. Az Országos Közegészségügyi Központ megszüntetésével, az Országos Tisztiorvosi Hivatal, az Országos Epidemiológiai Központ, vagy az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet minisztériumba integrálásával veszélybe kerül például a járványügyi biztonság, a közegészségügy és az egészségügyi igazgatási tevékenységek felügyelete, irányítása. A kormány tervei mögött - ismereteik szerint -, nem állnak hatástanulmányok, sem a szakmai-, sem a munkavállalói érdekképviseletekkel nem egyeztettek. A magyar egészségügy így is ezer sebből vérzik, nincs szükség arra, hogy helyzetét még nehezebbé tegyék a politikusok.

A február 11-i budapesti, József nádor téren megtartott nyílt téri sajtótájékoztatón ismertették a magyar szakszervezeti konföderációk vezetői azokat a kérdéseket, amelyekről nem sikerült tárgyalniuk az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) keretében, mert azt a minisztérium nem hívta össze. A kihelyezett OKÉT asztala mellett az állítólagosan több mint 1 milliós közszolgálati létszám tizedeléséről, létszámcsökkentésről, intézménybezárásról szóló kormányzati állításokról fejtették ki a véleményüket a szakszervezetek. Ma a magyar költségvetési intézményekben 720 ezer munkavállalót alkalmaznak. Becsapja a közvéleményt az, aki a bürokráciáért a hivatalnokokat teszi felelőssé. A tényleges bürokraták lépnek fel azokkal szemben, akik nem bürokraták. A bölcsődei dolgozó, az orvos, a pedagógus, a rendőr, a meteorológus, a múltat feltáró régész nem bürokrata.”

Az előterjesztett javaslat döntő többségében nem az úgynevezett bürokratikus intézmények megszüntetését, minisztériumba olvasztását tartalmazza, hanem például állami tudományos kutatóintézetekét, ezzel a világon egyedülálló módon kialakítva a „kutató minisztérium” intézményét. Emellett olyan közintézményeket is a listára vettek, amelyekre alapvető szüksége van a lakosságnak. Ez az intézkedés nem javítani, hanem csökkenteni fogja az ország, a gazdaság, a mezőgazdaság versenyképességét.

2016. májusában az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) ismét hallatta a hangját, mert nem tudja elfogadni azt az eljárást, ahogyan a kormány megszünteti az Országos Egészségpénztárat (OEP). Újra elismételtük: a bürokrácia csökkentésként beharangozott kormányzati ámokfutás nemcsak a közszférában dolgozókat érinti hátrányosan, hanem az egész ország sorsára kihat.

Június végére célegyenesbe fordult a „kormányzati ámokfutás”: a magyar szakszervezeti konföderációk megdöbbenéssel fogadták a hírt, miszerint megszületett a kormánydöntés az úgynevezett bürokrácia csökkentési terv ügyében, s megjelent a kormány határozata a központi hivatalok és minisztériumi háttérintézmények átalakításáról, ami több mint ötven szervezetet érint. A szakszervezetek megint nem hagyhatták szó nélkül, hogy ez a jelentős munkavállalói csoportot - sőt a társadalom egészét is - mélyen érintő kormányzati döntést nem előzte meg előkészítő érdekegyeztetés. Újra tiltakoztunk: elfogadhatatlan, hogy országos intézmények városi vagy megyei kormányhivatalokba olvadva szűnjenek meg. Kértük a kormányt, hogy az elfogadott határozat ellenére gondolja újra a korábbi elképeléseit és merjenek változtatni, mert a társadalom érdeke ezt indokolná. Emellett az álláspont mellett egységesen kiálltak a magyar szakszervezeti konföderációk: az ÉSZT, a Liga, a MASZSZ, a Munkástanácsok és a SZEF.

Úgy vélem, a felsoroltak bizonyítják, hogy a szakszervezetek igenis felemelték a szavukat a kormány által elképzelt átszervezések és elbocsátások ellen. Az persze más kérdés, hogy a közvéleményhez mennyire sikerült eljuttatni üzeneteinket. Ehhez az egész magyar sajtó hathatósabb segítségére lett volna szükségünk.