A Népszava múltheti száma már hírt adott arról, hogy Kiss József vasmunkás elvtársunk mily tragikus körülmények között pusztult el a csepeli Weiss Manfréd-gyárban. A halálos szerencsétlenség még a múlt héten, csütörtökön történt s a közismert hatósági huzavona, ebben a kánikulai hőségben négy napig hevertette Kiss elvtársunk összeroncsolt testét a csepeli temető halottasházában, míg végre, az ötödik napon fölboncolták és a hatóság kiadta az engedélyt a temetésre. Igen ám, csakhogy most meg a csepeli plébános-kanonok úr keresztény felebaráti szeretete csökönyösödött meg, aki a törvény egyenes fölrúgásával és a család, a nagyszámú rokonság minden könyörgése ellenére megtagadta az egyházi szertartást, mert hát Kiss József elvtársunk annak idején csak polgárilag kötött házasságot.
Ez az eset nagyon tanulságos és gondolkozóba kell, hogy ejtsen minden öntudatos munkást. Ha egyházi szertartás nélkül akar temetkezni a proletár, akkor ezért siránkoznak a papok; ha pedig temetni hívják őket — amint ez a sajnálatos eset is bizonyítja —, akkor meg nem hajlandók teljesíteni kötelességüket! Nos, a hatodik napon, június 7-én, kedden délután elkísérhettük Kiss József elvtársunkat utolsó útjára. A család kérésére az evangélikus egyház lelkésze végezte el azt a funkciót, amelyet a katolikus egyház, egyik halott adófizető tagjától, egyszerűen megtagadott.
