Már fájdalmas ötpercenként hallani azt az ostoba dumát, hogy ne Brüsszel döntse el, kikkel akarunk együtt élni. Pedig még csak most kezdődött. Arra azért jó, hogy kínjában az ember elgondolkodhat azon, valójában kikkel él együtt, ha tetszik, ha nem. És szeretünk-e ezekkel az emberekkel együtt élni? Azt nem tudom, milyen lehet egy menekült szír család, hiszen nem ismerek ilyet. Ismerem viszont a honfitársaimat, ezért elég határozott véleményem alakult ki, hogy kikkel nem szeretek együtt élni. Úgy általában nem szeretek együtt élni hazug, velejéig korrupt, populista, magyarkodó, sunyi politikusokkal, és az őket támogató, elvtelen, haszonleső magyar emberekkel. Mint humanista, rossz érzéssel élek együtt a mélyszegénységbe csúszott százezrekkel. A szíve szakad meg az embernek, ha éhező gyereket, vagy öreget lát. Akaratlanul is lelkiismeret furdalásom támad, mert én is tagja vagyok ennek a szociálisan érzéketlen társadalomnak, mely tűri ezt a nemzeti nyomort. Mint demokrata, nem szeretek együtt élni karlengető fekete inges nácikkal, zsidózókkal, cigányozókkal, homofóbokkal, mert félek tőlük. Nem szívesen élek együtt kigyúrt, vastag aranyláncos, soktelefonos pasasokkal, mert féltem a gyerekeinket. Mint nőpárti, rosszul vagyok az erőszakoló, családverő durva disznóktól. Mint autós, látnom kell, hogy mások kidobálják a kocsiból a szemetet. Mint vitatkozni szerető ember nem szeretek ebben az országban élni, tekintettel az internet kommentekre. De azért reménykedjünk, hogy lesz még egyszer szebb a világ!