Mindjárt említsük meg a legnagyobb ötletet, amely kétségtelenül a létszámemelés volt. A torna előkészítésében oroszlánrészt vállaló korábbi UEFA elnök, Michel Platini azon vágyálma, hogy nyisson a jelen nagy futballnemzeteinek árnyékában némileg háttérbe szoruló kicsik felé megvalósult, hiszen a kvalifikáció menetének átalakításával nyílt lehetőség például Magyarország számára is a részvételre. Tekintve, hogy az úgynevezett kiscsapatok összességében nem okoztak csalódást, a megemelt létszám megadta a torna alaphangját.
Vitára adhat okot, hogy Portugália végső győzelme meglepetés-e, tény azonban, hogy kevésbé váratlan, mint Észak-Írország, Szlovákia vagy éppen Magyarország nyolcaddöntős szereplése, esetleg Izland jelenléte a legjobb 8 között. Abban mégis minden véleményformáló megegyezhet, hogy a torna szenzációja Wales szereplése volt: a Gareth Bale fémjelezte társaságnak egészen hihetetlen módon a döntőbe jutásra is megvolt az esélye a seregszemle utolsó napjaiban. Az angol klubcsapatokban futballozó játékosok igyekezete mellett Bale zsenijével kiegészülő brit csapat a csoportkörben megszorongatta a többre hivatott angolokat, illetve az egyenes kieséses szakaszban a torna egyik legjobb meccsén kiejtette a titkos esélyesként emlegetett Belgiumot, így elmondható, hogy nem érdemtelenül jutott legtovább a kisebb nemzetek közül kiemelkedve.
Ha már említettük Angliát, a minden világversenyre nagy reményekkel utazó angolok szereplése biztosan a kontinenstorna egyik negatív szenzációjaként marad meg a futballrajongók emlékezetében. A háromoroszlánosok első csoportmeccsükön még hellyel-közzel jól teljesítettek a nem túl acélos Oroszországgal szemben, végül azt a meccset ikszre adták. Wales ellen a korábban mellőzött James Vardy találata és Daniel Sturridge hajrágólja mentette meg a mundér becsületét, a csoportkört záró szlovák-meccsen pedig bár próbálkoztak becsülettel Rooneyék, végül képtelenek voltak legalább egyszer feltörni a továbblépés reményében döntetlenre játszó Szlovákia védelmét. A folytatásban, amikor mindenki azt hitte, hogy az ágrajzok kialakulása után legalább a nyolcaddöntő erejéig a „nehéz ágra” kerülő szigetlakók mellé állt a szerencse, akkor Izland jókora kijózanító pofont mért a Brexit után csak pislogó angolokra: a Manchester United vörhenyes játékosa hiába szerzett vezetést büntetőből a kezdő sípszó után néhány perccel, Izland rövidesen megfordította az állást, előnyét pedig a lefújásig megőrizte a szimpatikus kiscsapat. A kudarc után lemondó Roy Hodgson nem meglepő módon belebukott a csúfos fiaskóba, ami annak fényében különösen fájdalmas, hogy előzőleg Anglia veretlenül kvalifikálta magát az Eb-re.
Az angolokkal kapcsolatban további negatívumként felróhatnánk az orosz vagy éppen a francia drukkerekkel vívott heves utcai harcokat is, szerencsére azonban példás szurkolói magatartásra is visszatekinthetünk az elmúlt hónapból. Az írek szinte naponta megmosolyogtatták a rendező városok lakóit és az internet népét szenvedélyes viselkedésükkel, dalolásukkal, de bejárták a híradásokat azok a képek is, amikor a magyar fanatikusok vonultak végig Marseille utcáin. Noha nem újkeletű a lelátón, a legnagyobbat valószínűleg az izlandiak jellegzetes koreográfiája szólt: az ütemes, egyre gyorsabb tapsok és az azokat követő hanghatás valószínűleg a nemzeti és nemzetközi bajnokságok stadionjaiban is visszaköszönnek majd az ősszel, emlékeztetve arra, hogy 2016 nyarán volt egy nemzet, melynek büszke lakói vidáman csapták össze tenyereiket Franciaország stadionjaiban.
A lelátói sláger után tegyünk említést egy magyar „divatdiktátorról”, aki nemcsak szűkebb királyságában, hanem azon kívül is komoly hatást gyakorolt az Eb-közönségre. Természetesen Király Gáborról van szó, akinek mackónadrágját sokan mások megirigyelték az utóbbi hónapban. Magyarországon, egyes munkahelyen a legforróbb napokon is sokan szürke melegítőt húztak, míg Franciaországban volt olyan német rajongói páros, akik a legidősebb Európa-bajnoki résztvevő portás szürke-sárga összeállításában szurkolt a rekorder kapuvédő előtt tisztelegve. Csapatunk várakozáson felüli teljesítményén kívül szimpatikus labdarúgónkkal is beloptuk magunkat a közönség szívébe, akik közül Király sokak kedvence volt a foci Eb-n.
Izland szurkolói és játékosai is nagy pillanatokat éltek át Franciaországban
„A futball sava-borsa a gól” – harsogta egy hónapon keresztül Hajdú B. István, népszerű kommentátorunk egy televíziós reklámban, megállapításával szöges ellentétben mégis viszonylag alacsony, mindössze kettes gólátlaggal zárult a kontinens legjobb futballcsapatainak versengése. Az Európa-bajnokság tekintetében legtöbb találatot hozó mérkőzések közül magyar szemüvegen keresztül értelemszerűen kiemelkedő élmény a későbbi győztes portugálokkal szemben elért 3-3, de a számunkra csapásként megélt Belgium elleni 0-4 is odafér a legtöbb gólt hozó franciaországi meccsek rangsorába. A torna leggólgazdagabb találkozója egy negyeddöntős párharc, a hét gólörömöt számláló, 5-2-re végződő francia-izlandi derbi volt. Négynél állt meg a mutató a fentebb már említett belga-walesi összecsapáson és a cseh-horvát (2-2) mérkőzésen is, utóbbi azonban sajnos a horvát szurkolók sportszerűtlen viselkedéséről is emlékezetes marad.
Amennyiben csak a szépre szeretnénk emlékezni, zárszóként raktározzuk el a legsportszerűbb pillanatok között a már Európa-bajnok portugálok két ászának cseréjét is. A kupaátadást követően a több háromgólos spíler közül gólpasszai miatt ezüstcipővel jutalmazott Ronaldo átadta a sportszergyártó által felajánlott mutatós díjat Naninak, akit azonos számú gólja ellenére éppen kevesebb asszisztja miatt nem díjaztak abban a vetélkedésben. Nani a közösségi médiában köszönte meg csapattársa gesztusát, amely méltó zárása volt a sport és labdarúgás ünnepének.
