Véget érhet a politikai válság Líbiában

Az arab tavasz egyik leglátványosabb, de egyben legnagyobb káoszt okozó forradalma a líbiai volt. Moammer Kadhafit nemzetközi katonai beavatkozás távolította el a hatalomból, de halála után az ország káoszba fulladt, az Iszlám Állam is megvetette a lábát a tengerparti övezetben. Líbia stabilitása Európa szempontjából egyáltalán nem érdektelen, már csak ezért sem, mert a legtöbb menekültekkel tele lélekvesztő a líbiai partokról indul neki a Földközi-tengernek.

Megcsillant talán a fény a líbiai alagút végén. Hétfőn, több hónapos huzavona után az ENSZ által támogatott nemzeti egységkormány beköltözhetett a fővárosba és elfoglalhatta a kormányzati központot. Az AFP hírügynökség szerint ez már az ország fölötti fennhatóság megszerzésének döntő lépése lehet.

Líbiában ugyanis közel két éve két kormány és parlament is van, az ENSZ támogatásával pedig, hosszas tárgyalások után megalakult a harmadik is. De az új, egységkormánynak nevezett kabinet mindeddig nem tudta gyakorolni jogköreit és felszámolni az egymással rivalizáló kormányzatokat. Az egységkormány március 30-a óta egy katonai bázison működött Tripoli kikötőjében. A Fájez esz-Szarradzs kormányfő által irányított kabinet még tavaly decemberben létrejött, de mindkét kormány - a Tobrukban székelő, a nemzetközi közösség által elfogadott, valamint a Tripoliban berendezkedett iszlamista is - szembeszegült vele.

Az egységkormány létrehozásáról hosszú hónapokon át folytak az egyeztetések az ENSZ közvetítésével Marokkóban. Tavaly év végére született meg a megállapodás, amit mindmáig nem sikerült elfogadtatni a két rivális parlamenttel. Az új kormány tagjai március végén érkeztek meg Líbiába.

Az észak-afrikai országban uralkodó káoszt jelzi, hogy hajóval, „hátsó ajtón kellett belépniük”, és székeltek július 10-ig a kikötő katonai bázisán, mert az ország fővárosában berendezkedett iszlamista kabinet még azt sem engedélyezte, hogy repülőjük használja a tripoli nemzetközi repülőteret.

Moammar Kadhafi korábbi diktátor 2011-es megdöntése után ugyan voltak választások az országban, kormány és parlament is alakult, de a polgárháború idején felfegyverzett törzsi milíciák jórészét nem sikerült lefegyverezni, az új államapparátusnak nem sikerült kiterjesztenie tényleges joghatóságát az ország tetemes része fölött. A hatalmi vákuum káoszt eredményezett, 2014 augusztusában a Fadzsr Líbia iszlamista fegyveres szövetség elfoglalta a fővárost, ahol kormányt és parlamentet is alakított. A nemzetközi közösség által elismert törvényhozás és kormány elmenekült, székhelyét a kelet-líbiai Tobrukba helyezte át.

De a két kormány sem tudta felügyelete alá vonni a teljes országot, az Irakban és Szíriában egyre szorultabb helyzetbe kerülő Iszlám Állam (IS) terrorcsoport egyre komolyabb pozíciókat szerzett, többek között Szirt városát is meghódította. Az IS felügyelete alá tartozó tengerparti szakaszon pedig méginkább virágzott az embercsempészet, az Európát célzó menekültekkel tele lélekvesztők állami kontroll hiányában zavartalanul útra kelhettek.

A tobruki, nemzetközileg elismert kormányzat felvette ugyan a harcot az IS ellen, de jelentősebb katonai sikert nem tudott elérni, hatásfokát gyengítette, hogy egyszerre kellett harcolnia az iszlamista kormányt támogató fegyveres milíciák, egyes független milíciák és az IS ellen.

Az IS észak-afrikai egyik legfontosabb bástyájává vált Szirtet végül egy hónapos ostrom után idén június 10-én, már az egységkormány oldalára állt fegyveres csoportok hódították vissza a terroristáktól. Az egységkormány csapatait brit és amerikai katonai tanácsadók segítették, de a győzelemben oroszlánrésze volt annak, hogy a keleti országrész két legfontosabb fegyveres milíciája, amely korábban Khalifa Haftár tábornok csapatait erősítette, csatlakozott az egységkormány erőihez.

A tábornok vezérlete alá tartozó erők eddig a tobruki, nem iszlamista kormányzatot támogatták, a nemzeti hadsereg zöme is Haftár mellett maradt a zűrzavaros időkben. Kadhafi egykori tábornoka most viszont két legfontosabb elitegységét veszítette el, hiszen az antiterrorista brigád és a katonai hírszerzés élcsapata állt át a nemzeti egységkormány oldalára, így Haftárnak sem igen maradt más választása.

A tobruki, korábban nemzetközileg támogatott kormány sohasem harcolt az új egységkormány ellen, csak a mögötte álló parlament nem bólintott rá létrejöttére. Ez a kormányzat nemrég végül elismerte Szarradzs kabinetjét, a líbiai nemzeti bank illetve olajtársaság is bejelentette, hogy elfogadják az új fennhatóságot, csupán a fegyveres csoportok nyílt átállása és a tobruki parlament jóváhagyása hiányzott. A hadsereg átállása megtörtént, a parlamenti jóváhagyás azonban még várat magára.

Az Iszlám Állam elleni szirti győzelem, s az, hogy ezzel a terrorcsoport líbiai szárnya igencsak meggyengült, minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy Szarradzs kormánya a fővárosba költözhetett, harcok nélkül. A békés és teljes, - azaz formális is - hatalomátadás azonban a nemzetközi felszólítások dacára sem történt még meg az iszlamista kormányzat részéről, de az ENSZ líbiai megbízottja, Martin Kobler szerint a Szarradzs-kabinet Tripoliba érkezése a líbiai demokratikus átmenet fontos állomása. Ugyan még csak három nap telt el azóta, de egyelőre fegyveres összetűzés nem történt Tripoliban, s úgy tűnik, az iszlamistáknak bele kell törődniük az ország egységesítésébe.

Az új kormányfő azt nyilatkozta, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy megteremtődjön a tűzszünet, és véget érjen a vérontás, hogy egyesült erővel vehessék fel a küzdelmet az Iszlám Állam terrorszervezettel szemben.

Szarradzs terveinek megvalósulását pillanatnyilag leginkább már nem az iszlamista kormány, hanem a volt diktátor kedvenc fia, Szaif al-Iszlám Kadhafi, illetve Khalifa Haftár tábornok húzhatja át.

Múlt héti sajtóértesülések szerint a hágai Nemzetközi Bíróság által keresett, a líbiai által halálra ítélt Szaifot szabadon engedte a zintani milícia, amelynek fogságában volt. A halálos ítéletet is hiányában mondták ki, mert a milícia egyetlen hatósággal sem működik együtt. Felröppent az a hír is, hogy Szaif kegyelmet kaphat, de az egységkormány azonnal jelezte, erről szó sem lehet, felelnie kell tetteiért.

Szaifnak és a polgárháború végén meggyilkolt apjának máig vannak hívei az országban. Megnyerésük nagy lépés lenne az ország egységének helyreállítása felé, de amennyiben ezek a milíciák a fegyveres harc mellett döntenek, a rendezésre még minden bizonnyal sokat kell várni.

A másik kulcsszemély, Khalifa Haftár tábornok, akinek döntésétől a belső béke és az Iszlám Állam elleni líbiai és nemzetközi harc sikere is függhet. A tábornok a mérsékelt erők vezére, amelynek gerince az egykori állami hadsereg is. Jórészt neki köszönhető, hogy az IS nem tudott olyan látványosan megerősödni és területet szerezni Líbiában mint Irakban.

Az IS szíriai és iraki katonai győzelmei mögött ugyanis Szaddam Husszein volt iraki diktátor hadseregének tisztjei állnak, ők faragtak hadsereget a dzsihádista harcosokból. Kadhafi tisztjei azonban, Haftárral az élen mindvégig a mérsékelt politikai erők oldalán maradtak Líbiában.

Ha a Szarradzs kormány és a mögötte álló nemzetközi erők nem követik el ugyanazt a hibát, mint az amerikaiak Husszein megdöntése után Irakban, nem eresztik szélnek a képzett tiszteket, akkor van esélyük az Iszlám Állam líbiai sejtjeinek felszámolására, s arra, hogy a még mindig „független” fegyveres milíciákat integrálják a hadseregbe. Haftár félreállítása viszont beláthatatlan következményekkel járhat, újabb Irakot eredményezhet a térségben, ami az Európába irányuló migráció fokozódását hozhatja.