Amikor egy hónappal ezelőtt, látványosan legyengülve megnyitotta az Ünnepi Könyvhetet, még bíztunk abban, hogy Esterházy Péter képes az újabb csodára. Hittük, hogy valahogy képes lesz felülkerekedni a gyilkos kóron, de a betegség ellen védtelennek bizonyult. Mindenesetre példátlan emberi gesztusról tett tanúbizonyságot akkor, amikor alig néhány hónappal azután, hogy egy okos levélben lemondta a göteborgi könyvvásáron való megjelenését, megjelent barátja és pályatársa, Végel László köszöntésén a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Nem sokkal később betegen elment egy másik pályatárs, Bodor Ádám születésnapjára is, szintén a Károlyi-palota dísztermébe. Mindezek után már csak ráadás volt, hogy vállalta a 87. Ünnepi Könyvhét ünnepélyes megnyitását.
Felejthetetlen pillanat volt, amikor a nyári kánikulában, a Vörösmarty téren, az Oroszlános szökőkút peremén állva - oldalán Dés László zenei kíséretével - szokásához híven humort sem nélkülöző beszéddel nyitotta meg a legfontosabb könyves eseményt. Akkor és ott többek között az olvasás fontosságáról beszélt (biztatott, olvassunk életre-halálra), de a mindenkori rendszer kritizálójaként néhány ironikus megjegyzés is elhagyta száját. Intelligensen, de mégiscsak odaszólt azoknak, akik a magyar kultúráért nem eleget, vagy annak bizonyos ágazataiért szinte semmit nem tettek mostanában.
Habár ereje fogytán volt, még arra is vállalkozott, hogy a megnyitó napján, majd két nappal később is dedikálja köteteit olvasóinak. Utolsó nyilvános megjelenésének napján hatalmas tömeg várta. Egyike volt azon kevés szerzőknek, akik az eső ellenére is eljöttek - csak azért, hogy olvasói láthassák, beszélhessenek vele. A szemerkélő eső miatt hatalmas sátorba vezették, ott ült, várva olvasóit. Ahogy két órán keresztül a sátor közepén dedikált, úgy festett, akárcsak egy török pasa. Jóságos, fáradt mosolyát, kedves szavait nem lehet feledni. Amikor elé tettem négy könyvét is, udvariasan aláírta mindegyiket. Mivel a megnyitó előtt nyilatkozott nekem, tudattam vele, hogy a cikk, amelyben megszólalt, aznap jelent meg. Örült neki, s bár felajánlottam neki, hogy ezt is elküldöm e-mailben, azt mondta, minden újságot megvesz, amíg teheti. Hazafelé valóban megvette a lapot.
Az ilyen emberközeli cselekedek, a rák ellenére is vállalt megjelenései azt sugallták, betegségét igyekezett a körülményekhez képest a legoldottabban kezelni. A Magvető Kiadó gondozásában éppen a könyvhétre jelent meg a Hasnyálmirigynapló című új kötete. „Rák, ez a jó kezdőszó” – így kezdődik a mű. Ez az odavetett kis mondat sokat elárul arról, milyen remek humorú, pozitív világlátású ember volt Esterházy.
A nagyszerű író - sajnos ezentúl: utolsó - művében regényes metaforával élve ötletesen átpozicionálta a rákbetegséget. A gyilkos kórból a csaknem 250 oldalas műben egy szemrevaló, magas nőt faragott. De az egzakt dátumozással készített, naplószerű kötet tulajdonképpen arról szól, milyen emberré tette magát a szerzőt a betegség. Megkapóan szép képek sora elevenedik meg oldalakon át, például akkor, amikor a szerző derűsen megjegyzi , hogy éppen "hősugarak" alatt, kórházban fekve írja feljegyzéseit. Mi több, kendőzetlen őszinteséggel az írás belső lélektani fázisába is beavatta olvasóját. A Hasnyálmirigynapló egészen különleges, a maga nemében páratlan mű. Csak azt sajnáljuk, hogy a szerzőnek meg kellett írnia.
Esterházy Péter mostanában keveseknek adott interjút. Barátjával, Szegő Andrással, a Nők Lapja szerzőjével kivételt tett. A (búcsú)beszélgetésből kiderült az is, hogy EP (sokan csak így hívták) szinte semmit nem hiányolt életéből. "Én arról mondom, hogy kimaradt, amit valóban sajnálok" - mondta, majd hozzátette, másfajta életet is el tudott volna képzelni magának. (A foci, a történelem, a politika, a csinos nők, mindezek élénken foglalkoztatták az irodalom mellett.)
1950. április 14-én, Budapesten született, abba az Esterházy családba, amely sok neves államférfit adott Magyarországnak. Nagyapja, Esterházy Móric gróf rövid ideig kormányfő volt, édesapja "csak" EP-nek köszönhetően vált ismertté. Halála után fia írt róla a Harmonia cælestisben, később a Javított kiadásban dolgozta fel azt a traumát, hogy az apa a belső elhárítás ügynöke volt az előző rendszerben. Csakhogy az '50-es években az Esterházy nevet viselni nagy kockázattal járt, ezt Esterházy Péter már egyévesen megtapasztalta. Ugyanis ennyi idős volt, amikor a családot kitelepítették Hortra.
Élete első két évtizedében valóban nem tűnt úgy, hogy Esterházy Péter az írás mellett teszi le a garast. Az ELTE-n matematikusi képesítést szerzett, csak akkoriban kezdett el írással foglalkozni. Első kötete, Fancsikó és Pinta címmel elbeszéléseinek gyűjteményét tartalmazta. Lojalitásáról és az általa képviselt művészet értékállóságáról is beszél az a tény, hogy Esterházy egész életén át a Magvető Kiadó szerzője maradt. Első kötetét, csakúgy, mint negyven évvel később utolsó művét, a Magvető adta ki. Termékeny pályafutása alatt jelentek meg elbeszélései, kisregényei, publicisztikai írásai, esszéi, komédiái és drámái, de néhány éve esszéi mellett cikkeinek válogatása is helyet kapott egy kötetben.
Esterházyt olvasni mindig kihívás, de minden alkalommal maradéktalanul megéri. Könyveit, a papíron megelevenedő történeteit tulajdonképpen alig lehet értékelni anélkül, hogy ne beszélnénk róluk szuperlatívuszokban. EP igazi különlegessége az őstehetség megfoghatatlansága, túlburjánzása volt. Ha valamiről írt, akkor nem csak a tökéletesen megkomponált szerkezetet, a legprecízebb mondatokat láttuk, még csak nem is a szüntelen nyelvi lelemény lebegett a szemünk előtt. Több volt annál, amit a könyvek felszíne mutatott: minden gondolatot, amit leírt, pontosan tudott, értett, érzett. Kevés olyan írója van a magyar irodalomnak, aki ennyire tisztában lett volna azzal, amiről írt. És ezáltal kevés olyan irodalomélményben lehet részünk, amelyet maradéktalanul értünk és érzünk is. „Bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá" - ehhez a sokszor idézett sorhoz egy életen át tartotta magát.
Esterházy Péter a kortárs magyar próza megkerülhetetlen alakja volt. A Harmonia cælestis és a Javított kiadás mellett a Kis Magyar Pornográfia, a Fuharosok, vagy a Csokonai Lili néven megjelent Tizenhét hattyúk az irodalomtörténet szerves részévé épültek. Tragikusan korai távoztával a szív segédigéi most nem találnak állítmányt.
