Torma Tamás először is higgadtságra int, szerinte a sajtó tévesen ugrik rá az ehhez hasonló pályázatokra, legjobb meggyőződése szerint csak arról lehet szó, hogy hogyan lehet a Citadellát lebontás nélkül hasznosítani, a környéket felújítani. A Citadellát, mint utált szimbólumot már a múlt századforduló előtt elkezdték lebontani, hogy valamiféle patetikus ízlésnek megfelelően rendezzék a helyet, de komolyabb szándék a Gellérthegy átformálására nem volt, inkább csak az építészek szokásos rajzolási fantáziálása. Az egyetlen kivétel a fiatal Medgyasszay István 1903-as nemzeti panteon terve volt, de Torma úgy gondolja, az is az építész szellemi "túlnövéseként" értelmezhető.
Ami a Szabadság-szobrot illeti jobboldali olvasatban az egy szovjetek által ránk erőltetett emlék volt és maradt, az 1990-es években fel-felbukkant, hogy kellene vele valamit csinálni. Ahogyan Varsóban a moszkvai Hét nővér mintájára megépült Kultúra és Tudomány Palotájával akartak valamit kezdeni, de végül nem tudtak megszabadulni tőle, inkább körbeépítették magasházakkal.
A Szabadság-szobor eredetlegendájától függetlenül ma Budapest szimbóluma - mondja Torma Tamás -, forradalom lenne belőle, ha elbontanák. Szerinte az egész pályázatkiírás nem más, mint hergelés, hasonlóan ahhoz, amikor Melocco Miklós bejelentette Makovecz-szobrot akar emelni a Clark Ádám téren. A Citadella most kihasználatlan és rossz állapotban van, de azt elképzelhetetlennek tartom, hogy a helyére templom épülne. A Szabadság-szoborhoz is nehéz hozzányúlni, mert közösségi tartalma van. Ha hozzányúlnak akkor annak szavazatvesztő hatása lehet, ezt biztos megértik, ha azt nem értenék, hogy a szocializmus negyven évét a magánmitológiákban nem lehet átírni - mondta Torma.
Arra a kérdésre, hogy látva, amint a köztereket elfoglalja a jobboldal szellemisége, nem túl optimista-e, Torma Tamás azt mondta: az lehet, de ettől függetlenül úgy gondolja, az egész ügy csak arra jó, hogy idegesítse a másik oldalt és hogy kielégítse a jobboldal egy szellemi csoportját. Szerinte ugyancsak szondázás volt a székesfehérvári Hóman-szobor terve is. Inkább azt gondolja, hogy ez a cinikus pályázat is csak arról szól, valakinek pénzt kell adni, s azt akarják felcímkézni. Mint, ahogyan történt az első világháborús emlékműpályázat esetében, mert azok megpályáztatásának sem látszik még semmi hatása.
Optimizmusom ellenére, persze lehet konkrét akarat is, hogy szimbolikus arcfelvarrást szolgál az egész, de lehet, megmarad egyfajta rejtett közvélemény-kutatásnak: milyen visszhangot ver a Gellérthegy átalakításának esetleges terve. Ha pedig így van, akkor Makovecz Imre elképzelései is maradnak azok, amiknek készültek: építészeti fantáziálásnak.