- A politikai megszólalás módszertanához

Hol, mikor és miről szólalunk meg? Szabhatunk-e normákat, amelyek megszegése hitelteleníti a közügyekben megmondót? Akár élőszóban ágál, akár írásban. Adhat-e cikket, interjút elismert baloldali személy jobboldali lapnak? És fordítva? (Előrebocsátom, e kérdések válaszait ki-ki – lehetőleg – saját politikai otthonában tegye közzé, a szélsőjobboldali mindenképpen.) Gyakori reakció, hogy ez mindenképpen hasznos cselekedet, hiszen be kell temetnünk a nemzetet megosztó politikai árkokat. A magyarságnak – úgymond – amúgy is végzete a meghasonlás. Másik, az előbbit metsző nézet szerint a politikai jobb- és baloldalra osztás (amely eredetileg a nagy francia forradalom népképviseletének szülötte volt) mára értelmét vesztette: a jobboldal jelentkezik szociális követelésekkel, a baloldalon pedig a szocialisztikus se löki el magától a nemzeti hívószavakat (mint tette egykor a szociáldemokrácia az első világháború előtt). Mindegyik állításnak van valóságfedezete. Eredeti kérdésünk (hol szabad megszólalni?) talán kevésbé ingatag alapokon nyugszik, ha a politikai jobb- és baloldalt a világunkat történelmileg is uralni tetsző társadalmi rendszerhez való viszonyulás szerint különböztetjük meg (amiképpen a feudalizmusellenesség mértéke mentén a derék franciák cselekedték ugyanezt anno). A szélsőbalról indulva a diktatúrás uralmat fetisizálókkal és – paradoxon! – a mindenféle központi meg képviseleti hatalmat elvetőkkel találkozni a ténylegesen antikapitalisták közül. Majd a baloldalra érkezve a rendszerkritikusok tűnnek elénk (a marxi értelemben kommunisták). Utánuk következnek a már kapitalizmuspártiak, megjelenve a globalisták (a szocialista jellegű elképzeléseket befogadóktól az azokat mereven elutasítókig) és a globalizmus támadóinak köntösében. A sort zárják a kapitalizmus ellen csak látszatra acsarkodó szélső jobboldaliak, a humánumot, az emberi jogokat megsemmisítésre ítélő radikalizmusukkal. A politika iránti érdeklődésüket nem elvesztett emberek igen jelentős része, valószínűleg a zömük, e felosztást indokoltnak véli. És mivel valóságos érdekekhez is tapad (társadalmi csoportokat lelni mögöttük), szükséges számolni vele, adottnak venni. A feleletet tehát ebben az erőtérben kell megfogalmazni. Ami avval is jár, hogy e cikk szerzője a maga érdek- és érték-kötöttségét nem titkolva kérdez és válaszol. Vajon a rendszerkritikus baloldalt megtestesítő közéleti ember mely fórumokon szerepelhet? Meddig mehet el a nyilvánosság szerveződéseinek használatában jobbra? Nyilvánvaló, hogy a végső határt azok a politikai csoportosulások képezik, amelyek a polgári forradalmak valamikori „Szabadság, egyenlőség, testvériség!” jelszavaiból legalább az első kettőt vállalják, még ha formálisan is (Anatole France népszerű igaz kritikája dacára: „A híd alatt mindenkinek joga van aludni…”). Mert e vonalon túl a fasizmus, a nácizmus, a rasszizmus ordas eszméi leselkednek ránk (nevükben halált zúdítanak a nem kívánatos bőrszínűre, vallásúra, teljesen megfosztják a dolgozót ellenállási lehetőségétől). Következő lényeges szempont, a „Kinek jó?”, a „Kinek-minek az érdekét szolgálja?” tudakozódás. Az imént rögzített határon belül bárkivel-bármivel szövetkezhetünk, amennyiben nem szűnünk meg érdekeinket-értékeinket szolgálni. Ahogyan az antikommunista Churchill – miniszterelnökként – fogalmazott a sztálini Szovjetunió (nem volt más Szovjetunió!) náci lerohanásakor: „Ha Hitler megtámadná a poklot, szerét ejteném, hogy kedvezően szóljak az ördögről.” Ez az egész ügy bármikor előkerülhet. Legutóbb a magyar politikai élet „fenegyerekének”, a jeles társadalomtudós Tamás Gáspár Miklósnak (TGM) a közösségi megnyilvánulása izzította föl. Interjút adott a 888.hu nevű internetes lapnak („Jeremiási átkaimat szórom a jelenkorra”. 888.hu, Fűrész Gábor – GFG – Ketipisz Sztavrosz. 2016. július 9.). A probléma az, hogy a 888.hu összeköti a nacionalista (kormányon levő) jobboldalt a szélsőjobboldallal. Erről mindenki meggyőződhet, elég betekinteni írásaikba (demokráciaellenesség, idegengyűlölet, romautálat stb.). TGM, a valamikori liberális kemény mag tagja, jelenleg rendszerkritikus baloldali. Interjújával legitimálta a széljobb orgánumot. Hozzájárult, hogy szalonképes, demokratikus fórumként jelenjen meg. Súlyos politikai hiba. Ezáltal nem csupán a mai marxi baloldal, hanem teljes demokratikus ellenzék veszített. Az állampolgárok körében növelte a politikai zavarodottságot. Amire különben is törekszik a szélsőjobboldal (elsősorban demagóg, ámító-megvezető szociális felvetéseivel, ígéreteivel). Ráadásul TGM egy ékezetet se ejtett a szélsőjobboldal kritikája, leleplezése érdekében. Holott az interjúvoltnak van beleszólása abba, hogy milyen témák legyenek az interjúban. Természetesen a legüdvösebb megoldásnak az bizonyulna, ha az antikapitalista baloldal megteremtené saját sajtóját. Addig is azonban, amíg megvalósul, két dolgot mindenképpen kerülni ildomos. A szétszóródást és az értelmiségi magamutogatást. A fasizmusra emlékeztető közterepek látogatásának abszolút mellőzésével.