Hova tűnt a nagy varázs?

Isabel Allende hetvenhárom éves, fikciós irodalmi termését tekintve is korát meghazudtoló asszony. A kortárs spanyol ajkú irodalom egyik legolvasottabb szerzője, akit Barack Obama az Elnöki Szabadság Érdemrenddel, az USA kormányzatának legmagasabb polgári kitüntetésével ismert el. Maya naplója című regényében egy kamaszlányról ír, akinek nagyon mélyre kell süllyednie ahhoz, hogy megtalálja a helyes utat.

Maya Vidal tizenkilenc éves amerikai lány, nem átlagos háttérrel. Nagyanyja, a lobbanékony és a majdnem hetvenéves kora ellenére energikus Nini (akiről a szerző életének ismeretében kijelenthetjük, sok párhuzamot mutat megalkotójával) kíséri ki a reptérre, ahonnan Kaliforniát elhagyva Chilébe utazik. Sőt, tulajdonképpen nem utazik, hanem menekül, ugyanis a vadóc kamaszlánynak mennie kell, ha kedves az élete. Távozáskor kreol nagyanyja még a kezébe nyom egy füzetet, hogy abba írja meg mindazt, amit átélt az elmúlt időszakban.

Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy rájöjjünk, Isabel Allende chilei írónő Maya naplója című legutóbbi regénye, amely a fennállásának 20. születésnapját ünnepelő Geopen Kiadó gondozásában került a magyar olvasó kezébe, bizony sötét titkokat bujtat. Onnantól kezdve, hogy Maya elér a Chile partján található Chiloé szigetére, s érzelmi síkon eljut az átélt traumák feldolgozásához, komplex történet bomlik ki.

A cselekmény elbeszélője egyben az elszenvedője: a fiatal lányt az FBI, az Interpol és egy Las Vegas-i kábítószerrel, fegyverekkel és parádés módon hamisított pénzzel üzletelő bűnbanda is üldözi. Allende rétegelt tartalommal rendelkező könyve azonban nem csak azt meséli el, hogyan süllyedt odáig az a jó képességű, érdeklődő kislány, akit nagyszülei neveltek, bár kétségkívül ez a regény fő vonulata.

Hiába a sok kaland, meg a road movie-szerű történetvezetés, Maya története nem túlságosan fantáziadús. A kaliforniai tini éppen tizenhat esztendős, amikor elveszti univerzumának középpontját, Pipót, a színes bőrű nagyapát – a berkeley-i Kaliforniai Egyetem asztronómus professzorát –, akinek halála annyira megrázza, hogy attól kezdve képtelen kordában tartani életét. "Lapp hercegnő” anyja bagózik rá, repülőgép-pilóta édesapját sem igazán látja, mindig erős nagyanyja pedig a gyászban némileg meginog.

Mi másban találná meg a lány a vigaszt, mint a mértéktelen alkoholfogyasztásban, a válogatás nélküli szexben és a deviáns viselkedésben? Az egyre züllöttebb kamasz három év alatt szinte a poklok poklát járja be: elvonókúrák, rehabilitációs intézetek, szökések, súlyos drogfüggőség, Vegas-i kábítószer-kereskedelem kíséri útját. Mi több, naivsága miatt nemi erőszak áldozata is lesz, miután egy óvatlan pillanatban beszáll egy ismeretlen kamionos mellé.

Maya néha már túlcsorduló kislányos érzelemkitörésekben, a legsötétebb időkre is szépen emlékezve fedi fel élettörténetét. Habár saját múltja lendületesebb, mint a Chiloén eltöltött hónapok, a különös szigeten szerzett benyomásai, az idilli háttér mögött felsejlő titkok különb dramaturgiai lehetőségeket rejtenek. Isabel Allende, a volt elnök unokahúga (nem összetévesztendő Allende lányával, akit szintén Isabel Allendének hívnak, a chilei parlament elnöke volt) élénk figyelmet táplál aziránt, hogy a politika – igazán a diktatórikus rendszer – miképpen hat az egyénekre.

A Mayát befogadó idős férfit, a regény legjobban megírt alakját valaha politikai fogolyként kínozták, most éjjelente rémálmok gyötrik. Maya nem csak az ő múltját, hanem azt is felgöngyölíti, miért kellett nagyanyjának viharos gyorsasággal elhagynia szülőhazáját.

Mégis, úgy néz ki, Isabel Allende darázsfészekbe nyúlt. Kétszeresen is. Leginkább azért, mert bár évtizedek óta az Egyesült Államokban él, Chile mégis a szülőhazája. A hazáról írni pedig, bizony, minden körülmények között nehéz. Sajnos, a Maya naplója című regény éppen emiatt néha a turisták számára készült útikönyvek romantikus képét adja az irodalmi érték helyett. Talán ennél is nagyobb merészség az egykori szocialista államfő közeli rokonaként arról az időszakról írni, amely a Salvador Allende elleni puccsal bontakozódott ki. Bár a történelem egyéni sorsokra való ráfényképezése önmagában dicséretes, már csak azért is, mert Chile azon időszaka a mai napig feldolgozatlan kollektív trauma.

Félreértés ne essék, könnyen olvasható, érdekfeszítő könyv a Maya naplója. Csakhogy elbírt volna egy átgondoltabb dramaturgiát és több olyan finomhangolást, mint amilyen a főhős és Azucena, az egyik helyi lány közötti párhuzam. Az egész világ mágikus, állapítja meg az egyik szereplő. Mégis, a könyvnek köze sincs ahhoz, amit mágikus realizmusnak nevezünk. Annál inkább egy olyan mindenki számára befogadható műhöz, amelyet meleg nyári napokon bűntudat nélkül lehet vízparton olvasni.