Simicska a Közgéppel támadja Orbánt a Class FM kudarca után?

Publikálás dátuma
2016.08.02. 12:01
FOTÓ: Népszava
Azonnal támadásba lendült a Simicska Lajos nagyvállalkozó kezében lévő Közgép Zrt., amint visszakerült a közbeszerzési piacra - írja a Világgazdaság. Az akcióval a tavaly elkezdődött Orbán-Simicska háború újabb fejezete kezdődhet, hiszen míg a vállalkozó az állami beruházásokat lassítja, addig a kormányoldal továbbra is próbálja kiiktatni Simicska cégeit a piacról. Tegnap döntöttek például arról, hogy az üzletember köreihez tartozó Class FM frekvenciaengedélyét nem hosszabbítják meg, ezzel lényegében ellehetetlenítve a rádiót. A háború Orbán és régi jó barátja között tehát folytatódik, mind az építőiparban, mind a médiában.

Miután hamisnak bizonyult a hamis adatszolgáltatás vádja másodfokon, érvényét vesztette a Közbeszerzési Hatóságnak az a határozata, amelyben 3 évre eltiltotta a Közgépet a tenderektől. Simicska cége ezáltal újra pályázhat, és azonnal akcióba is lendült, több ügyben is jogorvoslatot kértek ugyanis a Közbeszerzési Döntőbizottságtól, ami számos állami beruházást lelassíthat. A Világgazdaság szerint az egyik ügy az 55. főút Mórahalom-megyehatár közti szakaszának burkolatmegerősítése, a másik a 47. főút Hódmezővásárhelyt elkerülő szakasza, a  harmadik a 62., a negyedik a 21. főút egy szakaszának építése.

Bár a Közgép nem reagált a lapnak, a versenytársak szerint az Orbán-Simicska háború lehet a háttérben. A lap forrásai szerint a vállalkozó cége azt teszi, amit a kormányfővel való szakítás után gyakorolt: annyi pályázaton indul el, amennyin csak tud, olcsó árajánlattal vág a versenytársak alá, s mivel ezzel sem nyer, megtámadja a tendereket. Ezzel a technikával korábban hónapokra blokkolta az infrastruktúra-fejlesztésre szóló közbeszerzési eljárások eredményhirdetéseit.

Mindeközben a kormányoldal sem lazsál, továbbra is azzal próbálkoznak, hogy kiiktassák a piacról a Közgépet. Korábban az M4-es autópálya ügyében kartellgyanúval, a gyúr-gönyűi kikötőfejlesztésben pedig hamis adatszolgáltatás vádjával próbálkoztak, de a cég pert nyert a Fővárosi Törvényszéken. Most egy Tisza-híd építése ügyében vizsgálódik a Kehi - írja a VG.

"Lex Közgép"?
Puskár Anett, a Közgép kommunikációs igazgatója korábban úgy nyilatkozott, hogy még nem tudni, milyen formában indul újra a Közgép közbeszerzési pályázatokon, mert az elmúlt egy évben, amíg a céget partvonalon kívülre száműzték, a közbeszerzési rendszerben is több változás történt. Ennek értelmében már nem az alacsony árra adja a legtöbb pontot. Szakértőnk szerint az új közbeszerzési törvényben  több szubjektív elem van, nem járul hozzá az átláthatóság javításához, és indokolatlanul megdrágíthatja a beruházásokat. Ezt a jogszabályt akár "lex Közgép"-nek is lehetne nevezni - nyilatkozta korábban egy szakértő a Népszavának.
A lapunknak nyilatkozó, neve elhallgatásátkérő építőipari szakember szerint a nyertes konzorcium összetétele és a pályázati kizárás indokai is arra utalnak, hogy nem szakmai, hanem politikai háttere lehet az ügynek. Mielőtt kitört volna az Orbán-Simicska háború, szinte az összes jelentős nagyberuházást vagy egyedül, vagy konzorciumban a Közgép nyerte. Miután megromlott a viszonyuk, még egy budapesti közúti felüljáró felújítást sem kapta meg az útépítésben egyébként jártas és megfelelő szakemberekkel, eszközökkel rendelkező cég. A Grassalkovich úti objektum tendereztetése során is hiába adta a Simicska érdekeltségi körébe tartozó vállalat a legelőnyösebb árajánlatot.


Háború a médiában is

A Közgéphez hasonlóan a szintén Simicska médiabirodalmához tartozó Class FM ellehetetlenítése mögött is a kormányfővel folytatott háború állhat. Tegnap ugyanis a Médiatanács nem hosszabbította meg a rádió frekvenciaengedélyét, hanem új pályázatot írt ki, így novembertől egy időre országos kereskedelmi csatorna nélkül maradunk. A Népszavának nyilatkozó médiajogász szerint a hatóság azzal az indokkal is megtagadhatja a hosszabbítást, hogy "mert csak", s lám, így is tett. Igazából nem lepődtem meg, a kimenetelt mindenki sejtette, aki ismeri az ügyet - mondta lapunknak Polyák Gábor.

Ahogy lapunk már beszámolt róla, az Advenio nemrégiben váltott tulajdonost, mivel Simicska Lajos és üzleti köre már semmi esélyt nem látott a frekvenciahosszabbításra, s arra, hogy a kormányfővel összekülönbözött nagyvállalkozó neve alatt tovább működhessen a rádió. A vevő a Sláger Rádió Zrt., amelynek 85 százalékos tulajdonosa Michael McNutt amerikai üzletember, illetve a két évtizede a magyarországi piacon jelen lévő Marquard Media is 15 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a cégben. A tranzakcióban részt vett az amerikai Emmis Communcation International médiabefektető cég is, amely korábban tulajdonolta a Sláger Rádió kiadóját.

Más vélemények szerint Simicskáék azért adták el a céget a külföldi befektetőknek, mert úgy vélték, így a kormányzati körök semmiképp nem tudják megkaparintani a Class FM-et. Ismert ugyanis, hogy a Orbán Viktor egykori jóbarátja médiabirodalmának elvesztése után Andy Vajnát és Habony Árpádot bízta meg az új kormányzati médiakonszern létrehozásával. A filmügyi kormánybiztos meg is szerezte a TV2-t, illetve Rádió1 néven új adót is indított a fővárosi frekvencián. Vajna ugyan korábban úgy nyilatkozott, "egyelőre" nem pályázik a Class FM helyére, ám a Médiatanács döntése után talán megváltozik a véleménye.

Szerző
Frissítve: 2016.08.02. 13:36

Orbánék különgéppel mennek Rióba - Kiderült, mennyiért

Publikálás dátuma
2016.08.02. 11:40
A kép illusztráció! FOTÓ: Thinkstock
Fejenként átlag 700 ezer forintból utaznak ki a magyar politikusok, melynek költségeit nagyrészt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) állja - írja a Blikk. Míg Orbán Viktor miniszterelnököt és Áder János államfőt a magyar állam utaztatja, a MOB pedig hat állami vezető utazását fizeti, ami összesen 4,2 millió forintba kerül. A támogatottak között van Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere, de a bizottság pénzén utazik Szene­czey Balázs főpolgármester-helyettes és három államtitkár is.

Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök plusz 1-1 fővel vesz részt az ötkarikás játékokon, esetükben azonban nem a MOB fizeti az útiköltségeket. A lap információi szerint politikusaink chartergéppel, különjárattal mennek Rióba. Áder, Orbán és kísérőik vélhetően a nagykövetség szállásán fognak aludni, hogy az őket védő személyzet gondoskodni tudjon a biztonságukról Rióban.

A Blikk a MOB-tól megtudta, hogy a közigazgatási államtitkár 12 éjszakát tölt majd el Rióban - ezzel ő marad kinn a leghosszabb ideig az olimpián -, Lengyel Györgyi ugyanis “bevárja” majd Balog Zoltán minisztert, hogy együtt utazhassanak majd haza.

Orbán egyébként az olimpia végére repül ki Brazíliába, így élőben követheti a kajak-kenu utolsó versenynapját és a vízilabda helyosztóit is. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője délután hivatalosan is közölte, hogy Magyarországot a riói olimpia megnyitó ünnepségén Áder János köztársasági elnök, a záróünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök képviseli.  

"Olyan nagyszabású rendezvény esetén, mint a 4 évente megrendezésre kerülő olimpiai játékok, teljesen természetes, hogy minden részt vevő országot magas szinten reprezentálnak állami vezetők. Különösen igaz ez egy olimpia megrendezésére pályázó ország esetében. Magyarországot a megnyitó ünnepségén Áder János köztársasági elnök, a záróünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök képviseli" - olvasható Havasi Bertalan közleményében.

Szerző
Frissítve: 2016.08.02. 16:31

Késelés az Astoriánál - Őt keresik a rendőrök (Videó)

Publikálás dátuma
2016.08.02. 10:42
Forrás: police.hu
Három ember is megsebesült hétfőn este, amikor egy késes támadó rájuk rontott Budapesten a Rákóczi úton, az Astoria és a Ferenciek tere között. Az ámokfutó elmenekült a helyszínről, a rendőrök még keresik.

Hétfő este 10 óra körül az Astoria és a Ferenciek tere között rengeteg mentő és rendőrautó lepte el a Rákóczi utat. A 24.hu szerint egy nagyjából száz főből álló külföldi társaság között kezdett el valaki késelni. A támadó három embert megsebesített a zsebkésével, majd elmenekült a helyszínről, a rendőrök még keresik. A késelést a Budapesti Rendőr-főkapitányság is megerősítette, ismeretlen tettes ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indított nyomozást. A három sérültet kórházba szállították.

Szerző