légicsapás;

Bírálják az Iszlám Állam elleni légicsapásokat

Új helyzetet teremt Észak-Afrikában, hogy az Egyesült Államok hétfő óta légicsapásokat hajt végre az Iszlám Állam (IS) Szirte közelében található állásai ellen. Oroszország szerint ehhez ENSZ-határozatra lett volna szükség. Hogy a terror egyre inkább Líbiába tolódhat át, azt a Bengaziban végrehajtott, legalább 22 személy életét kioltó merénylet is bizonyíthatja.

Autóba rejtett pokolgép robbant a kelet-líbiai Bengaziban. A belbiztonsági szolgálat adatai szerint 22 személy halt meg és több tucatnyi a sérültek száma. A kórházak 15 halottról tettek említést. Elsősorban katonák vesztették életüket. A detonáció az al-Guwarsa nevű lakókörzetben történt, a város szélén. Ebben a negyedben nem ritkák az összecsapások a nemzetközileg is elismert líbiai egységkormányhoz hű biztonsági erők, az iszlamisták és más csoportok között. A támadás célpontja a Reuters által idézett források szerint a Nemzeti Líbiai Hadsereg volt. Khalifa Haftar tábornok egységeiről van szó, amely a líbiai egységkormány mellett áll.

A merényletért a Súra Tanácsa nevű szövetség vállalta a felelősséget a Twitteren. Ennek iszlamista csoportok is tagjai. A kikötőváros 2011-ben vált híressé, először ugyanis itt kezdtek el tüntetni az ország akkori vezetője, Moamer el-Kadhafi ellen. Megdöntése óta gyakoriak a merényletek és a túszejtések. Több iszlamista csoport is egyesítette erőit a kormánycsapatokkal szemben. Az utóbbi hetekben különösen hevessé váltak az összecsapások, s a hadseregnek sikerült kiűznie Bengaziból a radikális iszlamistákat.

A terrorakció összefüggésben állhat azzal, hogy hétfő óta az Egyesült Államok légicsapásokkal sújtja az Iszlám Állam (IS) állásait Szirténél. Első ízben hétfőn hajtottak végre légicsapásokat az amerikai harci gépek a helyi, nemzetközileg elismert kormánnyal egyetértésben. A líbiai orosz nagykövet, Ivan Molotkov illegálisnak nevezte a bombázásokat, mert szerint ehhez az ENSZ jóváhagyására is szükség van.

A nemzeti egységkormányt egyelőre nem elfogadó tobruki parlament is bírálta az amerikai támadásokat. A bombázások elsősorban azt a régiót érték, amelyben különösen aktívak a szélsőséges iszlamisták.

Barack Obama amerikai elnök azt közölte, a légicsapásokra azért is szükség van, mert a világ sok országa szeretné Líbia stabilitását. A légitámadásoknak már most van eredménye. A kormányerőknek ugyanis sikerült ellenőrzésük alá vonni Szirte központját, az al-Dollar nevű negyedet – derült ki a katonai egységek Facebook oldalán született bejegyzésből. Rendkívül heves harcok folytak a városban. Az eddigi adatok szerint a kormányerők öt tagja vesztette életét, további 17 személy pedig megsérült.

Az egységkormányhoz hű csapatok májusban indították meg manőverüket a kikötőváros visszafoglalásáért, miután az Iszlám Állam által ellenőrzött terület már 300 kilométer hosszúságúra terebélyesedett. Néhány hét óta a kormányerők több oldalról is megközelítették Szirte centrumát, így sok szélsőségest kerítettek be. Az eddigi harcok során mindkét oldal nagy veszteségeket könyvelhetett el. Közlések szerint mintegy nyolcszázra becsülhető a városban maradt IS-milicisták száma. Az eddigi amerikai légicsapások során az IS páncélosát és járműveit vették célba. Peter Cook, a Pentagon szóvivője közölte, hogy az Egyesült Államok további bevetéseket is tervez. Amerikai részről azonban azt is közölték, hogy szárazföldi erők küldését nem tervezik Líbiába. A város visszafoglalása mindenesetre nagy siker lenne a márciusban megalakult egységkormány számára, amely nehezen fogadtatja el magát az egész állam területén.

Paolo Gentiloni olasz külügyminiszter azt közölte, tanulmányozzák azt az amerikai kérést, amely szerint használni kívánják a líbiai légicsapásokhoz az olasz bázisokat. Matteo Renzi olasz külügyminiszter korábban már engedélyezte a szicíliai, sigonellai bázist drónok felszállására, ezek azonban kizárólag védelmi célokat szolgálhatnak.