Közelkép - Trump és Pavarotti örök vitája

Konzervatív elnökjelölt már Donald Trump, de változatlanul örökös harcban a művészvilággal, messze az amerikai határokon túl is. Az ízléséről mindig igen rossz volt a vélemény, nagyítóval kellett keresni „zenei partnert”, akinek a szerzeményeivel illusztrálni lehetett egykori és még novemberig eljövendő kampány gyűléseit.

Megpróbálták megnyerni a Rolling Stones-t és a hasonló hírnevű, nemzetközi rangú együtteseket, de mindhiába, egyikük sem állt kötélnek, méltánytalannak találták a társítási szándékokat. Elérkezett a végső pillanat, Mister Trump már hivatalosan is pártjelölt a Fehér Házra, illenék olyan muzsika, amellyel a jövendő vokshajszoló gyűléseket végre illusztrálni lehetne.

A kiszemelt zene ráadásul klasszikusan örökérvényű, a komponistája már nem él, nemhogy semmi köze az amerikai kontinenshez, de ha netán élne is, politikailag fölháborodna a szándékon. A tanácsadó követők „nagyszerűnek” vélték Puccini operájának, a Turandotnak népszerű tenoráriáját, a Nessun dormát, amely azzal a végszóval búcsúzik, hogy „Vincero!”, győzni fogok. Kivált olyan közeli világsztár fölvételéről lehetne idézni, mint Luciano Pavarotti, akinek egyik mesterszáma volt ez az ária.

Csakhogy Pavarotti mielőtt az operaszínpad egyik koronázatlan hőse lett, igencsak egyszerű olasz munkáscsaládba született, az édesapja pék fia, a mama pedig dohánygyári munkásnő. A leszármazottakhoz elérkezett a híre, hogy az amerikai dollár milliárdos, a Nessun dorma fölvételével akarja reklámozni magát.

Talán még a Rolling Stonesnál is nagyobb haragra gerjedtek, ezért közleményt bocsátottak ki azzal a szöveggel, „fölidéznénk, hogy Luciano egész pályafutása alatt mindvégig a testvériség és a szolidaritás eszméit vallotta, és ez a művészi crédója teljesen összeegyeztethetetlen Mister Trump fölfogásával. Követezésképpen a Nessum dorma sem kísérheti a monstre hadjáratot”.