Zsarolók itt, zsarolók ott

Az osztrák kancellár Orbán Viktor rendszerét nem is olyan régen még „vezérelvű állami berendezkedésként” bélyegezte meg. Christian Kern a minap azonban Budapesten tárgyalt a magyar miniszterelnökkel, s a megbeszélések utáni közös sajtótájékoztatón kijelentette: Ausztria igenis profitál a hazánk déli határán felhúzott kerítésből, hiszen a balkáni útvonal lezárásának hatására jelentősen megcsappant az osztrák területre érkező migránsok száma.

A békülékeny hangnemből ítélve megállapíthatjuk, hogy az Orbán-kormány Magyarország földrajzi helyzetéből fakadóan ugyanúgy képes zsarolni az Európai Uniót, ahogyan azt az ankarai rezsim teszi jó ideje. Elvégre hazánk csupán tranzit-ország; ergo ha megnyitjuk a határt a menekültek előtt, ők Nyugat-Európát fogják elözönleni. Orbán a jelek szerint felismerte előnyös alkupozícióját, és nem kellett csalatkoznia. Még a Kernhez hasonló osztrák szocdemek is hajlandóak szemet hunyni az orbáni rendszer visszásságai fölött, ha a magyar kormányfő cserébe feltartóztatja a menekültáradatot.

És itt nincs vége a török és magyar rendszer közötti párhuzamoknak. Orbán kezét persze némileg megköti hazánk uniós tagsága; nem nyúlhat olyan eszközökhöz ellenfeleivel szemben, mint Erdogan. Utóbbi a kegyeletsértéstől sem riad vissza, amikor az elesett puccsistáktól például a tisztességes temetést is megtagadja, holott halottakon már a római jog sem állt bosszút. Szubtilis formában azonban az orbáni adminisztráció is tisztogatásokat hajt végre számos testület személyi állományában, a kormányfőhöz lojális személyeket helyezve pozíciókba. Közismerten hasonló vonzalmakat táplál Orbán Viktor és a török államfő az elnöki rendszer iránt. A sajtószabadság korlátozása sem áll távol egyiküktől sem. Külpolitikájuk fő ismérve továbbá az újdonsült orosz orientáció, a NATO-n belüli külön utasság. Orbánnak ráadásul egy köztársaságpárti tisztikartól sem kell tartania, mely a demokráciát garantálná hazánkban. Egy-egy Brüsszelből érkező erélytelen figyelmeztetést pedig könnyedén elvisel.

A legfontosabb hasonlóság Orbán és Erdogan között azonban ideológiai jellegű. Tudniillik mindketten a szekularizáció ellenzői. Az iszlám fundamentalizmust preferáló török elnököt még olyan vádak is érték időről-időre, hogy logisztikai támogatást nyújt a szomszédos Szíriában garázdálkodó IS-nek. Ez bizonyíthatatlan, de tény, hogy Erdogan egyre nyíltabban felvállalja az Ottomán Birodalom iránti nosztalgiáját. Tekintve, hogy a török szultánok Vitéz Szelim óta egyben kalifák is voltak, ez a vonzalom az államegyházi ambíciók beismerésével ér fel. Feltehetőleg Orbán Viktor távlati tervei is hasonlóak, ha az alaptörvény megszövegezésére, a hozzá lojális klérus kistafírozására vagy az ásatag eszmék egyre határozottabb képviseletére gondolunk.

Az ankarai és budapesti rezsim egyaránt veszélyt jelent az európai eszmére, a menekültáradat révén pedig zsarolási potenciáljuk nagymértékben megnőtt. Az osztrák kancellár minapi látogatásához hasonló vizitek csak felbátorítják a renitenseket. Talán nem lehetetlen úgy megoldást találni a menekültproblémára, hogy közben jottányit sem engedünk a demokratikus elvekből.