Radikális lépésre szánta el magát a magyar kormány a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklussal kapcsolatban: Lázár János még januárban jelentette be, hogy szándékuk szerint 2019 elejére az időszak összes rendelkezésre álló fejlesztési pénzét ki szeretnék fizetni a pályázóknak. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a cél eléréséhez már az idei évre is 2048 milliárd forintos kifizetési volument irányzott elő. Összehasonlításképpen: az Európai Bizottság adatai szerint Magyarország fejlesztési büdzséje a ciklusban nagyjából 9500 milliárd forint, amelyből 7900 milliárd tiszta uniós támogatás, a maradék pedig a tagállam önrésze. A 2016-os évben tehát a hét évre szóló ciklus forrásainak több mint ötödét szeretné lehívni a kormány.
Az eszeveszett kifizetési célok mögött az előző ciklus rossz tapasztalatai bújnak meg: a 2007-2013-as időszak nehezen beinduló forráslehívásait az utolsó évekre megfeszített munkatempóban kellett felgyorsítania az államapparátusnak, mert félő volt, hogy a határidők be nem tartása miatt jelentős uniós pénztől esik el Magyarország. Az erőfeszítéseket végül siker koronázta: a KPMG júniusi elemzése szerint az előző ciklusban hazánk a rendelkezésre álló támogatási keret 117 százalékára kötött szerződést, 111 százalékát pedig ki is fizette a pályázóknak. A 100 százalékot is meghaladó vállalásokra azért volt szükség, mert a folyamatban lévő bírósági eljárásokban az EU még megtagadhatja egyes tételek kiegyenlítését az államnak, a kormány azonban mindenképpen biztosítani akarta, hogy egy forint sem maradjon felhasználatlanul a keretből. Amint azonban a Portfolio már a januári bejelentéskor is rámutatott, a felpörgetett kifizetési volumen kényszerpályára helyezte a magyar gazdaságot: ha a támogatási szempontból intenzív 2014-15-ös évek után a fejlesztéspolitika visszatérne a rendes kerékvágásba, a visszaeső kifizetések akár a gazdasági növekedést is veszélyeztetnék.
Álom és valóság
A helyzet azonban az, hogy a mesés elképzelések nagyon nehezen látszanak megvalósulni. Az aktuális fejlesztési ciklus pályáztatására szolgáló Széchenyi 2020 program honlapján található EMIR információs rendszer adatai szerint az eddigi kifizetési statisztikák messze elmaradnak a kitűzött céltól. Az augusztus 10-i adatok alapján 2562 milliárd forintnyi támogatást megítéltek ugyan a pályázóknak az operatív programok berkein belül, és 1947 milliárdra már szerződést is kötöttek, ám eddig mindössze 335 milliárd forintot fizettek ki ténylegesen a nyerteseknek – ez rendkívül kevés a 2048 milliárdos cél tükrében, különösen, hogy már az év felén is bőven túlhaladtunk. Viszont az igényelt támogatások tekintetében már 5480 milliárdnál járunk, és múlt héten a Portfolio is arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány a pályázatok meghirdetésével már a hét éves keretösszeg 40 százalékánál tart, ami jó eredménynek mondható – Lázár János januárban úgy fogalmazott, 2017. június végéig kell kiírni az összes pályázatot. Ennek megfelelően a kormány az elmúlt hónapban arányaiban kevés, 48,5 milliárd forint összértékű új uniós pályázatot hirdetett meg, miközben az erős lemaradást mutató döntéshozatalra fektette a hangsúlyt: júliusban 603 milliárd forinttal nőtt a megítélt támogatások összege.
Káosz az értékelőknél
Rendkívül nehéz azonban úgy felpörgetni a döntési ügymenetet, ha mindeközben egyre nagyobb fejetlenség tapasztalható a projektek elbírálói körül – márpedig a kormány jelenleg épp ilyen káoszt generál a pályázatértékelők kiválasztása kapcsán. Lázár János még márciusban jelentette be, hogy az eddig kiszervezésben működő uniós pályázatértékelést a jövőben központosítaná a kormány, hogy csak állami alkalmazottak végezhessék az elbírálást. Külsős cégeknek nem szabadna értékelniük, ez axióma – nyilatkozta a Népszavának Essősy Zsombor. A MAPI Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója szerint szükséges volt a külsős pályázatértékelés megszüntetése, különösen a turizmussal és innovációval kapcsolatos projektek terén. Többször is előfordult ugyanis, hogy ezek a cégek egyszerre végeztek pályázatírást és –értékelést is, ami felvetette az összeférhetetlenség vádját. Az állami értékelőkkel kapcsolatban megjegyezte: bármely közalkalmazott pályázhat ugyan, ám vélhetően főként minisztériumi emberek fogják végezni az elbírálást. Ezzel együtt a szakmán kívüliek körében is nagy lehet az érdeklődés – legalábbis többen már eleve hibásan adták le pályázatértékelői jelentkezésüket.
A számokat illetően biztosnak tűnik, hogy a kormány által emlegetett háromezer állami projektelbíráló nem fog összejönni, ugyanakkor a vezérigazgató információi szerint már több mint ezer pályázat érkezett be a minisztériumhoz és reálisnak tartja azt is, amit Schmuck Erzsébet LMP-s képviselő is hangoztat, hogy eddig csak 350 pályázót vettek fel a szaknévsorba. Az új rendszer indulásáról Essősy nem tudott pontos adatokkal szolgálni, de a sajtóban keringő információk szerint néhány felvett már elkezdhette a pályázatok elbírálását. A vezérigazgató becslése alapján az átalakítás 3-4 hónappal lassíthatja le a mostani pályázatok elbírálását, ugyanakkor októbertől már teljes gőzzel, az előző rendszerhez képest gyorsabban folyhat az értékelési munka.
Az időpontokat tekintve Essősy szerint nemcsak a 2048 milliárdos célszámot nem fogja tudni betartani a kormány, hanem az egyéb munkafázisokra vonatkozó 2017-es és 2019-es határidőket sem. Így 2019-2020-ban még biztosan lesznek pályázati kifizetések. Ugyanakkor – figyelmeztet az igazgató – a szigorú határidők kijelölése tudatos döntés volt, mert ha nem lennének ilyenek, soha nem lennének kiírva a pályázatok. Ez az állami bürokráciairányítás része.
A projektértékelés nehézségei mellett azt sem látni, hogy az állam milyen területekre kíván koncentrálni a forráselosztásnál. Lázár János tavasszal még úgy fogalmazott: az új fejlesztési ciklusban a támogatások 60 százalékát kívánják a kis- és közepes vállalkozások pályázataira fordítani. Essősy szerint azonban ez sajnos nincs így. Megnövekedett ugyan a cégek érdeklődése az uniós támogatások iránt, ám a vállalkozásoknak szánt pályázatok összértéke még az erre szakosodott Gazdaságfejlesztési és Innovatív Operatív Programon (GINOP) belül sem éri el az 50 százalékot, nem beszélve a másik 8 operatív programról. Ezzel szemben a GINOP pályázatain belül legalább 300-400 milliárd forintot tesznek ki azok a pénzösszegek, amelyeket az állam saját magának fog kiosztani: ide sorolható a Nemzeti Kastélyprogram mellett jó pár szociális, foglalkoztatási projekt is.
Kísért a múlt
Ha mindez nem lenne elég, a 2014-2020-as időszak kihívásai mellett még az előző ciklussal kapcsolatban sincs minden elsimítva. A Magyar Nemzet kérdésére ugyanis a Miniszterelnökség elismerte: a 2007-2013-as fejlesztési időszak 15 operatív programjából 10 még mindig felfüggesztés alatt áll a pályázási eljárás ilyen-olyan szabálytalanságai miatt. Az aszfaltüggyel, közvilágítással, valamint egyes projektek túlárazásával összefüggő aggályok miatt 559 milliárd forintnyi támogatás sorsa vált bizonytalanná. Ezek az összegek ugyanis olyan pályázatokhoz kapcsolódnak, amelyekre az állam már kifizette a megítélt támogatást, és a számlát a mostani pénzügyi elszámolás keretében készül benyújtani az EU-nak. Annyi bizonyos, hogy az unió a kérdéses támogatási pénzek 5 százalékát tartja vissza a pénzügyi zárásig, és ez se marad feltétlenül nála, de kedvezőtlen döntés esetén a kormány kénytelen lehet ennél jóval nagyobb összeget is a költségvetésből finanszírozni uniós támogatás helyett.
A nehézségek ellenére azonban még mindig az okozná a nagyobb problémát, ha sikerülne a kabinet nagyszabású kifizetési terve, és 2019-ig valóban minden pályázati pénzt kiutalnának a nyerteseknek. A fejlesztési ciklus ugyanis 2020-ig tart, sőt, a hosszú elszámolások miatt a tagállamok egészen 2023-ig tudnak uniós támogatásokat lehívni – nem látszik ugyanakkor, hogy a 2019 utáni négyéves időszakban az uniós forrásokon kívül milyen erő húzná tovább a gazdaságot. A fentebb említett KPMG-elemzés kapcsán Nestor Andrea, a cég igazgatója két dologra hívta fel a figyelmet: egyrészt érdemes lenne megvizsgálni az előző ciklus tanulságait, hogy a 2014-2020-as időszakban hatékonyabb legyen a támogatások felhasználása, másrészt azonban fel kell készülni arra, hogy 2021 után feltételezhetően radikális változás fog bekövetkezni az uniós fejlesztési politikában. Könnyen lehet, hogy ebben a formában a mostani lesz az utolsó, hét éves támogatási ciklus. Különösen a Brexit fényében fenyegető ez a lehetőség, hiszen Nagy-Britanniával az egyik legjelentősebb nettó befizető eshet ki az EU-s büdzséből – jóllehet a kilépés részleteire csak később fog fény derülni. Az azonban bizonyos, hogy jól meg kell becsülni a mostani lehetőséget – ám a kormány kapkodó forráslehívása nem kecsegtet semmi jóval, sem a hatékonyság javulását, sem a 2019 utáni életet illetően.
