Halálgépnek is nevezhetném a holland illuzionista, Christian Farla futurisztikusan rémisztő instrumentumát. A magasba felhúzott, éles fűrészekből összeállított, mozgó, és naná, hogy még riasztó hangot is adó fémszerkezet, csattog-pattog, ráadásul meg is gyújtják, tehát már lángol is. Mielőtt az ölő masina beindul, kényszerzubbonyszerű alkalmatosságot adnak az izmos, elszánt tekintetű művészre, és ezzel, alapos gondossággal, megkötözik.
Persze mindehhez még valami feszültségcsigázó, fokozódó hangerejű zene is szól, miközben Farlát fejjel lefelé föllógatják a masinára, és lassan, de biztosan, húzni kezdik fölfelé. A színpad két oldalán pedig nagy, gyorsan pergő számok jelzik, hogyan futnak a másodpercek, és hát ugye, mire nullához érnek, addigra kurblizza fel a tekerő szerkezet a merész illuzionistát a pusztító és lángoló, biztos halált okozó gépezethez.
A feszültségkeltés technikája hasonló ahhoz, mint amiket akciófilmekben látunk, például bombát kell hatástalanítani, félelmetesen ketyeg a szerkezet, és a rajta lévő óra jelzi, hogy hú, mindjárt levegőbe röppen tőle mindenki. De aztán ezt a legeslegutolsó pillanatban csak sikerül meggátolni.
Mi ezúttal azt látjuk, hogy buzgón mozog Farla keze-lába, tekereg, rázkódik az egész teste, igyekszik „kibogozni” magát ebből a börtönként funkcionáló zubbonyból. És halad is előre, halad, halad, de még mindig nincs meg, de még mindig nincs meg vele, aztán amikor már csupán egyetlen másodperc van hátra, egy levegőben elvégzett bukfenccel, diadalmasan lehuppan az aláhelyezett ruganyos szőnyegre. És ezzel mindannyiunk vágyát testesíti meg.
Mi is szeretnénk a legvészesebb helyzetekből is kikerülni, béklyóinktól szabadulni, azzal az illúzióval szolgálni magunknak, hogy hősök vagyunk, bármilyen szörnyűséggel meg tudunk birkózni. És, ha nem, akkor is szeretünk hinni ebben. Nem véletlen, hogy a mágia, az illuzionizmus, egyidős az emberiséggel. Valaha a természeti jelenségek megmagyarázására szolgált. Modernkori, show biznisszé lett változata, inkább vágyainkat testesíti meg, köztük az arra való vágyat, hogy legyőzzük félelmeinket, úrrá tudjunk lenni szörnyűséges helyzeteken is, és szabadok legyünk, bármit is akarnak tenni velünk.
A korszerű illuzionizmus egyik világhírű képviselője a magyar származású Harry Houdini Weisz Erik néven látta meg a napvilágot Budapesten, a mai Csengery utcában, egy rabbi gyerekeként. Négy éves volt, amikor a család Amerikába vándorolt. Tiszteletére éppen az idén nyitotta meg kapuit a Budai Várban a Houdini múzeum.
Maga eszelte ki a trükkjeit, sokszor a saját segítői sem tudták ezek forszát. Bilincsek tömkelegét oldotta ki, akár úgy, hogy vízzel teli tartályba, vagy folyóba leeresztett ládába süllyesztették. De szabadult összekötözött állapotban rabszállító autóból is. Téli hidegben, meztelenre vetkőzött, megbilincselt állapotból menekült szibériai fogolyszállító vagonból. Kielégítette az emberek csodák iránti igényét. Megmozgatta a fantáziájukat. Bámulatra késztette őket.
Az illúziók mostani nagymestere, David Copperfield járt Budapesten, és leleményesen grandiózus show-ja után igencsak törhettük a fejünket, mit, hogy a fenébe csinált. Ő is használt nagy, látványos rekvizitumokat, mint Farla, akinek Las Vegas-i fellépésén összebarátkoztak.
Vincent Vignaud tökéletes profizmussal nőt lebegtet FOTÓ: MTI/SZIGETVÁRY ZSOLT
A mostani esten vannak még halálgépek. A legfiatalabb illuzionisták között számon tartott francia Vincent Vignaudot például jókora horrorisztikus fúró látszólag fel is nyársalja, és ilyen lidérces állapotban fölemeli a magasba. Ott lóg élettelenül, de aztán, naná, hogy még ebben a totálisan reménytelen helyzetben is feltalálja magát. Beindítanak ellene hatalmas sugárhajtóművet is, ezt ugyancsak megússza.
De van azért ennél költőibb attrakciója. Szerelmespárként mutatkozik egy szép lánnyal, összeölelkeznek, csókolóznak. Majd a hölgyet megemeli a levegőbe, egyre feljebb és feljebb, ott lengedez fölötte, háton fekve a semmiben, ő pedig néz utána áhítatos tekintettel. Jó, persze tudjuk, hogy ez is trükk, de mégis varázslata van. Ami az ötletességen, technikán kívül, határozottan múlik az előadásmódon is. És ebben mind a négy művész jeleskedik, megtalálják a számnak megfelelő karaktert.
Az angol-spanyol állampolgárságú David Climent például olyan módon mutat be, az alakzatokkal, színekkel fantáziadúsan parádézó lézershow-t, mintha játékos gyerkőcként a kezéből tüsténkedne elő minden fénynyalábot. De azért persze ő szintén eljátszik az életveszéllyel, origamihoz hasonlatosan úgy hajtogat tökéletesen laposra egy nőt, mintha papírhoz foghatóan vékony volna.
És természetesen itt van a magyar Nagy Molnár Dávid, aki a Montecarlóban rendezett világbajnokságon második helyezést ért el. Amorózó megjelenése mellett humora is van. Hősként megjelenve viccel. Anyósnak elmaszkírozott mutatós asszisztensnőt forgat meg mosógépben. Humoros formában megmutatja, hogyan nézne ki egy bűvész trükk, ha hátulról látnánk. Megbilincselt helyzetből ő is szabadul, eltünteti magát, nőt varázsol a saját helyére,majd egészen máshol tűnik fel.
Nagy Molnár Dávid valószínűtlen méretűre hajtogatja, majd eltünteti a nőt Fotó: MTI/ Szigetváry Zsolt
Kolovratnik Krisztián elegánsan, Falaky Zsolt szövegét felhasználva, pikírt kiszólásokkal konferál. Nádasdy András koreográfus nyolc táncosnővel rajongtatja körbe a négy férfit. A Bán Teodóra producerségével megvalósított program, és a közönség odaadása felhívja a figyelmet arra, hogy nincs Magyarországon revüszínház, pedig feltehetően igény lenne rá.
Az illúziókra pedig mindenképpen igény van. Sajnos gyakran a politikusok is ezekkel bűvészkednek. A hamis illúziókkal. De a Margitszigeten valódiakat láthattunk.
