Quaestor-ügy;Quaestor-botrány;Quaestor-károsultak;

2016-08-19 07:21:00

Hol a Quaestor-vagyon?

Dagad a botrány az egy hete megtartott Quaestor Hrurira Kft. hitelező fóruma óta. A károsultak egy része hivatalosan új felszámoló kijelölését kérte, mivel álláspontjuk szerint a mostani nem nem tárta fel a Quaestor fellelhető vagyonát. Többen időközben az Alkotmánybírósághoz fordultak, a második, úgynevezett Quaestor-törvény egyes rendelkezéseit támadták meg.

Másfél esztendeje, hogy az úgynevezett Quaestor-botrány kirobbant, de a károsultaknak még mindig azért kell küzdeniük, hogy pénzükhöz jussanak. A ma egy hete - botrányos körülmények között - megtartott Quaestor Hrurira Kft. hitelezői fórum hatása nem múlt el nyomtalanul. Az összejövetelen több károsult ügyvédje kíséretében jelent meg, akik úgy vélték, hogy a Quaestor Hrurira Zrt., és a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. felszámolójának, a Vectiglas Zrt.-nek, illetve Kvantál Kft.-nek a jogi képviselője azonos, ami összeférhetetlen. Azonban Bolevácz Éva ügyvéd ezt a vélelmezést azzal hárította el, hogy szerepe mindössze arra korlátozódott, hogy a Quaestor-cégeknek a hitelezői fórumát vezeti le, ami - álláspontja szerint - nem összeférhetetlen. Az esettel kapcsolatban Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese a Népszavának azt mondta, hogy ha egy ügyvéd két ellenérdekű fél oldalán vállal szerepet, akkor sérülhet az ügyfeleknek a jóhiszeműséghez fűződő joga.

Időközben a Quaestor Hrurira Kft. károsultjainak egy része beperelte a felszámoló Vectiglas Zrt.-t, arra hivatkozva, hogy nem képviseli megfelelő szakszerűséggel az érdekeiket. A legfőbb kifogás az, hogy nem járt el kellő alapossággal a Quaestor vagyonának feltárása során. Közismert, hogy vélelmezhetően a brókercég tulajdonában vannak olyan vagyonelemek, mint a győri ETO Park és további 30 ingatlant, és nagyságrendileg ugyanennyi egyéb tulajdonrész is, valamint „számos nagy értékű ingóság.” Ezeknek létezéséről onnan tudhatunk, hogy Bagoly Bettinát, a Fővárosi Főügyészség szóvivője tavaly április 1-jén arról számolt be, hogy ezeket vagyonzár alá vették. A felszámoló ugyanakkor arra hivatkozott, hogy azért nem tekintett bele a földhivatalnál lévő ingatlannyilvántartásban, mert ez költségekkel járt volna, és ezzel is óvni kívánta a hitelezők vagyonát. A károsultak szerint ez az érvelés azért is álságos, mert 4200 quaestoros azért fizetett be összességében 52 millió forint regisztrációs díjat, hogy az ilyen - egyébként korántsem milliós nagyságrendű - költségeknek meglegyen a fedezete. A vagyonelemek között olyan is akad, mint a ferencvárosi Duna City nevű telek, ahová a kormány a 2024-es olimpiát tervezi, a Kenese Golfközpont, Balatonkenesén vagy a Lifestyle Hotel Mátraházán. A felszámoló úgymond "költségkímélésével" a quaestorosok mintegy 52 milliárd forintos kára áll szemben.

Az Alkotmánybíróság tavaly novemberben határozatában megállapította, hogy a Quaestor károsultak kárrendezéséről szóló törvény diszkriminatív módon, túlságosan szűken határozta meg a kárrendezésre jogosultak körét, illetve alaptörvény-ellenesen szabályozta a Befektető-védelmi Alap tagjainak kárrendezésbe történő bevonását is. Ezért a törvény egyes rendelkezéseit megsemmisítették. Az Országgyűlés ezt követően módosított az eredeti törvényen. Szakács László ennek kapcsán lapunknak elmondta, hogy eddig nyolcan újólag a taláros testülethez fordultak. Sérelmezik, hogy a kártérítésnél a már kifizetett hozamokat hibásan vonták le. A másik kifogás, hogy jogvesztő hatállyal vehették csak igénybe a pórul járt ügyfelek a Quaestor Kárrendezési Alap és a BEVA kártérítését, vagyis a társaságnál fellelt vagyonból nem részesülnek. Harmadrészt az "ex gracia" érvényesülését kifogásolják, azaz amikor egy kormány beavatkozik a kárt szenvedettek érdekében, noha nem lenne kötelessége. A Quaestornál is ez történt, azonban a jog szerint nem teheti meg a kormány, hogy akár pozitív, akár negatív diszkriminációt alkalmazzon, vagyis maga döntse el, hogy egy károsult csoport tagjai közül kit kedvezményez, és kit nem - mondta Szakács László, aki ősszel erre vonatkozó indítványt is benyújt a Parlamentben.