Ismét egyetértek valamiben Orbán Viktorral: ideje az önvizsgálatnak. Főként azért, mert azt hiszem, a miniszterelnök a tőle megszokott kaján vigyorral, sajátos humorának újabb elmés megnyilvánulásaként böffentette ki ezt a mondatot a Blikknek. Pedig valóban mindannyiunknak lenne oka az önvizsgálatra. A magyar férfiaknak - kezdve Orbánnal és a hozzá közelállókkal, akik ezt az országot vezetik - éppúgy, mint a nőknek.
Nem nőjogi élharcosként - pedig erre is lehetne okom és jogom - kezdek hosszas szónoklatba arról, hogy miért fáj az nekem, ha a magyar kormány fejének fáj, hogy az olimpiai aranyaink döntő hányadát nők szerezték. Tán kevésbé fénylik az érem, ha az úgynevezett gyengébbik nem szerzi? Ha saját erejéből, kitartó munkájával, és nem korosodó férfiak odavetett koncaként "kapja"? De nem feltételezem a miniszterelnökről, hogy ennyi csodálatos lánygyermek - és unoka - körében ne lenne meggyőződve a nők tehetségéről, képességéről és eszéről. Arról, hogy igenis képesek önállóan elérni mindazt, amit csak akarnak. Mert még ha van is köztünk, nők között olyan, akinek önhibáján kívül kijutott abból a szerencséből, hogy sosem kell "a saját lábára állnia", holott erre bizonyára képes lenne, másoknak ebben az országban egész életükben két lábon kell állniuk a földön. Bizony magyar nők millióinak gyermekkoruktól kezdődően helyt kell állniuk. Tudom, hogy ezt Orbán is tudja, hiszen lánygyerekein túl van egy kiváló eszű feleség is mellette, és alig hiszem, hogy a Nemzeti Sport vasalgatása lett volna Lévai Anikó élethivatása mondjuk azokban az években, melyekben a még valóban ifjú fideszes Orbánt eltartotta.
Persze mindenki a saját életének kovácsa/aranyásója. Itt vannak például ezek a sportolónők: az aranyérmesek. És az aranyos magyarok - beleértve Szilágyi Áront és a többi győzelemért küzdő bajnokot - mind maguk dolgoztak meg a sikerért. Mert a magyar érmeket bajnokok szerezték. És pont. Nem nők, nem is férfiak. Pontosabban nagyon is nők, és nagyon is férfiak. Olyan "keményen dolgozó nagyemberek", akik minden nap tettek valamit a céljaik eléréséért. Szerintem Orbán ezt is tudja. Így a problémám még csak nem is az egy szem érmes férfisportoló "mesterként" való, míg a bajnoknők kissé lekezelő kormányfői jellemzésével van. Ami valójában engem ezúttal írásra késztetett, az az önvizsgálat orbáni felemlegetése. Amiből úgy tűnhet, hogy a kormányfő férfiként valóban kudarcaként éli meg a nők sikerét. Mintha attól a "férfiassága" csorbát szenvedett volna. Mert Orbán szerint az önvizsgálatra most van igazán szüksége a magyar férfiaknak, hiszen az már mégis csak tarthatatlan, hogy a nők jobbak legyenek náluk. Mert hiszen ők mégiscsak az erősebbik nem, a "macska rúgja meg"!
És persze: fizikailag általában gyengébbek a nők férfitársaiknál. Ez biológiai tény. De vajon ez egy erőpróba? Verseny? Netán olimpia? Mert ha történetesen egymással kellene versengjen a két nem, akkor bizony a magyar férfiaknak nem válna épp hasznára az önvizsgálathoz szükséges tényfeltárás. Magyarországon - és a világban - ugyanis a nők nemcsak olimpiai aranyakat halmoznak, de életet adnak, s életben is tartanak, sokszor egész családokat. Kenyeret keresnek - persze kevesebbet, mint azonos poszton lévő férfi kollégáik -, mellette teljesítenek a háztartási munkákban, társadalmi előítéletekkel birkóznak, és rájuk hárul a gyermekvállalással járó felelősség jelentős hányada, na meg ez ebből fakadó férfiúi frusztráció kezelése is. És ez bizony nem új fejlemény: a legutóbbi népszámlálási adatok szerint csaknem 200 ezerrel több nő végzett egyetemet, mint férfi. Nemcsak gyorsabban úsznak, de okosabbak is. Rettenet!
Ideje tehát az önvizsgálatnak. Mindkét nem részéről. Mert nem azon kellene gondolkozni, hogyan nyomjuk le egymást, vagy éppen magunkat. Nem erősebbről, meg gyengébbről van szó. Gyengébbik csak az a nem lehet, amelynek teljesítmény nélküli, üres "aranyásók" a gyengéi az erős, sikeres és okos nőkkel szemben, s amely az utóbbiakat csak kritikus szemmel szemléli. Hiszen fél tőlük. Gyengébbik az a nem, amely képtelen belátni saját gyengeségeit, ezért emel kezet és hangerőt, s használja ezeket az egyetlen "érvként" egy nála fizikailag talán gyengébbel szemben. Gyenge az a nem, amelyik nem hallja meg az erőteljes női nemet. Gyenge az a nem, amelyik úgy "óvja meg" gyengének tartott nőit, hogy azzal kampányol: a nők molesztálása ugrásszerűen nő a menekültáradattal, miközben másfél millió magyar nőt, a harminc éven felüliek jelentős hányadát érte már élete során szexuális, fizikai vagy lelki erőszak - magyar férfiak által.
Erről nem volna ideje önvizsgálatot tartani?
Ám úgy tűnik, ez utóbbi nemcsak a kormányfő, hanem a teljes magyar társadalom - nők és férfiak - esetében is elmarad. Elmaradt akkor, amikor felszínre került mondjuk Kiss László ügye. Akinek - ugye, Lázár úr? - "elvitathatatlan teljesítménye van", még akkor is, ha halomra erőszakolt fiatal lányokat bolond ifjú korában. Elmarad, amikor nők sora csendesen legyint, hogy érintett fiatal lányok biztosan kurvásan viselkedtek, ezért erőszakolták meg őket. Vagy elmarad, amikor némán tűrjük, hogy szexuális humor tárgyává silányuljon egy értekezleten a kolléga csak azért, mert nő. Vagy mert férfi - biztosan ilyen is van. És elmarad akkor, amikor a társadalmi nemi gondolkodásmódunk még egy olimpiai sikerekről történő, kormányfői nyilatkozatból is világosan kiütközik.
Valódi önvizsgálatra volna szükség.
