Komolyzenei virtuózshow

A Virtuózok című tehetségkutató komolyzenei tévé show gálaestjét tartották a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A kis- és nagyobb kedvencek és a vendégművészek jókora sikert arattak az Aczél András által rendezett, Bolyky Zoltán által vezényelt műsorban.

A temérdek, szériában gyártott, és általában csak a pop-rock kategóriában működő ál-tehetségkutató szórakoztató műsor után a Virtuózok tényleg unikum. Komolyzenei tehetségeket mutat be. Azt nem állítom, hogy tényleg merőben új tehetségeket talál, ez a különböző iskolák dolga. De megismerteti a tehetséges gyerekeket, fiatalokat a nagyközönséggel, nem tesz direkt kutyaütő dilettánsokat a képernyőre, hogy ki lehessen röhögni őket, mint egyes kereskedelmi csatornák.

Valóban értéket igyekszik felmutatni, amúgy a kereskedelmiektől elcsent show elemeket is felhasználva. Ha már a Kodály módszert inkább alkalmazzák Japánban, mint nálunk, ha az ének-zenei órák alacsony száma erősen vitatható, akkor legalább legyen egy tévéműsor, ami Peller Mariann producerségével, iparkodik megkedveltetni a klasszikus zenét, és ebben a vetélkedős, show műsoros formában, jelentős nézőszámot is elér, sőt, többek számára hazai és külföldi koncertlehetőségeknek is megágyaz.

Boros Misi az első szériából

Időleges, vagy tán ki tudja, hosszú távú sztárokat is termel. Boros Misi például, az előző széria kedvencei közül, egyre csak növekvő és növekvő népszerűnek örvend. Beleborzongok, amikor bemondják, hogy az elmúlt időszakban vagy háromszáz koncertet adott. Erre mondják, hogy gombócból is sok. Magam is megtapasztaltam a Zeneakadémián, ahogy Haydn D-dúr zongoraversenyét a zenekarra, a karmesterre is abszolút figyelve, nagy érzékenységgel, tényleg virtuózan, de közel sem üres tetszetősséggel, hanem széles érzelmi amplitúdóval, elegánsan, szellemesen, ha kell, akár fájdalommal végig játssza. És marad ereje még ráadásokban is brillírozni.

Ezúttal inkább csak a rövid brillírozásra volt mód, magabiztosan improvizált. A zenei tehetség nem olyan múlékony, mint például a gyermekszínészeké, így ha nem koncerteztetik agyon, nagy művész is válhat belőle. Különben, mint megtudtuk, novemberben szóló hangversenye lesz a Művészetek Palotájában, ami ebben a korban rendkívülinek számít, de nyugodtan megjósolható a teltház, és az is, hogy bírja majd szuflával. Szintén az előző szériából, már a nagyobbak kategóriájából, Szüts Apor annyival bonyolította az improvizációit, hogy különböző zeneszerzők stílusát idézte meg játékos fantáziával.

A második szériában is vannak jeles tehetségek. A korcsoport győztesek, Holozsai Eszter, Kökény Tamás, Váradi Gyula, rögtön az első számban együtt játszanak a Hegyvidéki Solti György Zenekarral, amit Bolyky Zoltán vezényel. Bevezetőként Vangelis közismert, Tűzszekerek című művéből kapunk ízelítőt, hatásosan felpörgetett, hangos előadásban, kissé hosszú szignálnak, erős felütésnek is tekinthető.

Aztán következik Holozsai Eszter, a kicsik kategóriájának győztese, Bach h-moll szvitjének részletét fuvolázza. Még Beregszászon kezdett zeneiskolába járni, három esztendeje Debrecenben tanul. Hogy ilyen kislány viszonylagos fesztelenséggel pódiumra lép, az önmagában siker. Könnyed gördülékenységgel játszik.

Váradi Gyula a nagyok korcsoportjának győztese. Muzsikus családból származik, nagyapja, Farkas Gyula alapította Rajkó zenekart. Érzelemmel telien játssza Hubay Jenőtől a Hullámzó Balaton tetején-t. Mintha ő diktálná a tempót, olyan határozott. Majd a nagydíjas Kökény Tamás, aki a tinik korcsoportjában versenyzett, csap a húrok közé. Hároméves korában kezdett hegedülni, tizenkét hangszeren játszik, például cimbalmon, hegedűn és nagybőgőn. Az utóbbira átírva adja az igazán fergeteges játékot követelő Mózes-fantáziát Paganinitől. Ő még határozottabb. Látszik rajta, hogy pontosan tudja, mit akar. A száguldó tempó közepette akár fájdalom kifejezésére is képes.

Van persze, amikor már maga a megjelenés is hat, például Abouzahra Mariam és Amira esetében a kistestvér, meg a nagyobb testvér látványa már önmagában rokonszenvet és szeretetteljes derültséget kelt. Sárközi Xénia, Nagy Zsófia, Mészáros Levente A víg özvegyből énekelnek kedvesen, azt eljátszva, hogy két csaj hajt egy pasira, vagy inkább még csak egy tinédzserre. Ennek külön bája van. Aczél András rendezése jól kihasználja az ilyen kis játéklehetőségeket.

Az est tiszteleg az olimpikonok előtt is, ezért kapja Miklósa Erika operaénekesnő műsorvezetőként maga mellé Szécsi Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázót. Miklósa persze énekel is egyet, a Hoffmann meséiből. És mint bevált, abszolút sikerattrakcióként, a már jelentős nemzetközi porondon is sikeres Molnár Levente elfújja a Torreádor dalt a Carmenból. Aki megrendít az szintén vendég, ugyancsak már nemzetközi karriert tudhat maga mögött, Balázs János. Elementárisan zongorázza Gershwin Kék rapszódiáját, olyan mélyre megy, ahová egy gálaesten, ami komolyzene ide, vagy oda, mégiscsak show műsor, nem is szokás.

A show végén hatásos a finálé, egymás után jönnek be a szereplők, mindenki bekapcsolódik Monti Csárdásának eljátszásába, látszanak a kipirult arcok, a meghatott tekintetek, a tempó, naná, hogy villámsebes, kell a végére a közös mutatvány. És persze lelkesen tapsol, ünnepel a közönség. Méltán, hiszen valódi tehetségek mutatkoztak meg előttünk.