A Kieselbach Galéria ismét képzőművészeti eseménnyé avat egy meglepő kiállítást: a múzeumok és magángyűjtők tulajdonából kölcsönzött 126 alkotás a tragikus sorsú festőművész, Nemes Lampérth József életművének eddigi legteljesebb bemutatója. Mondhatni, a tárlat a művész ébresztése. Kieselbach Tamás ezt úgy fogalmazta meg: szeretnék modellértékűvé tenni ezt a kiállítást.
A bemutatott életmű a majdnem elfeledettségből szeretné az őt megillető helyére kiemelni a magyar avantgárd legeredetibb alkotóját, aki világszínvonalú műveket hagyott ránk. Ezzel a kiállítással szeretnének újabb lépést tenni azon az úton, amely a magyar festészet pozíciójának gyökeres megváltoztatásához vezet. A galéria kiállításai és a gondozásában megjelent könyvei már korábban is vitathatatlanná tették a neves galériatulajdonos-műgyűjtő kitartó szándékát, hogy minden lehetőt megtegyen azért, hogy a magyar festészet világszínvonalat képviselő alkotásai az őket megillető helyre kerüljenek a nemzetközi színtéren és megítélésben.
Nemes Lampért műveinek minden eddiginél átfogóbb bemutatása ennek az útnak azért lehet modellértékű pontja, mert ez az életmű egészen különleges. A mindössze 33 évet megért, tragikus sorsú művész munkássága ugyanis alig több mint egy évtizedet fog át. Munkássága nem fokozatosan egymásra épült korszakokon át fejlődött a csúcsig, hanem rendkívüli erővel valósággal kirobbant. Tehetsége egészen fiatalon, 19 éves korától követelt magának figyelmet, a szenvedélyből, feszítő erőből, nemes őrületből olyan alkotásai születtek, amelyek az első vonalba emelték őt.
Kieselbach Tamás művészettörténészként ezt a mindössze 27 olajfestményt felmutató életművet úgy értékeli, hogy „olyan energiák hatják át festményeit, melyek kiemelik és különlegessé teszik nem csak a magyar, hanem a világ festészeti termésében is.” Annak, hogy ilyen kevés főmű maradt fenn utána, oka egyrészt, hogy olyan mélységes szegénységben élt, hogy soha nem volt elég pénze festéket és vásznat venni. Ezt a jellegzetes művészsorsot még nehezíti, hogy a tragikusan fiatalon előtörő elmebetegsége, korai halála miatt képei szétszóródtak, megsemmisültek, s ma is van lappangó képe.
Önarckép
A Kieselbach-kiállítás a ma fellelhető valamennyi művét bemutatja, együtt láthatjuk azt az életművet, amelyet Németh Lajos, a legnagyobb magyar művészettörténet-író úgy értékelt: „Nemes Lampérth piktúrája a századelő magyar avantgárd festészetének legeredetibb gyümölcse.” A most falakra került összesen 126 mű között van a 27 olajkép, de helyet kaptak a megrendítően drámai hatású remek tusfestmények, akvarell- és pasztellképek, ceruza-, kréta- és szénrajzok.
Külön érdekesség, hogy egy kis teremben látni azokat a később született műveket, amelyeknek az alkotóira Nemes Lampérth stílusa meghatározó volt. Itt látható Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Kmetty János, Barcsay Jenő és mások egy-egy bizonyító műve.
Az utókor ezzel a művészi örökséggel elég mostohán bánik. Most vár megjelenésre Gelencsér Rothman Éva monográfiája Nemes Lampérthről – a szerző nagy segítségét emelte ki Kieslebach a kiállítás megszületésében -, a kutatásai során mindössze két rövid tanulmányt talált róla. A művészettörténészek figyelmén ezek szerint jócskán kívül esett, noha a modern magyar festészetre nem kis hatással volt. A könyv szerzője azt is elmesélte, hogy a művek miatt járta az ország múzeumait, s az volt a megdöbbentő élménye, hogy rendszerint kettesben tölthette az időt, szemtől szemben Nemes Lampérth műveivel, azokat ugyanis a raktárban tartották.
„Egyetlen vidéki múzeumban sem szerepel műve a látható műtárgyak között, valamennyit raktárban tartják.” A szerző elmondta, kutatásai során rengeteg levelet talált, ezekből kiderült, hogy a kirobbanó tehetségű festő már 19 évesen szerepelt első olajfestményével a legnagyobbak között egy kiállításon. Ezek a legnagyobbak pedig olyan ígéretes tehetségnek tartották, hogy később is odafigyeltek rá, törődtek vele, sőt, betegsége idején igyekeztek könnyíteni a sorsán.
Jellegzetes magyar művészsors, így jellemezte Kieselbach azt, hogy Nemes Lampérth 33 évesen, egy elmegyógyintézetben végezte be az életét. Szerinte a nagyon érzékeny idegrendszerű festőre a kelet-európai sors roppant súllyal nehezedett, csalódásai súlya alatt végül összeroppant. Amikor a vesztes világháborút követően, amelyben önkéntesként háromszor megsebesült, illetve a levert Tanácsköztársaság után, amelyben más művészekkel egyetemben ő is szerepet vállalt, a megtorlástól tartva emigrált, még volt bemutatkozási lehetősége. Berlinben állították ki: a nevezetes műgyűjtő, Fritz Gurlitt galériájában szerepelt, együtt Moholy-Nagy Lászlóval.
Kieselbach sokatmondónak tartja, hogy az akkori műveiket tekintve Nemes Lampérth határozottan ígéretesebb, erőteljesebb tehetségnek mutatkozott Moholy-Nagynál. Moholy akkor már véglegesen elhagyta Magyarországot, külföldön élt és dolgozott, s megindult a nemzetközi elismertség útján. Ma már a legnagyobb múzeumokban láthatók munkái, s világhírű alkotóként tartják számon. Ezzel szemben Nemes Lampérth hazajött, betegen és elfeledve, egy elmegyógyintézetben halt meg. Nem járta be a világhír útját, noha festményei predesztinálták erre. Művei szétszóródtak, eltűntek.
Berlinben még felfedezte és meghívta őt egy svéd milliárdos műgyűjtő, Svédországban megérhette, hogy végre nem voltak gondjai a festékre, vászonra. De az érzékeny idegrendszere az addigi megpróbáltatásokra drámaian reagált. Már jelentkeztek viselkedésében az elmebaj tünetei, haza kellett jönnie. Svéd tartózkodása alatt hatalmas péniszeket festett sorozatban. A műgyűjtő felesége később ezeket elégette, a hazakerült példányokat pedig a festőművész testvére semmisítette meg.
A példásan megrendezett kiállítás, amely Nemes Lampérth ébresztésére tett első lépés, szeptember 13-áig, a tragikus sorsú festő születésének 125. évfordulójáig látható a Kieselbach Galériában.