"Sokan leírták a magyar vívást, de mi a média kizárásával, szépen-csendben készültünk, a megadott programokat pedig az edzők kérésének megfelelően teljesíteni tudtuk." – értékelte az ötkarikás szereplést az MTI-nek adott nyilatkozatában Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke. Szavainak hiteléül álljon itt a tény: a magyar vívósport legutóbb 1972-ben, a müncheni olimpián teljesített az aktuális szereplésnél jobban.
A közvélemény előzetesen csupán Szilágyi címvédésében bízott, s a világverseny előtt a szakberkekben járatos véleményformálók is óvatosan fogalmazták meg a tíztagú küldöttség céljait. Minderre már az első versenynapon rácáfolt a párbajtőröző Szász Emese, aki 33 évesen megszerezte első olimpiai érmét – naná, hogy a legfényesebbet.
A sikert követően a kard egyéniben újoncként induló Márton Anna debütált, aki a nyolcaddöntőben francia ellenfél ellen maradt alul. Márton tizedikként zárt. Egy nappal később a férfi párbajtőrcsapat oszlopos tagjai, Imre Géza, Boczkó Gábor és Rédli András léptek pástra: Rédli búcsúzott elsőként, már a második körben. „Yannic Borelltől, egy jó franciától kaptam ki, aki később bajnok lett, s csapatának is vezére volt. Talán egy kicsit jobb vívással eredményesebb lehettem volna vele szemben. Nem voltam csalódott, mert nem voltam megilletődött vele szemben. Adott pillanatban ő jobb volt, ezért vert meg.” – magyarázta a Népszavának.
Magyar szempontból a dráma a legjobb 16 között következett, hiszen Imre és Boczkó egymás ellen vívott: a rutinos versenyzők asszójából végül a 41 éves Imre került ki győztesen, aki a végjátékig menetelt, ahol emlékezetes párharc végén, öt tusnyi előnyt leadva ezüstérem jutott neki. "Az elvesztett fináléból én legfeljebb annyit tudok tanulni, hogy a fiataloknak továbbadom, mit kellene másképpen csinálni. Biztosan tudok én is tanulni belőle, de kell még egy kis idő, hogy ne csak az érzelmeket éljem át, hanem szakmailag tudjam megnézni. Igyekszem mentálisan elfelejteni."
A már-már veteránnak számító vívó még nem döntött jövőjéről, az viszont biztos, hogy az olimpia után is mozgalmas időszak elé néz, ugyanis klubjánál, a Budapest Honvédnál elkezdődnek az edzések. "Az első e-maileket már megírtam, hogy a szülőket várjuk szülőértekezletre. Beindul az iskola és ezzel együtt az edzések. Szóval elkezdek dolgozni.”
Augusztus 10-én, a hatodik olimpiáján pástra lépő Mohamed Aida és Knapek Edina indult el tőr egyéniben, mindketten a versenynap korai szakaszában kiestek. Másnap Szilágyi Áron igazolta a várakozásokat: London után másodszor lett a kardvívás olimpiai bajnoka. Hasonlóra – címvédésre – legutóbb harminc évvel ezelőtt volt példa.
A riói vívósikerek sorát záró Imre, Boczkó, Rédli trió Somfai Péterrel kiegészülve a harmadik helyért vívott: a magyarok tudása előtt meghajolt Dél-Korea, majd az elődöntőben vereséget szenvedtünk Franciaországtól. A továbblépés kérdését eldöntő asszóban újra Rédli, s az őt egyéniben kiejtő Borell találkoztak. „A franciák ellen, amikor egy tusra feljöttem, ha egy kicsit több szerencsém van, akár döntőt is vívhattunk volna este az olaszokkal. Talán a franciák ennyivel érettebbek és rutinosabbak, mint mi. Azt gondolom, hogy nekünk nagyon szépen csillog a bronzérem is.”
Merthogy a történet vége ’happy end’ lett. A világbajnoki-címvédő Ukrajna ellen Boczkó helyén Somfai szerepelt, de az utolsó asszó megint Rédlire maradt: összesítésben 39-37-re nyert a magyar párbajtőrcsapat. „Jól összeszokott négyes a miénk, nagyon egységesek vagyunk és sokat készültünk erre az olimpiára. Szerintem a koreai asszó volt a kulcsmomentum, miután rajtuk átléptünk, az nagyon megdobott minket” – fogalmazott Somfai, aki elmondta: négy év múlva Tokióban is szeretne elindulni.
