Kuroszava;Woody Allen;Tarkovszkij;73. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál;Velencei klasszikusok;

2016-08-29 07:45:00

Megint élnek a halhatatlanok

Önmagában ez megéri, hogy eljöjjön Velencébe! Ezzel a szlogennel kínálja magát a szerdán induló 73. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál egyik szekciója, a Venezia Classici, azaz Velencei klasszikusok. Az egyre sikeresebb program idén húsz felújított filmből áll, benne Tarkovszkij, Kuroszava, John Ford, Dino Risi, Nyikita Mihalkov, Woody Allen digitálisan új életre keltett munkájával.

Amióta Martin Scorsese beállt a régi filmek megmentésének ügye mögé és saját népszerűségével népszerűvé tette a filmfelújítások bemutatását a világ nyilvánossága előtt, magára valamit adó európai filmfesztivál nincs meg felújított klasszikusok nélkül.

Scorsese az emberiség egyetemes kultúrája megőrzésének egy nagyon fontos gesztusát látta meg a filmfelújításokban, a fesztiválok pedig remek párosítással a legfrissebb alkotások mellett a nagyközönség elé visznek a múltból klasszikus remekművet. (Sok évvel ezelőtt a Berlinalén például Fritz Lang 1927-es mesterműve, a Metropolis felújított változatának bemutatója volt a legkiemelkedőbb esemény e témában.) De Velence még ennél a gyakorlatnál is tovább lépett: komplett szekcióban viszi a nagyközönség elé az addig filmarchívumokban, már élvezhetetlenül megromlott állapotban haldokló művek felújított változatait. S ami még meglepőbb: még díjazzák is a legjobbat.

A napokban kezdődő 73. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon már a negyedik alkalommal oszt díjat a 26 tagú zsűri, amely csupa filmtörténetet hallgató egyetemistából áll, csak a fiatal zsűri elnöke hivatásos: Roberto Ando olasz rendező, író (legismertebb filmje a Viva la liberta – Éljen a szabadság! Toni Servillóval a főszerepben). Rokonszenves a gesztus: a legfiatalabbak szemével ítélik meg, melyik a legjobb felújított játékfilm, illetve dokumentumfilm a régi idők mozijából.

A világ legnagyobb múltú fesztiválján idén húsz digitálisan újjászületett játékfilm premierjét tartják. Egy sor olyan film kerül évtizedek múltán ismét a vászonra világpremierként, amely a maga normál méretre készült formájában rég hiányzott a film barátainak. Az egyik fesztiválkedvencnek ígérkező film esetében Velence még csavart is egyet: a fesztivál idei közönsége nem csak az eredeti klasszikus alapművet láthatja, hanem – hisz az újrafeldolgozás korát is éljük – egy legújabb változatot is mindjárt.

Az alapmű: Akira Kuroszava mesterműve, A hét szamuráj. A festőnek készülő, ám a modern film egyik kikerülhetetlen óriásaként máig ható Kuroszava egy sor rendezőt megihletett ezzel a filmjeivel, akárcsak A vihar kapujában illetve A testőr című remekével. A 1954-es szamurájfilmjét hat évvel később követte az amerikai változat: a A hét mesterlövész Charles Bronsonnal.

Igazi nagy durranás lesz most Velencében, hogy a fesztivál zárófilmje a legújabb feldolgozás lesz, The Magnificent Seven (A nagyszerű hetek) címmel, Denzel Washingtonnal a főszerepben. A szerencsések összehasonlíthatják, hogy kései remake-változat mit épít abból, amit Kuroszava remeke a filmjei állandó színészével, a csodálatos Tosiro Mifunéval oly egyedülállóan megteremtett.

Kuroszava színésze, Mifune volt a pályája csúcsait jelentő műveiben az állandó. És akit idoljának ismert el, a westernműfajt megújító John Fordnak szintén állandó volt a westernhőse, John Wayne. Jó gesztus, hogy a japán Kuroszava csodált amerikai kollégáját, Fordot is bevették Velencében a versenyzők közé. Ugyan nem pályája valamelyik csúcsával (Érik a gyümölcs, A besúgó, Hová lettél, drága völgyünk?) és még csak nem is valamelyik jó westernjével, hanem a hangosfilm megjelenése utáni, viszonylag koraival The Brattal (A kölyök) cíművel. Egy író és egy fiatal lány fura kapcsolatáról szóló Ford-film a Venezia Classici legöregebb műve, 1931-ből való. (Beszédes tény: a felújítást gondozók között van a Museum of Modern Art is.)

A Velencében Arany Oroszlánt nyert Iván gyermekkora (1962), a világraszóló feltűnést keltett Andrej Rubljov, a szovjet hatóságok által még ferdébb szemmel nézett Solaris és Tükör után rendezte meg Andrej Tarkovszkij a Sztalkert (1979). Most Velencében ismét látható régi fényében. (A MOSZFILM újította fel Karen Sahnazarov felügyelete alatt.) A Sztalker is főmű, akárcsak a világ legnagyobbjai között számon tartott szovjet-orosz rendező többi filmje. Csak kicsit drámaibb a sorsa, mint a többi – kivétel nélkül drámai sorsú – alkotásának.

A filmtervére a német koproducer elküldte a nyersanyagot, de ez nem jutott a rendező kezéhez. Olyan nyersanyagra forgatott, amely később a technika miatt az utolsó képig megsemmisült. Tarkovszkij drámaian megcsappant költségvetéssel újra forgatta, így született meg ez a mellbevágó film a zónáról, ahol hősei döbbenetesen komor, ember utáni kietlen helyszíneken keresik azt a helyet, ahol a kívánságok teljesülnek.

A nő illata című filmet (1974) a mai néző alighanem Az asszony illata (1992) címen, amerikai remake-en és Al Pacino remeklésében ismeri. Velencében a klasszikusok között mutatják be a felújított olasz eredetit a nem különben remek Vittorio Gassman főszereplésével, aki akkor már jóval túl volt a Gázolás című kirobbanó sikerű filmjén, amely nevét Európaszerte a kedvelt sztárok közé röpítette. A vak katona szerelmi sztorija az átdolgozásban Pacinónak Oscart hozott, a jó nevű olasz rendező, Dino Risi eredetije két Oscar-jelölésig jutott.

Gillo Pontecorvo 1966-os filmje, Az algíri csata emlékezetes annak, aki anno láthatta. A háború utáni évtizedekben a világ filmművészetéből nagyon sok minden kimaradt a magyar mozikból, szerencsére néhány igazán jó és fontos olasz film azonban bejöhetett. Mint Az algíri csata, amely a franciák elleni algériai függetlenségi háborúról szól, s amely mesteri fokon hiteles és feszült ábrázolása annak, hogy a függetlenségéért harcoló férfiak, nők, gyerekek együtt, tömegként főszereplővé válnak a filmben, akárcsak a saját életükben. Főszereplő a bátorságuk, a szabadságszeretetük, az összetartásuk. Példaértékű film.

Woody Allen is felújított klasszikus lesz a még klasszikus korszakában forgatott filmjével. Az 1979-es Manhattanben még klasszikus partnere van mellette, Diane Keaton. Az Oscar-jelölést mégis a tinilányt alakító Mariel Hemingway kapta. Nyikita Mihalkov is meglepetés, hiszen neve mára szép lassan kikopott a nemzetközi körforgásból. Velence most az Olaszországban forgatott Fekete szemek (Ocsi csornije, 1984) című szerelmi sztoriját sorakoztatja fel a programban. Marcello Mastroianni egy orosz utasnak meséli a szerelmi bonyodalmait, a három Oscar-jelölése közül ezért az alakításért kapta meg a legutolsót.

Ha csak azon múlna, már ennyi is elég lenne, hogy gyors iramban meginduljunk Velencébe, hogy a szerda esti megnyitóra odaérjünk.