Zimbalist szerint a mostani olimpia 10 milliárd dolláros veszteséggel zárul. A pénzben kifejezhető kár hosszabb távon eltörpül ahhoz a környezeti romboláshoz képest, amit a természettel végeztek, s azokhoz az egyéni tragédiákhoz képest, amelyek közvetlenül 77 ezer ember erőszakkal történt kilakoltatásához kapcsolódnak. Túlnyomó többségük ideiglenes tömegszállásokon várja a beígért új lakást. A tények a következők Rio kapcsán: a mérleg egyik serpenyőjében ott a 15 milliárd dollár, amit az olimpiára Rióban kiadtak, a másikban pedig a 3,5-4 milliárd dollár, ami a jegyeladásokból, a szponzorálásokból, az olimpiához közvetlenül kapcsolódó kereskedelmi forgalomból és a televíziós közvetítésekből bejött.
A tévés jogdíjakból 25 százalékot tarthat meg a rendező város. „75 százalék a NOB kasszájába vándorol, a szponzori pénzek sorsa pedig egy nagyon sötét történet. Az egyedüli nettó haszonélvezője az olimpiának a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A NOB önérdekből fordítja egymás ellen a rendezésre jelentkező városokat, hajszolja bele őket abba, hogy emeljék a tétet, erejükön felül költekezzenek. Ebben szinte mindig – London, Barcelona és Los Angeles kivételével – partnerre lelnek az olimpiai beruházásokban gigantikus korrupciós lehetőséget szimatoló helyi és országos politikusokkal és a velük összefonódó építőipari lobbikkal” – nyilatkozta Andrew Zimbalist.
Az utóbbi évtizedek leghatékonyabbnak bizonyult olimpiai helyszínein: Barcelonában és Londonban is az olimpia 17 napja alatt 5-10 százalékkal esett vissza a turizmus – ilyen időszakokban a klasszikus turisták ugyanis kerülik a tumultust és a hirtelen magasba szökő árakat. A múzeumi és kulturális élet az olimpiát rendező városokban az adott évben súlyos anyagi károkat szenved. Az olimpiát megelőző és az utána következő években minden egyes olimpiai helyszín megdrágul, a spekuláció és a korrupció óhatatlanul felveri az árakat. Az olimpiai rendezéshez kapcsolódó, az ingatlanpiacról kiinduló, majd a gazdaság minden egyéb szegletébe begyűrűző drágulást és a vélten vagy valóságosan burjánzó korrupciót a működőtőke-befektetők előre borítékolják. Ennek nyomán nemhogy növekszik, hanem csökken az olimpiát rendezni készülő városok tőkevonzó ereje.
„A kisebb, átláthatóbb, karcsúsított olimpiát meghirdető NOB vezetőinek újracsomagolt propaganda szövegeit olyannyira tartotta komolynak Krakkó, Oslo, Stockholm, München, San Moritz, hogy mindannyian inkább visszaléptek a rendezéstől. A 2024-es nyári játékokra vonatkozó csábítás nem hatotta meg a rendezéssel kacérkodó Bostont, Hamburgot és még sorolhatnám mely városok polgárait és vezetőit, úgyhogy visszaléptek. Róma is szinte biztos, hogy vissza fog lépni. Az olimpia kapcsán elköltött pénznek átlagosan legfeljebb 20 százaléka hasznosul az adott város és ország gazdasága, társadalma javára, ugyanakkor még sehol sem bizonyosodott be, hogy az adott ország polgárai az olimpia hatására fittebbekké váltak volna”– teszi hozzá a szakértő.
Az olimpiák önmagukban véve az egész emberiség számára óriási élményt jelentenek, a világ minden részén akarják az emberek, hogy legyen olimpia és az nyújtson élvezetet. A helyszín azonban tökéletesen mindegy a számukra: tévén és interneten, rádión, újságok révén követik a versenyeket. A helyszín négy évenként való változtatásában csak az ebből a „cirkuszból” zsírosan gazdagodó, életmódjukkal az olimpiai eszmét nonstop meghazudtoló, az egyszerű versenyzőket mélyen irritáló NOB tagoknak és vezető funkcionáriusoknak lényeges. Továbbá a mögöttük álló, illetve a pályázókhoz kapcsolódó üzleti és politikai érdekcsoportok számára.
Fenntarthatóság, flexibilitás, tisztaság, átláthatóság, újrahasznosítás és stabil terrorelhárítási-biztonsági szisztéma. Ezek csak olyan olimpiákkal képzelhetők el, amelyeket az ellenérdekelt NOB és a mögöttes üzleti lobbik háttérbe szorításával tartanak meg: egy és ugyanazon helyen mindig, vagy legalábbis több cikluson keresztül.