Kiterjedt mozgások várhatók a magyar diplomáciai karban, közölte a közelmúltban Szijjártó Péter miniszter, akinek más országok nemzetközi irányzatát keményen bíráló mondatait az utóbbi időkben mind több gúnyos megjegyzés kíséri. Elhangzott olyan vélemény is, hogy Orbán Viktor „túl korán, kellő tapasztalatok híján” nevezte ki őt a Bem rakpartra. A diplomácia alapos ismereteket igényel, a kormányok általában már az „érett korúak” köréből keresik kiszemeltjeiket. Kivált Szijjártónak hetykén odavetett jelzői nagyon is árthatnak egyes kapcsolatoknak. E vélemények megfogalmazói mintegy „mentésképpen” azt fűzik hozzá, hogy Szijjártó nem is a maga véleményének ad hangot, ő csupán Orbán hangszórója. Lehet, ez mindössze föltételezés, de aki kellő figyelemmel böngészte a miniszterelnöknek a közeli napokban, Varsóban, Angela Merkel jelenlétében Brüsszelről kifejtett szavait, hajlamos lehet osztani e fölfogást.
Szijjártó a minap jelentette be, hogy a nagyköveti karban várhatók mozgások. Rutin jellegűek, mondta, teljesen fölösleges politikai szándékokat szimatolni bennük. Több megbízatás véget ér, az utódok máris kiszemelve. A cserék önmagukban nem érdemelnek figyelmet. E figyelmeztetés ellenére két hölgy kinevezése mégis nem túlzottan nagy, szokatlan érdeklődést ébresztett. Az egyikük, Dobolyi Alexandra nagykövet lesz (Chișinău) Kisinyovban, a Moldovai Köztársaság fővárosában, a másik, Ertsey Katalin Prágába készül beosztottként.
A hazai sajtó ennek ellenére a megszokottnál valamivel nagyobb érdeklődést tanúsított e két kinevezés iránt, „belpolitikai sikamlósságot” véltek fölfedezni bennük, ugyanis mindkét jelölt ellenzéki oldalról érkezik a Fidesz garnitúrába. Dobolyi szocialista parlamenti képviselő volt, Ertsey az LMP színeiben jutott EU mandátumhoz, így új posztjukat „hitehagyottságként” értékelhetik. Amire a Fidesz azzal válaszolt: a diplomáciai szerepvállalás „nemzeti hivatás”, aki vállalja, országot képvisel, nem pártot, fölösleges más megfontolást keresni mögötte.
Színigaz, a magyar külpolitikában csakugyan volt egy nagyon rövid időszak, amikor ilyen törekvések érvényesültek. Pontosan a rendszerváltozás táján, amikor Budapesten egyöntetű szándék volt azt a benyomást kelteni, hogy a nagyvilágban a kommunizmus időszakát igazi demokratikus berendezkedés követi. Amiből következik, hogy a rezsim pártokra épül ugyan, de nem szűkös érdekeket kell keresni mögötte, hanem egyetemes, demokratikus szándékokat. És mert az első választás vitathatatlan MDF-es parlamenti többséget hozott, Antall József kormányfő mégis olyan magyar diplomáciai testület létrehozására törekedett, amely a demokratikus szellemiségnek igyekezett érvényt szerezni, a kabinet személyi választásai ezt tükrözték. A kinevezéseket Antall miniszterelnök és Göncz Árpád kettőse közösen erősítette meg. A megbízólevelek átadásánál rendszerint mindketten jelen voltak.
E sorok írója úgy került a képbe, hogy 1958-tól 1990-ig a Magyar Nemzet külpolitikai rovatának volt a munkatársa, ahol is a belső munkamegosztás folytán a francia politika lett a szakterülete. Méghozzá azzal a szándékkal, hogy a lehetőség szerint tárgyilagosan elemezze a párizsi állapotokat. És e törekvésének úgy látszik valamennyire sikerült is megfelelni, hiszen két egymást követő, ellentétes pártérdekű ottani köztársasági elnök, Mitterrand és Chirac állami kitüntetésben részesítette, mindkettő tiszti rangban. A magyar belső viszonyok enyhültével az 1980-as évek végén Szávai János francia szakos egyetemi tanárral közösen megalapították a Magyar-Francia Baráti Társaságot. Szávai Antall József MDF-jének volt egyik vezető bizalmi embere, akit aztán az új demokratikus Magyarország első párizsi nagykövetének nevezett ki. Szávai javaslatára lettem a nagykövetség attaséja, meglehetősen széleskörű sajtókapcsolatokkal. Az MDF, és kivált Antall kormányfő a diplomáciában igyekezett mellőzni a változásokkal járó elfogultságokat, különösen azok részéről, akik később az MDF fölszámolásával már a Fidesz egyoldalú hatalmi törekvéseit igyekeztek megteremteni.
Hajsza bontakozott ki azokkal a demokratikus politikusokkal szemben, akik nem az MDF már kibontakozni kezdő jobbszárnyának elfogult vonalát követték. Őket szertelen bírálatok támadták, gyakran goromba hangnemben is. Ma az ellenzéki oldalon lelhető olyan pártember, aki akkoriban a sajtóban, gunyorosan „kerti törpeként” jellemezte Göncz Árpádot. Közöltem Szávai Jánossal, hogy én nem erre köteleztem el magam, ezt nem is szolgálnám tovább, ha mód van rá, hazatérnék. Megtörtént, az ellenzéki újságírásnak lettem egyik katonája. Szávai is a nagyköveti poszttól távoztában csak a tudománynak szentelte további életét.
Elkövetkeztek a Fidesz évek, a diplomáciában teljes egészében fölszámolódott az általános demokratikus eszmék követésének ez a gyakorlata, az egyetlen uralkodó eszme a pártpolitika szigorú kiszolgálása lett. Felerősödött az a törekvés is, hogy igyekezzenek az ellenoldalról elcsábítani azokat, akik karrier reményében vállalják a nyílt fordulatot is. A 21. század első évtizedén túl most így lett „belpolitikai esemény” a két nagyreményű politikus hölgy külszolgálati szerepvállalása.
