Magyarok a világ legmélyebb barlangjában

Publikálás dátuma
2016.09.01 16:26
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Fotó: /
Sikeresen teljesítették küldetésüket az Inverse Everest expedíció tagjai, akik lejutottak a Krubera-Voronya-barlang legmélyebb száraz pontjára, a 2080 méter mélyen lévő Game Over terembe, valamint útjukat a tervek szerint sikerült fotó- és videófelvételekkel is dokumentálni. 

Mint arról a Budapesten tartott, csütörtöki tájékoztatón beszámolt az ifj. Adamkó Péter, Ambrus Gergely, Tóth Attila és Jager Attila alkotta csapat, az expedíció augusztus 1-jén indult Grúzián keresztül Abháziába, a Krubera-Voronya-barlangba, majd segítőikkel és a velük utazó filmes stábbal kiegészülve augusztus 30-án reggel érkeztek haza Magyarországra.

Ambrus Gergely a tájékoztatón elmondta, hogy ez a Föld legmélyebben elérhető természetes, szárazon járható barlangja. Először 2004-ben jutottak le barlangászok a 2080 méteres mélységbe, de az azóta eltelt időben még nem készült fotódokumentáció, illetve film a barlangról. "A mi expedíciónk célja az volt, hogy a világon elsőként készítsünk profi fotókat a Voronyáról. Ezt a feladatot sikeresen el tudtuk végezni, hiszen több száz felvételt készítettünk mind a barlangban, mind a felszínen" - emelte ki.

Ambrus Gergely elmondta azt is, hogy a barlangban eltöltött leghosszabb idejük kilenc nap volt, ennyi időbe tellett, hogy lejussanak a mélybe. A négyfős csapathoz időközben csatlakozott Fábián Botond, illetve a végponti túrára egy libanoni barlangkutató is, így végül hatan érték el a Game Overt.

A legmélyebb pont meghódítására augusztus 8-án indultak el, augusztus 9-én elérték az 1200 méteres mélységben lévő tábort. Ezután 1440 méter mélyen átúszták a barlang legveszélyesebb pontjának tartott víz alatti járatot, a szifont, és lejutottak az 1600 méter mélyen lévő táborig. Augusztus 12-én egy nagy, 20 órás rohammal érték el végül a végpontot. A visszafelé vezető úton félnapos kényszerpihenőt is kellett tartaniuk, mert a felszínen heves esőzések voltak, és meg kellett várni, amíg csapadék végigzúdult a víznyelőbarlangon.

A barlangászok elmondták, hogy az expedícióról készült film és könyv a tervek szerint tavasszal lát majd napvilágot.

Szerző
2016.09.01 16:26

Saját koronája táplál egy fekete lyukat

Publikálás dátuma
2019.01.21 13:13
Illusztráció
Fotó: NASA, ESA/
A gázfaló fekete lyuk szerkezetét az indirekt visszfények elemzésével térképezték fel.
Egy korábban szinte láthatatlan fekete lyuk 2018 márciusában a röntgentartomány legfényesebb forrásává vált. Az ugrásszerű aktivitásnövekedés „fény-visszhangokat” is elindított, ezekből sejthető, hogy a fekete lyukat tápláló gázfelhő formája megváltozott. A Marylandi Egyetem és NASA Goddard Űrközpont munkatársai a Nature szaklapban közzétett tanulmányukban mutatták be, hogyan sikerült megfejteniük a fekete lyuk növekedésének titkát - írta a Csillagászat.hu.
Amikor egy csillagtömegű fekete lyukat a társcsillaga táplál, a befelé áramló gáz felforrósodik, és röntgensugárzást bocsát ki. Az így kialakuló anyagbefogási korong körül lévő töltött részecskék egy még forróbb felhőt alkotnak, létrehozva a milliárd fokos koronát, amely még nagyobb energiájú röntgensugárzást bocsát ki. A csillagászok azt vizsgálták, hogyan verődik vissza a fény a rendszeren belül, az indirekt visszfények elemzésével térképezték fel a gázfaló fekete lyuk szerkezetét.
A csapat a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén működő műszer segítségével észlelte először a fényes jelenséget. A MAXI röntgenégbolt-felmérő program 96 percenként pásztázza át röntgentartományban az egész égboltot, változócsillagok után kutatva. Erin Kara és munkatársai a NICER adatainak segítségével megállapították, hogy először a nagy energiájú tartomány erősödik, majd halványul el, a kis energiájú tartomány pedig ezt követi. Ez a tendencia arra utal, hogy a nagy energiájú sugárzás a koronából érkezik a korongra, felmelegíti azt, majd alacsonyabb energián távozik onnan.
„Észrevettük, hogy a visszfények néhány hét alatt egyre közelebb és közelebb kerültek egymáshoz. A rendszerben valami egyre kisebb lett”
– mondta Kara.
Mivel a korong röntgenkibocsátásának más jellemzői nem változtak ezekben a hetekben, a csillagászok feltételezték, hogy a változás nem a korongban zajlik, de a korona mérete a tizedére csökkent. Ez az első bizonyíték arra, hogy a fekete lyuk a koronából táplálkozik.
2019.01.21 13:13
Frissítve: 2019.01.21 13:13

Genetikai okai lehetnek a monogámiának

Publikálás dátuma
2019.01.19 11:11
Illusztráció
Fotó: Pixabay/
A génekbe lehet „kódolva”, hogy egyes állatok hűségesek a párjaikhoz vagy nem.
A Texasi Egyetem kutatói által vezetett nemzetközi kutatócsoport, amelynek tagja többek között Pogány Ákos, a TTK Etológia Tanszékének adjunktusa is, tíz gerinces fajt vizsgált a monogámiához vezető evolúciós genetikai folyamatokat feltérképezve. Arra a következtetésre jutottak, hogy az evolúció során egyfajta univerzális formula hatására az agyban bizonyos gének aktivitása nőtt, másoké pedig csökkent, ennek következtében a kezdetben nem-monogám fajok monogámmá váltak - számolt be a TudományPláza.
A kutatók úgy definiálták a monogámiát mint a legalább egy párzási időszakon át fennmaradó, egyetlen párral történő párkapcsolatot, amelyben az utódok felnevelésével kapcsolatos munka legalább egy része megosztott, mint ahogy a ragadozóktól és más veszedelmektől való védelem is. A kutatók ez alapján alapján akkor is monogámnak tekintettek egy állatfajt, ha a pár tagjai alkalmanként más egyedekkel is párzanak.
A kutatók öt, közeli rokon fajpárt, köztük négy emlős-, két madár-, két béka- és két halfajt vizsgáltak, amelyeket úgy válogatták össze, hogy az egyik monogám legyen. Mind a tíz vizsgált faj hím egyedeinek agyában azonosítani tudták a monogámia kialakulását jelentő evolúciós átmenethez köthető változásokat. A monogám viselkedés összetettsége ellenére azt találták, hogy minden alkalommal ugyanazok a génexpressziós változások zajlottak le. Az egymástól távoli rokonságban álló fajok – például halak és emlősök – génjeinek szekvencia-hasonlóságon alapuló csoportosításával a kutatócsoport sikeresen azonosította a közös evolúciós formulát, amely hosszú párkapcsolathoz és szülői együttműködéshez vezetett az öt monogám fajnál. 
A publikációk egyik fő újdonsága, hogy a vizsgált több száz millió éves periódus jóval hosszabb evolúciós időszakot ölel fel, mint a korábbi tanulmányok, amelyek új jellegek kialakulása során egymástól legfeljebb tízmillió év által elválasztott állatfajokat vizsgáltak.
„Nem számítottunk rá, hogy 450 millió év során ilyen összetett viselkedést érintő evolúciós átmenetek pontosan ugyanúgy történtek minden alkalommal”
- mondta Young.
2019.01.19 11:11
Frissítve: 2019.01.19 11:11