oktatás;egyházi iskolák;állami oktatás;

2016-09-02 12:13:00

Az egyház a diákok menedéke?

Néhány év alatt megduplázódott az egyházi iskolák népszerűsége: ma közel kétszer annyi tanuló jár ilyen intézménybe, mint 2010-ben. Úgy tűnik azonban, a szülők egy része nem elsősorban a vallási nevelés miatt íratja gyermekeit egyházi iskolába, hanem az állami oktatás kudarca sarkallja erre - írja a Magyar Nemzet.

Az elmúlt hat esztendőben óriási mértékben megnőtt az egyházi intézményekbe járó gyermekek száma. Míg 2010-ben 112 500 gyerek vett részt egyházi oktatásban a köznevelés keretein belül, 2016-ban már több mint 204 ezren. Az egyházi intézmények száma is jelentősen, mintegy 60 százalékkal nőtt. A 2010/2011-es tanévben 197 egyházi fenntartású általános iskola működött, a 2014/2015-ösben már 336.

A kormányzati szereplők örülnek, hogy nő az egyházi iskolák népszerűsége: Palkovics László oktatási államtitkár néhány napja arról beszélt, hogy az egyházak szerepe kiemelkedően fontos a mai világban, szilárd erkölcsi alapot teremtenek a következő generációnak is. Orbán Viktor miniszterelnök pedig azt jelentette ki tavaly: több évtized kényszerszünet után mára újraéledt az egyházi iskolarendszer. Kérdés azonban, nem az állami oktatás kudarca-e az oka az egyházi oktatás új virágkorának.

Hardi Titusz, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója a lalpnak két dologgal magyarázta a jelenséget. Az egyik ok szerinte az egyházi intézmények sokéves tapasztalata, a másik az, hogy az állami iskolai szektor elől sokan menekülnek.

„Nyilván számtalan állami iskola hősiesen küzd, és jó színvonalon tanít, de tény, hogy az egyházi iskolák jobban meg tudták őrizni az önállóságukat, az iskolaigazgatóknak valós felhatalmazása van, helyben tudják meghozni a döntéseket” – tette hozzá.

– Több tényező áll amögött, hogy egyre népszerűbbek az egyházi intézmények, de ezek a kormányzatnak nem adnak okot büszkeségre, sokkal inkább az állami oktatás katasztrófáját jelentik – értékelt Radó Péter oktatási szakértő. Egyrészt folyamatosan nő az egyházi iskolák aránya, másrészt sokkal biztosabb lábakon áll a finanszírozásuk, mint az államiaké. „Itt nincsen probléma a kiégett villanykörtével vagy a leszakadt WC-kagylóval – mondta. – Csúnyán visszaütött az is, hogy a kormányzat leépíti a szakképzést – fejtette ki Radó, kiemelve, hogy míg emiatt kevesebben jelentkeznek szakközépiskolába, a gimnáziumot egyre többen választják. Utóbbi szektorban az egyházi iskolák egyébként is kimagasló arányban képviseltették magukat, így sokkal több jelentkező közül válogathatják ki diákjaikat.

A teljes cikket itt olvashatja!