Magyarország olyan végzetesen szétszakadt, hogy hiába emelkednek országos átlagban jelentősen a bérek és hiába nagyon alacsony az infláció, a társadalom legszegényebb rétegei mind nehezebben tudják megvenni az alapvető élelmiszereket is. A Világgazdaság elemzése arra hívta fel a figyelmet, hogy az alacsony jövedelmű családok fél százalékos inflációt éreznek, miközben az országos átlag csak 0,1 százalék. Ennél is bonyolultabb társadalmi összefüggésekre hívta fel a figyelmet a Policy Agenda elemzője a Népszava kérdéseire válaszolva.
Kiss Ambrus emlékeztetett rá, hogy a kormányzati sikerként hangoztatott béremelkedésnek van egy hátulütője is, mégpedig, hogy tovább gyorsítja a leszakadó rétegek helyzetének romlását. Ha ugyanis emelkednek a bérek és nő a fizetőképes kereslet, ehhez kezdi emelni a piac a termékek és szolgáltatások árát. Akinek nőtt a bére, az meg is tudja venni a drágább élelmiszereket, ruhát, vagy tartós fogyasztási cikket, de aki minimálbéren dolgozik, az nem. Ebben a körben ugyanis az utóbbi években a bérfelzárkóztatás üteme messze elmaradt az átlagos béremelésektől, a közfoglalkoztatottak körében egyáltalán nem emelték a béreket, és ott vannak a szezonális munkások is, akiknek vagy van munkájuk vagy nincs. Ők mindannyian nagyon rosszul járnak, mert nekik ugyanúgy emelkedik a tej ára, mint annak a mérnöknek vagy pénztárosnak, aki kapott béremelést. A politológus ugyan azt mondja, a várakozásokkal ellentétben a béremelések hatására továbbra is csak minimálisan emelkedik az infláció, de azzal kell számolni, hogy a legkisebb drágulás is felerősödik a leszakadó rétegeknél.
A tavalyi évre vonatkozó létminimum-számítást készítő Policy Agenda munkatársa emlékeztetett rá, hogy a legszegényebbek élelmiszerkosara a gazdasági válság óta 25 százalékkal nőtt, ennyivel többet kell fizetni az embereknek azért az élelmiszerért, ami az életben maradásukhoz minimálisan elegendő energiát biztosítja számukra. Az Országos Élelmezéstudományi Intézet megmondja, mennyi egy átlagos munkát végző ember energiaszükséglete, az ehhez társított élelmiszerek között pedig a kosárban nincsenek alkoholos italok, kizárólag tej, tojás, hús, liszt és egyéb alapvető élelmiszerek szerepelnek. Az utóbbi két évben nem emelkedett lényegesen a legszegényebbek élelmiszer-kosarának értéke: a 2014-ben fejenként számított 23 954 forintos havi élelmiszer-kiadás tavaly 24 246 forintra nőtt. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy a foglalkoztatást helyettesítő támogatásból élők, vagyis a létminimum alattiak közt is legnehezebb helyzetben lévők még ezt sem tudják kifizetni, egyéb szükségleteikre pedig egyetlen fillér sem marad.
A KSH korábbi elnöke ennél is részletesebb adatokat sorol, amikor megemlíti, hogy június és július között, vagyis egy hónap alatt a sertéshús 4, a cukor majdnem 2, a párizsi és a kolbász másfél százalékkal drágult. Ugyanakkor a liszt, a tej és a tojás ára másfél százalék körüli arányban csökkent. Ha az éves adatokat hasonlítjuk össze, már nem ilyen kiegyenlített az ármozgás – teszi hozzá Katona Tamás. Az adatok azt mutatják, hogy az idényáras élelmiszerek 5,7 százalékkal drágultak tavaly óta, s ami igazán durva, a cukor ára negyedével, az étolajé több mint 7 százalékkal emelkedett. A háztartási energia szinten maradt, de a tűzifa ára majdnem 4 százalékkal lett magasabb és a legszegényebbek közül legtöbben ezzel fűtenek.
Súlyos társadalmi hatása van annak is, hogy a közmunkások bére nem nőtt, sőt éppen hogy csökkent – fűzi tovább a gondolatot Katona Tamás. Az egyetemi tanár úgy számol, hogy a teljes munkaidőben dolgozó közmunkások bruttó átlagkeresete az első félévben 79 200 forint volt, még az egy évvel korábbi átlagtól is 1,4 százalékkal elmaradt, és nem érte el a minimálbér háromnegyedét sem.
Kiss Ambrus ezt is komoly gondnak nevezi, de úgy látja, tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy óriási területi különbségek alakultak ki a közmunkában. Miközben a fővárosban az egy százalékot sem éri el a közfoglalkoztatottak aránya, addig Szabolcsban minden száz munkavállalóból 17 közmunkás. Ráadásul az alacsony hazai közmunkás béreknél 20 százalékkal magasabb a román minimálbér, ami ebben a térségben sokakat arra ösztönözhet, hogy a határ túloldalán vállaljanak munkát. A politológus szerint ez a legrosszabb, ami történhet a magyar gazdasággal, hiszen ezek a munkavállalók attól kezdve ott fizetnek majd adót, arról nem is beszélve, hogy tovább súlyosbodik a munkaerőhiány is a megyében.
A legdurvább ezekben az adatokban, hogy ezt a csapdahelyzetet úgy érte el a kormány, hogy majdnem ötödével emelte meg egy év alatt a foglalkoztatási alap kiadásait, és ennek több mint kétharmada közmunka program finanszírozására ment el. A leszakadó rétegek helyzetét rontja az is, hogy a szociális és családtámogatásokra az év első hét hónapjában 3,3 százalékkal kevesebbet költött a kormány, mint a múlt év azonos időszakában.
Bármilyen statisztikai adatot vizsgálunk tehát, mindegyik azt igazolja, hogy a magyar államnak – akármit hangoztat is a kormányzati propaganda - nem célja a szegények felzárkóztatása, a végletesen leszakadó rétegek felzárkóztatása. Ez derül ki, ha nem állunk meg a hivatalosan kiemelt statisztikai adatoknál, hanem azokat is megnézzük, amelyeket próbálnak eltakarni.