Közelkép - Harmóniateremtő költő

Vasadi Pétert több mint ötven éve ismerem. Igaz, eleinte nem a verseire figyeltem, hanem egy munkaköpenyes fiatalemberre, akinek az lett (volna) a feladata, hogy áttekintse az Új Ember gazdasági ügyeit. E munkakörében nem aratott sikereket, igaz nem a saját hibájából, hanem mert ott tartottak be neki, ahol csak tudtak.

Senki sem sejtette, hogy a véleményét mindig kendőzetlenül kimondó férfi költő, méghozzá nem is akármilyen. Gyorsan kibontakozó, egyre elmélyülő tehetségére Pilinszky János és édesapám figyeltek fel, szívesen fogadták a Vigiliánál, és hamarosan szinte mindegyik folyóirat közölte verseit, és lassanként ő lett a fiatalabbak mestere: vonzotta és irányította őket.

Több mint fél százados ismeretségünk után elképedve nyugtáztam, hogy mostanában töltötte be kilencvenedik életévét. Nem rendeztek látványos ünnepséget, el is menekült volna, hogy csöndben hallgathassa Beethoven vagy Schubert valamelyik művét. A néma elmélkedést érzi élete egyik legnagyobb ajándékának. Legújabb kötetének nem véletlenül Csönd születik a címe. Indulatokkal átszőtt, harsogó korunkban figyelmeztető és példaadó a csöndre való utalás. Evezz a mélyre – hangzott az evangéliumi intelem, és Vasadi ennek szellemében alakítja líráját, amely a lét lényegét, és a lélek belső természetét térképezi föl.

Bölcselet és zene alkotja költeményei magvát, a kettő egybeforr, együttesükből születik meg „az öröm hadviselése”. Erről vall a Kíméletlen örömről című versében: „- Jön a zene, ez a puszta / látványával is megigéző hadtest / (igen, hadtest, a látványával) / rendet vág a nyeglék közt / közömbösen, de az árválkodó szomorít / boldoggá öklöz, semmi, jaj, semmi / kímélet nincs az öröm / hadviselésében, csörömpölve / nem e világi vértjében nem nekünk / engedelmes, hanem a kürtjelnek / nincs más, csak ez a meg megújuló / születés égen-földön, /mint a IX-es ben…”

A békére szomjazók hatalmas menetét írta le Örömódájában Schiller, és ez a IX. Szimfónia üzenete is, amely Vasadi Péter költészetének legfontosabb szólama.

Megtalálni és kiküzdeni a lélek békéjét, meghallani a tiszta dallamot, és megindulni felé, ahogy a pásztorok keresték a betlehemi kisdedet. Át az ellenségeskedésen, a pusztuláson, amelyet hasonló erővel jelenít meg a lengyel zeneszerző, Krzysztof Penderecki elégiájához írt Zárszóban, mint Pilinszky az Apokrifben. És az a tény, hogy Vasadi Péter költészete kapcsán Pilinszkyre is utalhatunk, mutatja ennek magasrendűségét.

Néha-néha a görögök jutnak az olvasó eszébe, akik a poézist az alkotni igéből származtatták. Vasadi Péter is megalkotja a verset: „Illata van” és „nyomban munkát követel”, hogy leképezze a szépséget és meghallja a távoli üzenetet. „Élesen figyelek rá, s ez / megdolgoztatja az elmémet.” – olvassuk a címadó versben. De költészetében nemcsak az elme dolgozik, hanem a szív is megdobban, s ezért izgalmas mondanivalója.