Igazi lenyúlások

Amikor egy ember elolvassa,hogy mennyire segítőkész a Telekom,hogy hány embernek művésznek és sportolónak segítenek, esküszöm a könnyek jönnek a szemből a meg hatóságtól. Most meg én magam is nagyon "meghatódtam". Kártyás telefont használok, szükségem lett feltölteni a kártyát, volt nálam 2 ezer forint, bementem az egyik irodába, és kértem, hogy 1500 forintra töltsék fel. Kedvesen meg is tették. Befizettem, kimentem az utcára, felhívtam a kislányomat, hogy ne várjon, induljon haza az iskolából. Amikor befejeztem a rövid beszélgetésemet , kaptam a Telekomtól egy SMS-sel üzenetet: "Tisztelt Ügyfelünk! Feltöltött egyenlege 300 forint alá csökkent /ill.5 perc/" Azt gondoltam,hogy rosszul látok. Most töltöttem fel 1500 forintot, nem Brazíliával beszéltem, próbáltam hívni a szolgálatot, de nem lehet megtudni, hogy mi került 1200 forintba egy egy perces beszéltetésben. Nem kaptam választ, hogy mi történt a pénzemmel. Lehet, hogy levélben válaszolnak, de aggódom, nem vagyok sem sportoló, sem művész.

Szerző
Témák
Telekom Szerintem

A hunyadys idők

Hunyadys idők vannak, mondja a kormányfő a zárt kötcsei polgári piknik előtt, ahol a sajátjainak Európáról beszél majd. Az "általános civilizációs elgyengülésről", amely Magyarországot is elvezette a kvótareferendumhoz. Arról, hogyan keres szövetségeseket a visegrádiak körében. Ausztriában, Szerbiában, meg Bulgáriában is, ahhoz az "élet-halál küzdelemhez", amit az október 2-i kvótareferendum után kell majd folytatnunk Brüsszel ellen. És egyáltalán nem tudja, sikeres lesz-e ez küzdelem. Szelíden, higgadtan szeretne mindent elmagyarázni.

Ez még a békés szombaton volt. Aztán vasárnap a kormánypárti sajtó elkezdte kiszivárogtatni a részleteket, és mi a hunyadys idők bűvöletében kimondjuk, amit az olvasottak után gondolunk: a magyar kormányfő gyakorlatilag is bejelentkezett Európa - legkevesebb - szellemi vezetésére. Pedig - magyar állampolgárként több mint kínos leírni - az ország vezetése méltatlan arra, hogy tovább az európai asztalnál üljön. Miért?

A zártkörű fórumon a kormányfő büszkén közölte, ez a kormányzás az államigazgatás és a jogrendszer minden területén élt a forradalommal felérő felhatalmazásával. Igazat beszélt: hat év alatt gyakorlatilag felszámolta, vagy megszállta a polgári parlamentarizmus teljes intézményrendszerét, átalakította az oktatást, hogy állampolgárok helyett államszolgákat kreáljon, megszállta az egész közmédiát, és baráti kezekbe játszotta a kereskedelmit, tévét, rádiót, lapokat. A gazdaság lényegileg maffiarendszerként működik, akit ki akart szorítani a piacról, azt elüldözte, vagy megsemmisítette. A célját már csaknem elérte: parlamentarizmust maszkírozva magára lehetetlenné teszi a politikai kisebbség jogainak gyakorlását, lényegét tekintve felszámolta az önkormányzatiságot, az államérdek nevében felszámolta az egyéni és közösségi autonómiát.

Kilépett Európából, a parlamentáris demokráciából, a szociális piacgazdaságból, miközben mind hazai ellenzéke, mind az európai közösség – eddig – demokratikus eszközökkel próbálta megfékezni. Persze sikertelenül. Az autokrácia természete szerint nem tud jóllakni. Állandóan harcolnia kell valaki, valami ellen, nem nyughat. Mint szombaton Orbán elmondta: „a legfontosabb harcainkat megvívtuk, de a kardunkat nem csatolhatjuk le”. A magyaroknak nem új, amit mond: "vannak-e, és lesznek-e még nemzetek vagy egyesült Európát akarunk? Akarunk-e családot, gyermekeket, vagy azt sem tudjuk eldönteni, hogy ki a férfi és ki a nő? Vannak-e egyáltalán közös értékeink”. Ezeket a kérdéseket mi már ismerjük, de még a zárt körhöz is durva, amit a továbbiakban mondott: "Amit ma az ellenfeleink képviselnek, annak semmi köze a nagy liberális elődök gondolataihoz, az puszta nihilizmus." És nem bírálta, hanem ócsárolta az Unió vezetőit: Junckert, Verhofstadtot, Schultzot, mint akik kisebbségi nihilisták a társadalomban, de az európai elitet már rég elfoglalták. Itt pedig Csurka Istvánra hivatkozva egyértelműen azonosította magát és rendszerét a szélsőjobboldali író-pártpolitikus elveivel. Külön bekezdést kapott Németország is, amelynek kancellárja ellen már régóta „rejtett” küzdelmet folytat. "Az ottani irányított nyilvánosságban egyelőre lehetetlenség őszintén beszélni a migránskérdésről. Ezt mi csak a diktatúrákból ismerjük, de tudomásul kell vennünk, hogy van olyan demokrácia, ahol a szólásszabadság gyakorlása egzisztenciális kérdés, és bizonyos véleményeket ellenjavallt elmondani”. Mondja ezt a magyar kormányfő egy olyan országban, ahol a sajtó minden, csak nem szabad. Ahol egy ellenzéki párt, egy német tévéstábot kísérő alelnökét minden ok nélkül megmotozhatja a rendőrség.

Az eddigiek alapján azt gondolnánk: a kormányfő elszállt, de aztán hirtelen a földön terem. Ő reálisan méri fel Magyarország erejét a világban és az Unióban, így nem célja, hogy felelőtlenül és egyedül végigvigyen egy ilyen küzdelmet. Ezt a csörtét akkor tudjuk megnyerni, ha először Franciaország, Olaszország, majd végül talán Németország is rátalál a közép-európaiak igazságára. Már ha van ilyen igazság, és az nem csak az övé, hanem a visegrádiak igazsága is, meg a franciáké, olaszoké, németeké. Ugyanakkor választási ciklusok közelednek, Nicolas Sarkozy máris populista, nacionalista szövegeket kiáltozik nagy sikerrel, bizonytalan az olasz belpolitika és Németországban is kudarcok érik Merkel pártját. Ha az Uniót alapító maggal szemben sikerül tömbbé szervezni a volt szocialista országokat, és a következő két évben az EU-ban máshol is nacionalista kormányok kerülnek hatalomra, ahogyan azt Orbán reméli, akkor megtagadva önmaga lényegét megszülethet a keresztény, fundamentalista Európa.

Hét éve, hogy 2009 őszén a kormányzásra kész Orbán Viktor felvázolta a "centrális politikai erőtér" tervét, azt a szándékát, hogy megteremti a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Józan ésszel felfoghatatlan volt, hogy életképesnek tart egy tekintélyelvű berendezkedést Európa közepén, az Unió tagjaként. Aztán megtapasztalhattuk, hogyan malteroz szinte észrevétlenül téglát téglára, hogy végül belakja az építményt. A magyar nemzet túlzottan nagy árat fizetett, fizet és fizetni fog ezért a hat évért. Bizony, hunyadys idők vannak, tényleg nem lehet lecsatolni a kardot. Vigyázz, Európa, tedd félre a politikailag korrekt beszédet, ahogyan Orbán kívánja, és rövid úton szabadulj meg a demokráciád által teremtett tirannustól még időben. Különben véged.

Szerző
Friss Róbert

A hunyadys idők

Hunyadys idők vannak, mondja a kormányfő a zárt kötcsei polgári piknik előtt, ahol a sajátjainak Európáról beszél majd. Az "általános civilizációs elgyengülésről", amely Magyarországot is elvezette a kvótareferendumhoz. Arról, hogyan keres szövetségeseket a visegrádiak körében. Ausztriában, Szerbiában, meg Bulgáriában is, ahhoz az "élet-halál küzdelemhez", amit az október 2-i kvótareferendum után kell majd folytatnunk Brüsszel ellen. És egyáltalán nem tudja, sikeres lesz-e ez küzdelem. Szelíden, higgadtan szeretne mindent elmagyarázni.

Ez még a békés szombaton volt. Aztán vasárnap a kormánypárti sajtó elkezdte kiszivárogtatni a részleteket, és mi a hunyadys idők bűvöletében kimondjuk, amit az olvasottak után gondolunk: a magyar kormányfő gyakorlatilag is bejelentkezett Európa - legkevesebb - szellemi vezetésére. Pedig - magyar állampolgárként több mint kínos leírni - az ország vezetése méltatlan arra, hogy tovább az európai asztalnál üljön. Miért?

A zártkörű fórumon a kormányfő büszkén közölte, ez a kormányzás az államigazgatás és a jogrendszer minden területén élt a forradalommal felérő felhatalmazásával. Igazat beszélt: hat év alatt gyakorlatilag felszámolta, vagy megszállta a polgári parlamentarizmus teljes intézményrendszerét, átalakította az oktatást, hogy állampolgárok helyett államszolgákat kreáljon, megszállta az egész közmédiát, és baráti kezekbe játszotta a kereskedelmit, tévét, rádiót, lapokat. A gazdaság lényegileg maffiarendszerként működik, akit ki akart szorítani a piacról, azt elüldözte, vagy megsemmisítette. A célját már csaknem elérte: parlamentarizmust maszkírozva magára lehetetlenné teszi a politikai kisebbség jogainak gyakorlását, lényegét tekintve felszámolta az önkormányzatiságot, az államérdek nevében felszámolta az egyéni és közösségi autonómiát.

Kilépett Európából, a parlamentáris demokráciából, a szociális piacgazdaságból, miközben mind hazai ellenzéke, mind az európai közösség – eddig – demokratikus eszközökkel próbálta megfékezni. Persze sikertelenül. Az autokrácia természete szerint nem tud jóllakni. Állandóan harcolnia kell valaki, valami ellen, nem nyughat. Mint szombaton Orbán elmondta: „a legfontosabb harcainkat megvívtuk, de a kardunkat nem csatolhatjuk le”. A magyaroknak nem új, amit mond: "vannak-e, és lesznek-e még nemzetek vagy egyesült Európát akarunk? Akarunk-e családot, gyermekeket, vagy azt sem tudjuk eldönteni, hogy ki a férfi és ki a nő? Vannak-e egyáltalán közös értékeink”. Ezeket a kérdéseket mi már ismerjük, de még a zárt körhöz is durva, amit a továbbiakban mondott: "Amit ma az ellenfeleink képviselnek, annak semmi köze a nagy liberális elődök gondolataihoz, az puszta nihilizmus." És nem bírálta, hanem ócsárolta az Unió vezetőit: Junckert, Verhofstadtot, Schultzot, mint akik kisebbségi nihilisták a társadalomban, de az európai elitet már rég elfoglalták. Itt pedig Csurka Istvánra hivatkozva egyértelműen azonosította magát és rendszerét a szélsőjobboldali író-pártpolitikus elveivel. Külön bekezdést kapott Németország is, amelynek kancellárja ellen már régóta „rejtett” küzdelmet folytat. "Az ottani irányított nyilvánosságban egyelőre lehetetlenség őszintén beszélni a migránskérdésről. Ezt mi csak a diktatúrákból ismerjük, de tudomásul kell vennünk, hogy van olyan demokrácia, ahol a szólásszabadság gyakorlása egzisztenciális kérdés, és bizonyos véleményeket ellenjavallt elmondani”. Mondja ezt a magyar kormányfő egy olyan országban, ahol a sajtó minden, csak nem szabad. Ahol egy ellenzéki párt, egy német tévéstábot kísérő alelnökét minden ok nélkül megmotozhatja a rendőrség.

Az eddigiek alapján azt gondolnánk: a kormányfő elszállt, de aztán hirtelen a földön terem. Ő reálisan méri fel Magyarország erejét a világban és az Unióban, így nem célja, hogy felelőtlenül és egyedül végigvigyen egy ilyen küzdelmet. Ezt a csörtét akkor tudjuk megnyerni, ha először Franciaország, Olaszország, majd végül talán Németország is rátalál a közép-európaiak igazságára. Már ha van ilyen igazság, és az nem csak az övé, hanem a visegrádiak igazsága is, meg a franciáké, olaszoké, németeké. Ugyanakkor választási ciklusok közelednek, Nicolas Sarkozy máris populista, nacionalista szövegeket kiáltozik nagy sikerrel, bizonytalan az olasz belpolitika és Németországban is kudarcok érik Merkel pártját. Ha az Uniót alapító maggal szemben sikerül tömbbé szervezni a volt szocialista országokat, és a következő két évben az EU-ban máshol is nacionalista kormányok kerülnek hatalomra, ahogyan azt Orbán reméli, akkor megtagadva önmaga lényegét megszülethet a keresztény, fundamentalista Európa.

Hét éve, hogy 2009 őszén a kormányzásra kész Orbán Viktor felvázolta a "centrális politikai erőtér" tervét, azt a szándékát, hogy megteremti a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Józan ésszel felfoghatatlan volt, hogy életképesnek tart egy tekintélyelvű berendezkedést Európa közepén, az Unió tagjaként. Aztán megtapasztalhattuk, hogyan malteroz szinte észrevétlenül téglát téglára, hogy végül belakja az építményt. A magyar nemzet túlzottan nagy árat fizetett, fizet és fizetni fog ezért a hat évért. Bizony, hunyadys idők vannak, tényleg nem lehet lecsatolni a kardot. Vigyázz, Európa, tedd félre a politikailag korrekt beszédet, ahogyan Orbán kívánja, és rövid úton szabadulj meg a demokráciád által teremtett tirannustól még időben. Különben véged.

Szerző
Friss Róbert