világranglista;Babos Tímea;top 30-as játékos;

Babos Tímea boldogsága

A vasárnap befejeződött amerikai nyílt teniszbajnokság magyar szempontból sikertörténet volt, hiszen a női mezőnyben Babos Tímea pályafutása során először jutott el a harmadik körbe egyéniben, míg Fucsovics Márton első alkalommal szerepelhetett a főtáblán egy Grand Slam-tornán. A sikert követően Babost minden korábbinál előkelőbb helyen, immáron huszonhatodikként rangsorolja a tegnaptól érvényes legfrissebb világranglista, a teniszező azonban azt reméli, hogy ez az előrelépés csak az út kezdete.

„Nagyon-nagyon boldog vagyok és motivál, hiszen ezért is játszok, hogy minél több sikerem legyen, s a lista is egyfajta sikert jelez. Boldog vagyok, hogy hétfőtől top 30-as játékosnak mondhatom magam és nagyon remélem, hogy ez még csak az út kezdete, s még bőven tudok előrébb lépni.” – mondta a Népszavának Babos Tímea, aki édesapja korábbi nyilatkozatával egyetértésben mérföldkőnek nevezte az US Open-szereplést.

- Abszolút, hiszen még sosem voltam harmadik fordulóban egy Grand Slam-tornán, így nekem ez egy nagyon pozitív élmény. Két mérkőzést tudtam nyerni: egy küzdős meccset rossz játékkal, egy jobb párharcot, ami után életem egyik legjobb mérkőzését játszottam a világ legnagyobb teniszstadionjában, így számomra ez egy nagyon pozitív torna volt.

Babos Grand Slam-idénye Ausztráliában kezdődött, ahol az első fordulóban – szetthátrányból fordítva – legyőzte a brit Watsont, azonban a második körben az akkor még 12. helyen rangsorolt svájci Bencic jobbnak bizonyult. A következő nagy tornán, a Roland Garroson az amerikai Crawford 6:4, 6:0 arányú lelépése után a – saját bevallása szerint – kevésbé kirobbanó formában játszó magyar játékos 0-3 után brékelőnyben volt a „hazai salakon” fellépő Mladenovic ellenében, végül egy óra 19 perc után 6:4, 6:3-al búcsúzni kényszerült.

Babos a sportág egyik legnagyobb presztízsű megmérettetésén, az angol nyílt teniszbajnokságon hazai versenyzőt, Katie Swant győzte le az első körben, a harmadik forduló azonban elérhetetlennek bizonyult: Coco Vandeweghe más szintet képviselt a meccsnapon. Wimbledonban Babos Jaroslava Svedovával az oldalán párosban vigasztalódott: a magyar – kazah duó egészen a fináléig menetelt, ahol a Williams-testvérek ellen 6:3, 6:4 arányú vereség következett.

Az US Opent megelőzően Babos ugyan 33. volt a ranglistán, az állapotos Azarenka távolmaradása és egy visszalépés miatt harmincegyedikként még éppen befért a legjobb 32, azaz a kiemeltek közé. Az egyéniben először kiemelt teniszező önnön bevallása szerint kissé megremegve, mégis hátrányból fordítva győzte le osztrák ellenfelét, hogy aztán holland riválisa búcsúztatása után - pályafutása során egyesben először – a legjobb 32 között folytathassa.

Ami pedig a folytatásban történt, az bőven bizakodásra adhat okot: Babos rendkívül szoros csata végén volt kénytelen fejet hajtani világsztár ellenfele, Simone Halep tudása előtt. „Abszolút csak a rutin és a tapasztalat döntött. Halep már sokszor volt ilyen helyzetben, tavaly is az elődöntőben volt az US Openen. Nekem ez volt az első harmadik körös szereplésem, az első az Artur Ashe-en, úgyhogy nekem inkább még több ilyen meccs kell, az biztosan segít majd az előrelépésben.”

Babos Tímea az Egyesült Államokból való hazatérése után néhány napot szülővárosában, Sopronban töltött, majd tegnap megkezdte a felkészülést az évet záró ázsiai turnéjára. Mint elmondta, a sikeres szereplés lökést adhat a játékosok által kevésbé kedvelt távol-keleti túrára, így motiváltan, sikeréhesen szerepelhet a naptári év végéhez közeledve is.

„Miután elutazok, három hétig Kína következik, majd egy hét egy jelenleg még nem ismert helyszínen. Végül remélem, hogy Szingapúr és Sanghai is szerepel még a versenyprogramomban – utalt Babos az évzáró WTA-világbajnokságra és a Mesterek Tornájára.

A kiugrás éve
Babos Tímea közel 50 pozíciót javított az egy évvel ezelőtti WTA-listán elfoglalt helyezéséhez képest. Babos a 2015-ös US Open után a 74. helyen állt a világranglistán, ahol januárban, az ausztrál nyílt bajnokság végeztével az 59, a nyáron, Wimbledont követően a 45. helyezést foglalta el.
Az Egyesült Államokba már 33. helyezettként érkező, még mindig csak 23 éves sportoló hétfőtől minden korábbinál előkelőbb helyen, huszonhatodikként szerepel a vonatkozó listán.