A hírek hitele

Ömlik ránk az állami média összes összefércelt műhelyéből a kormányzati idegengyűlölet, naponta akár századszor is meghallgathatjuk a népszavazásra mozgósító, szétküldött szöveget országos fideszesek, de járási no name urak szájából is. Pontosan tudhatjuk, hogy a Fidesz szerint épp a karácsonyfák alá kapjuk meg a kötelező betelepítést, vagy hogy az itthon jól ismert belgiumi Professzorok Baráti Köre is beszállt a kampányba, netán, hogy a nagyhírű Migrációkutató Intézet szerint a német kancellár belebukott a menekültkérdésbe.

Csak az utóbbi három napban 42 hírt adott ki a nemzeti távirati iroda a bevándorlás rémes következményeiről és a mindent megoldó kvótareferendumról, fotósaik Röszkétől Tompáig örökítették meg a neves fellépőket.

Az MTI becsületére legyen mondva, a több tucat hír között beszámolt arról is, hogy az MSZP konferenciát rendezett biztonságpolitikai alapkérdésekről. A szép, terjedelmes írásban a rendezvény hat előadója közül ötöt idézett is a szerző. A hatodikat nem, így aztán még a vájtfülű belpolitikai újságírók is gondolkodás nélkül ugrottak át a szoci véleményeket összegző beszámolón.

Mert a baj nem a megírt szöveggel van, hanem azzal, ami kimaradt az állami hírforrás anyagából. Hogy tudniillik ezen a találkozón egy negyedszázada ismert és elismert biztonságpolitikai szakértő alapjaiban zúzta porrá a fideszes kormányzati propaganda riogatásait, és bizonyította be, hogy a világra - benne kis nemzetünkre is - Oroszország birodalmi gondolkodása jelenti a legnagyobb veszélyt. Hogy korábban is volt menekülthullám, de azt drótkerítés és szükségállapot nélkül is képes volt kezelni az akkori kormány. Csakhogy Tarjányi Péter jól ismert a közvélemény előtt is, tekintélye megkérdőjelezhetetlen, jobb tehát eltüntetni az álláspontját, mert valaki inkább rá hallgatna jövő vasárnap, mint a kormány állami pénzen tűzparancsot kiabáló szakértőjére, Nógrádi Györgyre.

Akár a szerzőben, akár a szerkesztőjében működött az öncenzúra, mindkettő súlyos bizonyítvány. Ha felsőbb „kérésre” törölték a bekezdést, az pedig minden eddiginél egyértelműbben bizonyítja az állami média kiszolgáló szerepét. Már ha valakinek eddig lett volna kétsége efelől.

Sakk, matt

Az Európai Unió története azt mutatja, kivételes kompromisszumkészség szükséges ahhoz, hogy valaki vezető szerepet játsszon az Európai Unióban. A mai EU egyik alapító atyjának, Konrad Adenauernek a második világháború romjain, a hidegháború legsötétebb éveiben kellett erős államot felépítenie. Felismerte azonban: az NSZK akkor válik megkerülhetetlen tényezővé, ha partnerekre lel. Ezért legalább olyan fontosnak tartotta hazája nyugati világba integrálását, a német-francia viszony új alapokra helyezését, mint az ország gazdaságának erősítését.

Az integráció volt a kulcsszó Robert Schuman volt francia miniszterelnök, az Európai Parlament egykori elnöke számára is. Párizsnak ugyan a múltban nem tartozott legnagyobb erősségei közé a térség államaival való együttműködés elmélyítése, mégis éppen az ő nevéhez fűződik az az 1950-es nyilatkozat, amely kimondta a nemzetek feletti demokratikus intézmények elvét. Kezdetben ugyan még gazdasági alapokon nyugvó integrációt képzeltek el, később azonban - egyebek mellett Helmut Schmidt, Helmut Kohl, Francois Mitterrand, Romano Prodi révén - olyan Európa jött létre, amelyet szoros politikai, kulturális, szociális szálak is összekötöttek. Az eddigi mintegy hat évtizedes tapasztalatok alapján eleddig kizárólag olyan politikus vált történelmi személyiséggé az EU-ban, aki azt keresi, ami összeköt, s nem azt, amit szétválaszt.

Az utóbbi években azonban mintha megfordult volna a trend. Európában egyre többen azokat tartják a jövő gondolkodóinak, akik teljesen máshogy látják, láttatják Európát, mint az alapítók és az építőmesterek. Úgy vélik, vissza kell állítani a nemzetállamok Európáját, szakítani kell a „közösség” eszméjével. A gazdasági válság kitörése kapóra jött az európai populistáknak, a menekültválság révén pedig olyan PR-kampányba kezdtek, amely már-már ijesztő méreteket ölt. Egyre többen sodródnak a populista árral, szavaznak csak azért ezekre a gyanús hátterű tömörülésekre, mert unalmasnak tartják a Ferenc pápa által is oly sokat emlegetett szolidaritás eszmeiségét. Úgy vélik, valami új kell, kalandra fel! Mintha olyan toborzást folytatnának a radikálisok, mint az Iszlám Állam, amely az emberek butaságára, félelmeire, no és kalandvágyára építve mossa át agyukat.

Egy elemzésben olvashattuk, hogy az európai populisták frontemberévé Orbán Viktor vált az EU múlt pénteki informális pozsonyi csúcstalálkozóján, mert az európai szélsőségesek felismerték, ő képviseli az új, "progresszív" európai hangot. Az ilyen meglehetősen merésznek mondható analíziseknél azért újra meg újra feltehetjük a kérdést: nem becsüljük kicsit túl magunkat? Tényleg képesek vagyunk elhinni azt, hogy egy uniós fórumon Marine Le Pen, Heinz-Christian Strache, Geert Wilders, és társaik csak úgy isszák a magyar kormányfő szavait? Nyilvánvaló, folyamatosan fenn kell tartani a lelkes honi szurkolótábor figyelmét, azzal azonban, hogy minden a magyar kormányfő szájából elhangzó képtelenségre hosszas reakciók hangzanak el bármely politikai oldalról, minden honi szereplő asszisztál ahhoz, hogy mostani groteszk világunk tűnjön számunkra teljesen természetesnek.

A magyar kormányfő - nyilatkozatai alapján - meg van győződve arról, minden képessége megvan ahhoz, hogy olyan történelmi személyiséggé váljon Európában, mint az alapítók. Tény, hogy Orbán Viktorról olyan sok cikk jelenik meg a nyugati sajtóban, amennyi nem szokványos egy közép-európai vezető kapcsán. A mennyiség azonban nem minőséget jelent, s nem is azt, hogy tekintélyes európai politikussá vált volna. Már csak azért sem, mert az európai politikában a negatív reklám nem tekinthető reklámnak. Közép-Európából eddig egyetlen politikusnak sikerült jelentős európai karriert befutnia: Donald Tuskról, az Európai Tanács elnökéről van szó. Ő azonban lengyel miniszterelnökként az integráció, a mérsékelt, józan politizálás megtestesítője volt, távol álltak tőle a populista megnyilvánulások.

Amint az Origónak adott, tegnap megjelent interjúban a magyar kormányfő elmondta, a kvótanépszavazás után európai kérdésekre koncentrál, s ha kell, az uniós alapszerződést is megváltoztatják Európa reformja érdekében. A rendszerváltozáskor a reform szó pozitív tartalmat hordozott, politikai nyitást jelentett. Később azonban a strukturális átalakítások, az elbocsátások, áremelések szinonimája lett. Európa átalakítását illetően mást jelent a reform Orbán, és mást Angela Merkel számára. Előbbi olyan erős nemzetállamok halmazává alakítaná az EU-t, ahol a bevándorlók számára nem maradna hely, a kis országok pedig tovább kapják az uniós támogatásokat anélkül, hogy bármivel hozzájárulnának az EU normális működéséhez. Merkel viszont kitart az integráció erősítése mellett. Az alapszerződés módosításának felvetése meglehetősen merész gondolat, s feltételezhetjük, ez is inkább a hazai publikumnak szól. A sokat emlegetett „sziklaszilárd” visegrádi együttműködés például pillanatok alatt hullott szét a pozsonyi csúcson. S nem mellékes, hogy az uniós alapszerződéshez minden tagállam jóváhagyása szükséges, egyesekben referendumot kell rendezni. Az EU alapszerződését már akkor is kínszenvedés volt módosítani, amikor nem volt ennyire Európa-ellenes hangulat a kontinensen. Most aztán végképp öngyilkosság lenne. Nem baj, van egy újabb gumicsont, amit rágcsálhatunk, s amivel megint felértékelhetjük a semmit.

Konrad Adenauer valahol a mennyekben most egy asztalnál ül Robert Schumannal. Európa térképe felett sakkoznak. Sakk, matt – mondja Schuman, amikor onnan a magasból lenéz Európára. Reméljük, nem a modern „progresszívek” győznek, mert ha igen, mindannyiunkat mattolnának.

Szerző

Nemzeti kukások

Beleejtettem a kukába a lakáskulcsomat, hiába turkáltam benne hónaljig, a kulcs egyre lejjebb ment és hamarosan kuka aljából jött a csörgése. Kiborítottam hát az egészet - a járókelőknek fülig szaladt a szájuk, a legszebb öröm a káröröm - viszont enyém volt a győzedelem.

Vigyázok a kulcsra, nehogy beleessen másodszor is, mert tudom, hogy egyetlen kuka kiürítése Budapesten a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt-nél 752 forintba kerül. No, jó ettől én nem leszek gazdagabb, legfeljebb óvatosabb, de a FKF-nek több milliárdos profitot hoz évente a kukázás, amire a fővárosnak égetően szüksége van kiadásai fedezéséhez. A budapesti szemétszállítás drága, Szegeden Győrben olcsóbb, Felcsúton nagyon olcsó. Gondolt egyet a kormányzat, miért nem mi nyerjük a legtöbbet, miért ne az államnak hozzon nyereséget a szemétszállítás? És létrehozták a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-t. (a keresztapja jóistenit, ide aztán nem kellett volna "nemzeti" nevet adni, még jó, hogy a kukásoknak nem kell elénekelniük a Himnuszt, miközben ürítenek). Pláne, hogy rájöttek az új vállalatnál is, hogy nem jól koordinálnak, a számlázási és szervezési feladatot ellátó vállalatnak nincsenek meg az eszközei, kukásautói és az emberei a munka elvégzésére. Persze, mert kivándoroltak külföldre: Vagy rendőrök lettek, netán határvadásznak jelentkeztek, esetleg egyszerűen beálltak államtitkár-helyettesnek valamelyik minisztériumba. Ott annyi van belőlük, hogy Dunát lehet velük rekeszteni.

Közben olvasom a hírt, hogy a brit kutatók a világűrben keringő szemét összeszedésére alkalmas műholdat fejlesztettek ki. A Föld körül manapság nagyjából 7 ezer tonna hulladék kering; műholdak, rakéták, űrállomások levált darabjai, űrséták, szerelések során elhagyott eszközök. Úgy nézhet ki a világűr, mint amit Röszkénél a bevándorlók, Budapesten a Sziget fesztiválon hagyták maguk után a bulizók. A brit űrkuka miután pályára állt, először egy kocka alakú űrszemét-imitációt bocsát ki magából, majd egy kilőtt hálóval megpróbálja befogni azt. Az elfogott tárgyakkal ezután visszatér, fékezőernyőt, bocsát ki, ami a magasban ritkásan keringő részecskék ütközésével lelassítja, és a légkörbe süllyeszti a gépet, ami ott elég. „A jövő műholdjait már úgy tervezik, hogy pályafutásuk végén megsemmisüljenek, így ne gyarapítsák az űrszemetet” – mondta el a Remove DEBRIS projekt menedzsere, Jason Forshaw. Már jövőre tesztelik a műszert!

De ez még semmi! Nekünk is van jó hírünk: először rendezték meg Németországon kívül a First Lego League nemzetközi robotprogramozási versenysorozat közép-európai döntőjét. Ausztria, Németország, Svájc, Csehország, Románia, Szlovákia és Magyarország legsikeresebb középiskolás csapatai mérték össze felkészültségüket és kreativitásukat. A szelektív hulladékgazdálkodás és hulladék-feldolgozás témában 260 diák vett részt, kutattak, valamint egy teljesen automatikusan működő szemét-robotot terveztek Debrecenben. Lám, csak a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. ilyen béna. Augusztus végéig nem volt képes kiküldeni az előző negyedéves számlákat a lakosságnak. Robotembereket a helyükre!

Szerző
Szigeti Piroska