Megkaptam a rengeteg plakát, a TV hirdetések után a puccos kivitelezésű kék–fehér-sárga drága 16 oldalt. Félelmemben már azon meditáltam, hátha kitalálták a telefonlehallgatás után már a gondolatolvasó gépet is, és akkor, ha ezután a sok agymosás után mégis igennel szavazom, csökkentik a nyugdíjamat! És most örömömre kézbe vehettem, amit szintén a postás dobott be a ládámba, egy elkeserítően „prosztó” levelet. A címzett: „Tisztelt Honfitársunk!” Csodálkozva bontogattam, talán ez nem is nekem szól, hiszen én nem vagyok a miniszterelnök híve, nem is vagyok hazafi, se honfitárs, hanem - nemes egyszerűséggel - áruló, francos baloldali. Mégsem dobtam ki az újabb kedves miniszterelnöki szózatot, ha már hozzám, a „nemzet árulójához” is leereszkedett, és ilyen kedvesen invitál a szavazó fülkébe. A végéhez érve felkiáltottam: megbocsátott nekem a „Nagy Úr”! Hiszen a levél végén azt mondja: ne hagyjam, hogy mások döntsenek helyettem. Igaz, a továbbiakban arra kértek, „szavazzon nemmel október 2-án!”, amitől elbizonytalanodtam. Melyik felhívásnak engedelmeskedjek? Az elsőnek, hogy ne hagyjam, hogy mások döntsenek helyettem, vagy a másodiknak, hogy szavazzak nemmel, amint azt valami Kormányzati Tájékoztató Központ tanácsolja. Hát én az elsőnek engedelmeskedem, és döntöttem, igennel szavazok. Nem hagyom hogy mások döntsenek helyettem. Vagy lehet, el sem megyek szavazni, mert az is szavazás. Ezt még nem döntöttem el. De amit nekem egy teljesen idegen javasol, azt csak nem követhetem. Honnan tudhatom, hogy akar-e nem tőrbe csalni.