Szerda hajnalban halt meg Simon Peresz, az izraeli belpolitika történetének egyik legnagyobb alakja, Legfontosabb feladatának a palesztinokkal való megbékélést tartotta. Számos békekezdeményezés fűződik a nevéhez. Nem rajta múlt, hogy mára megrekedt a közel-keleti békefolyamat.
Peresz napok óta kómában volt, s kedden azt közölte az őt kezelő Seba kórház, tovább romlott az állapota. Évek óta egészségügyi problémákkal küzdött, ő azonban magát sem kímélve tett meg mindent a békéért. Szeptember közepén agyvérzést szenvedett. Azóta sem tért magához.
Sugárzó derűlátással vallotta: lehetséges a béke a palesztinokkal, s az izraeliek és az arab lakosság közötti békés egymás mellett élés. Sosem adta fel a reményt. „A derűlátóak és a borúlátóak ugyanúgy halnak meg. Csak másként élnek. Én inkább optimistaként élek” – fejtette ki 2005-ben a Newsweekben.
1923-ban, Lengyelországban született, 1934-ben vándorolt ki az akkori Palesztinába. Első ízben 1959-ben választották be az izraeli parlamentbe, a Knesszetbe. Védelmi miniszterhelyettes lett, e posztot 1965-ig töltötte be. Az izraeli atomprogram atyja számos további kabinetben szolgált miniszterként.
Évtizedeken át ő számított az örök másodiknak. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy sokáig Jichák Rabin számított legnagyobb riválisának a Munkapártban, s rendre vesztett a pártelnökválasztásokon Rabinnal szemben. 1977-ben aztán mégis pártvezető lehetett, miután Rabin lemondott felesége korrupciós ügye miatt. Ekkor néhány hónapig átmenetileg a kormány munkáját is irányította, ám miután a jobboldali Likud megnyerte a választást, pártja ellenzékbe szorult. Legközelebb 1984-ben lehetett kormányfő egy a Likuddal kötött koalíciós megállapodásnak köszönhetően. Két évig állt ekkor a kormány élén, majd átadta helyét Jichák Samir Likud-vezetőnek.
1992-től külügyminiszterként szolgált Rabin kormányában. Az Egyesült Államok közvetítésével tárgyalásokat folytattak Jasszer Arafat palesztin vezetővel a megbékélésről. Megszületett az Oslói Egyezmény, amelyért Peresz, Rabin és Arafat 1994-ben megosztva kapták meg a Nobel-békedíjat. Rabin megölése után, 1995-ben ideiglenesen ismét a kormány élére került, de a következő év májusában elbukott Benjamin Netanjahuval szemben. Az izraeliek ekkor választottak először közvetlenül kormányfőt.
Ettől fogva az elnöki tisztség megszerzésére koncentrált. A 2000-es elnökválasztáson vesztett Móse Kacavval, a Likud jelöltjével szemben, elsősorban azért, mert hazájában népszerűtlen volt a békefolyamat. 2007-ben aztán már a Knesszet választotta meg államfőnek, hét évig tölthette be a tisztséget. Ekkor már 49 év telt el azóta, hogy megszerezte első parlamenti mandátumát.
Az egyik róla szóló könyv a „Békepolitikusnak és nacionalista” címet viselte. Miközben ugyanis elkötelezetten lépett fel a békéért, ő is támogatta a rendkívül szigorú határvédelmet, illetve a terrortámadások utáni megtorló akciókat. (A palesztin radikális Hamász tegnap „örömét” fejezte ki halála kapcsán). Ugyanakkor mindig elkötelezetten lépett fel a két állami megoldásért a Közel-Keleten, ami miatt rendre két szék között a pad alatt találta magát: túl enyhe volt a radikálisok, túl radikális a „galambok” számára. Idősebb politikusként a populizmussal szembeni mérsékelt politizálás példája lett. Igazi szakpolitikus, aki sosem ígért megvalósíthatatlant.