Mi, derék ősgallok

Hajszolja a naptárt Orbán Viktor. Ahogyan közeledünk október másodikához, annál mértéktelenebb. Az előző választásokon a pártja még polgári volt, megelégedett ezzel a megkülönböztetéssel, most már kereszténydemokrata. Ha csupán néhány mondatot fogalmaz meg, abban is legalább háromszor hangzik el ez a jelző. Többször, mint Angela Merkel szavaiban, pedig az ő pártja hivatalosan is CDU, de nála a rövidítésből gyakoribb a D betű említése, a demokráciára hivatkozás, mint a C-re. Nem tudom, észrevették-e, de kissé háttérbe szorultak a megszokott Fidesz szóvivők is. Legújabban a KDNP-s Hollik István a menő, ő magyaráz meg mindent, igaz, hamisítatlan, őseredeti ifjú demokrata szellemben. Néha netán még harciasabb is.

De ne legyünk egyoldalúak és beszűkültek. Nyugat-Európa egyes fertályain, ahol úgyszintén valamilyen választás közelít, és egyes hajdani konzervatívoknak életbevágó szükségük lenne szélsőjobboldali voksokra, hasonló jelenség észlelhető. Franciaországnak napok óta Nicolas Sarkozy a hőse, akiből ugyan nem a francia vonások domborodnak ki, hanem a hamisítatlan nacionalistáké. Az ős galloké. A volt államfő nem is tudja már, hogy visszamenőleg meddig vezesse vissza a családfáját. Nem tagadja meg magyar nemesi ypszilonját, csak éppen gall eredetével igazolja, hogy mennyire asszimilálódott. Vercingetorix vérét érzi csörgedezni az ereiben, aki föllázadt gallként harcolt a még eredetibb ősök, a rómaiak ellen, de egyáltalán nem zavarja Sarkozyt, hogy rajta mulat szinte az egész francia tudományos élet. A sajtó túlnyomó részét történész kutatók írásai töltik meg, akik buzgalommal húzzák alá az ugyancsak latin eredetű mondást, ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.

Sarkozy a minap egy választási beszédében, tetszeni igyekezvén a faji tisztaságukkal kérkedőknek, azt fogalmazta meg, milyen derekasok voltak a gallok, akikből később franciák lettek. Ők csöpögtették a vénákba a hamisítatlan nemzeti vért, rájuk emlékezve járulhatnak majd öntudatosan jövő áprilisban az urnákhoz a szavazók. Jöjjetek hozzám derék szélsőjobbosok, igaz, ugyan már nem a gyökértelen Hollande-ot kell legyőzni, hanem a konzervativizmusához ragaszkodó Alain Juppét. Franciaország "értelmiségi köztársaság", nem röstelli a vitát, így alakult ki, hogy a szegény ambiciózus Sarkozy átmenetileg közbohóc lett.

Akik még alaposabb magyarázatot igényelnek, összefüggéseiket ennél is tágasabb szellemi környezetbe helyezik. Sylvie Kauffmann, a Le Monde egyik legjelesebb publicistája, a hétvégi számok sztár hírmagyarázója, nem várta meg a szombatot, hogy reagáljon a kérdésre, megtette frissen, a hét elején „Sarkozytől Trumpig, piciny lecke a nemzeti azonosságról” című írásában. (Megnyugtatásul a Népszava szorgalmas vitapartnerének, Czippel Feri derék, magát franciául hirdető katonatisztnek, tudatom: Kauffmann elzászi származású, ne kutakodjék másutt!). Nos, kolléganőm, aki a nyolcvanas években budapesti tudósító is volt, arra emlékeztetett,, hogy Sarkozy szemlélete a Trumpéval rokon. Vele együtt vallja konokul, hogy az idegeneket üldözni kell. És Sylvie arra is figyelmezteti Sarkozyt hogy a 21. században a francia eredet kissé bonyolultabb annál, mintsem bizonyítékként a gallokat kellene előkaparni.

De hát ez a „sarkozymus” ugyancsak kacifántosabb annál, mintsem csupán napi politikai vitákra szorítkozhatnának. Időben kétségtelenül véletlen, hogy ugyancsak e napokban jelent meg Párizsban Patrick Buisson félezer oldal terjedelmű kötete, amely sokoldalú elemzésével porrá zúzza Sarkozy frissen fölbuzdult gall nacionalizmusát. A könyv szerzője mondhatni szakértő a témában, mert kerek évtizedig volt legbensőbb tanácsadója, „súgója” az egykori köztársasági elnöknek. Ha van valaki, aki Sarkozyt minden porcikájáig ismeri, akkor ő az. A Le Point a most megjelent portrét gyilkosnak minősíti. A féktelen ambíciói miatt a hirtelen nagy francia nacionalistává előrukkolt Sarkozyt minden meggyőződéstől mentes figuraként ábrázolja, nőcsábásznak, maga köré rajongókat gyűjtögetőnek, aki Buisson szerint túlságosan is jobbra lendült, jelöltként valahogyan nagyon is szélre sompolygott.

A kérdés viszont hogyan kerül a csizma az asztalra? Az olyan figurák, mint Nicolas Sarkozy is, miként helyezhetők szorosan Orbán Viktor mellé, legalábbis közeli szellemi szomszédságba? Orbántól soha nem volt nagyon távoli a nacionalizmus, most azonban ez a „nagy nemzeti csatának” föltüntetett népszavazás előtt az érvek élvonalába rukkolt előre. Ha a Fidesz mozgósítása nem volna elegendő még arra se, hogy a részvételben többséget szerezzen, az „hazafias katasztrófa” volna, gyöngeség az első számú célpontként kijelölt Brüsszellel szemben. Még súlyosabb a helyzet azzal, hogy a jelek szerint a visegrádi négyek is kezdenek távolodni egymástól, és még súlyosabb kudarc volna, ha az eddigi harci együttesben a nagy kezdő V betűt más, tekintélyesebb nemzet ragadná magához.

Így sodorta talán nem is akaratlanul Sarkozyt esetlensége Orbán közelébe, szaporodik azoknak a száma, akik Európa ellenességükben kapkodva keresik, vajon kikre is számíthatnának. Nevetséges volt „a négyek huszonnyolc ellen” fölállás is, most azonban Orbán már kezdheti érezni a szomorú magány drámáját is.

Szerző

Internetes petíció a szaúdi nők jogaiért

Nem mindennapi esemény Szaúd-Arábiában, hogy férfiak is csatlakoznak a nők jogaiért kiálló bármilyen kezdeményezés mellé. Az azonban valóságos szenzációnak számít, hogy vallási vezetők emeljenek szót a nők érdekében.

Ezúttal azonban ez történt, jelezve, hogy bár lassan, azért a világ egyik leggazdagabb országában is megváltoztathatók a körülmények.

Többezer szaúdi polgár írta alá azt az online petíciót, amelyben a nők fölötti gyámság megszüntetését szorgalmazzák, közölte a dubaji Gulf News. A petíciót a Twitteren indították útnak és két nap alatt máris 14684 támogató aláírást szerzett.

Ezzel párhuzamosan 2500 nő személyesen a királynak küldött táviratot, amelyben a megkülönböztetés felszámolására kérik. A dubaji portálnak nyilatkozó helyi aktivista szerint az egyház is megosztott már a kérdésben, több neves egyházi jogtudós írt alá egy külön petíciót, amelyben állítják, nem az iszlám törvénykezésből ered ez a szaúdi nőket sújtó szabályozás.

Jelenleg ugyanis a szaúdi nők férfi kíséret nélkül ki sem mehetnek az utcára, egyetlen közösségi térbe sem léphetnek be. Otthonaikat egy férfi kísérő, egy úgynevezett mahram társaságában hagyhatják el. De ez vonatkozik az egészségügyi ellátás igénybevételére is, a nő, bármennyire beteg, addig nem fordulhat orvoshoz, míg nincs kísérője. A mahram általában valamely közeli családtag, például férfi sofőrjeik – mert ők ugyebár nem vezethet autót – erre nem alkalmasak.

A szaúdi törvénykezés szerint a férfi kísérőre azért van szükség, mert a nők egyedül könnyebben bűnbe esnének. A joggyakorlat is erre épül, egy erőszak esetén például az áldozatot vonják felelősségre, és általában is a nők felelősek minden rosszért, bántalmazásért, ami velük történik, mert a szaúdi jogi álláspont szerint az tudott dolog kell, hogy legyen, hogy a férfiak nem tudnak uralkodni ösztöneiken, ezért a nőknek kell megelőzniük a bajt.

A megszólaló aktivisták szerint a szaúdi királyi ház tagjai közül többen készek lennének a nyitásra, a társadalmi reformra, ám a klérus nyomása egyelőre az uralkodó dinasztiára is nagy.

Szerző

Internetes petíció a szaúdi nők jogaiért

Nem mindennapi esemény Szaúd-Arábiában, hogy férfiak is csatlakoznak a nők jogaiért kiálló bármilyen kezdeményezés mellé. Az azonban valóságos szenzációnak számít, hogy vallási vezetők emeljenek szót a nők érdekében.

Ezúttal azonban ez történt, jelezve, hogy bár lassan, azért a világ egyik leggazdagabb országában is megváltoztathatók a körülmények.

Többezer szaúdi polgár írta alá azt az online petíciót, amelyben a nők fölötti gyámság megszüntetését szorgalmazzák, közölte a dubaji Gulf News. A petíciót a Twitteren indították útnak és két nap alatt máris 14684 támogató aláírást szerzett.

Ezzel párhuzamosan 2500 nő személyesen a királynak küldött táviratot, amelyben a megkülönböztetés felszámolására kérik. A dubaji portálnak nyilatkozó helyi aktivista szerint az egyház is megosztott már a kérdésben, több neves egyházi jogtudós írt alá egy külön petíciót, amelyben állítják, nem az iszlám törvénykezésből ered ez a szaúdi nőket sújtó szabályozás.

Jelenleg ugyanis a szaúdi nők férfi kíséret nélkül ki sem mehetnek az utcára, egyetlen közösségi térbe sem léphetnek be. Otthonaikat egy férfi kísérő, egy úgynevezett mahram társaságában hagyhatják el. De ez vonatkozik az egészségügyi ellátás igénybevételére is, a nő, bármennyire beteg, addig nem fordulhat orvoshoz, míg nincs kísérője. A mahram általában valamely közeli családtag, például férfi sofőrjeik – mert ők ugyebár nem vezethet autót – erre nem alkalmasak.

A szaúdi törvénykezés szerint a férfi kísérőre azért van szükség, mert a nők egyedül könnyebben bűnbe esnének. A joggyakorlat is erre épül, egy erőszak esetén például az áldozatot vonják felelősségre, és általában is a nők felelősek minden rosszért, bántalmazásért, ami velük történik, mert a szaúdi jogi álláspont szerint az tudott dolog kell, hogy legyen, hogy a férfiak nem tudnak uralkodni ösztöneiken, ezért a nőknek kell megelőzniük a bajt.

A megszólaló aktivisták szerint a szaúdi királyi ház tagjai közül többen készek lennének a nyitásra, a társadalmi reformra, ám a klérus nyomása egyelőre az uralkodó dinasztiára is nagy.

Szerző