A tévedhetetlenség - „Isten-komplexumnak” is nevezett - mítosza sajnos, meghatározója a magyar politikai életnek. Ezt sulykolja miniszterelnökünk, és követői boldogan fogadják el: a vezér soha nem téved. Ám, aki nem ismeri be tévedéseit - a történelem tanulsága szerint - maga idézi elő a válságot. A társadalom és a gazdaság kríziseit, a bankcsődöket, vagy éppen országok hanyatlását ugyanis, bár a környezet zavarai váltják ki, de végzetessé az elkövetett hibák letagadása teszi.
Remény és tapasztalat
Ezt a megállapítást egy nemrégiben megjelent könyv - R. Grossman. 2013. Wrong: Nine Economic Policy Disasters and What We Can Learn from Them.(A könyv címe az lehetne magyarul: Hogyan készülnek a gazdasági katasztrófák?) – sokrétűen bizonyította. Az amerikai közgazdász két évszázad gazdasági válságait - a 19. század amerikai bankválságaitól, az ír lakosság 12 százalékának éhhalálát előidéző gazdaságpolitikától, az 1929-33-as világválságon, Japán elvesztegetett évtizedén, és az euró bevezetésén keresztül, egészen a 21. századi subprime válságig – elemezte. Legfontosabb tapasztalata: a súlyos, de orvosolható bajokat a hatalmi elit hibái változtatták társadalmi katasztrófává.
Az összeomlásokat mindig több politikai, gazdasági, és társadalmi tényező együttállása idézte elő. Ám a válságokat mindig a téves helyzetértékelés, és az elhibázott beavatkozás mélyítette el. Az eltérő körülmények között a kormányok sokféle hibát követtek el, mégis kirajzolódik a kudarc általánosan tetten érhető mintája. Grossman szerint a legfőbb - minden válság súlyosbodásában közrejátszó – hiba: ideológiából „levezetni” a teendőket. Könyvének mottójaként B. Clintont idézi: „A probléma bármely ideológiával ugyanaz: már azelőtt megadja a választ, mielőtt szembenéztél volna a tényekkel. Ennek érdekében az ideológus addig gyúrogatja a bizonyítékokat, amíg azt a választ nem adják, amit előzetesen már eldöntött.”
Amikor tehát a politikusok morális meggyőződésükre alapozták döntésüket, azzal egyben azt is mondják: nem kíváncsiak a tényekre. Az euró bevezetése például sokak álma volt, de elmulasztották elemezni, vajon a feltételek fennállnak-e? Az elkövetett hibát lehet –majdhogynem felmentően - Oscar Wilde a második házasságokra utaló mondásának parafrázisával jellemezni: „a remény diadala, a tapasztalat felett”. De ami történt, az inkább a felelőtlen autósra emlékeztet, aki beláthatatlan kanyarban előzve katasztrófát idéz elő.
Fizessenek az idegenek
Az ideológiai szemellenző önmagában képes betegséget előidézni. Ám a bajt többnyire egy második hiba is súlyosbítja: a döntéshozók társadalmi osztályuk, vagy üzleti csoportjuk érdekeit igyekeztek - a következményekre való tekintet nélkül - tűzön-vízen keresztül, érvényesíteni. Ez változtatja halálossá a súlyos kórt. Amikor az országot irányítók minden áron kedvezni kívánnak egy szűk érdekcsoportnak, az vakká teszi őket a következmények iránt. Ennek jellegzetes példája, amikor egy politikus adó-csökkentést ígér - a könyv G. W. Bush-t említi, de az olvasónak bizonyára magyar példa is eszébe jut – miközben jelentős források kellenének a társadalmi problémák kezeléséhez.
A hibák harmadik forrása: a nemzeti érdekre hivatkozva a válság költségeit „idegenekre” - külföldi vállalatokra és más államokra – próbálni ráterhelni. A nemzeti érdek fontos, ám mindenek fölé helyezése többnyire súlyosbítja a helyzetet. Egy globalizálódott világban a mindenki számára előnyös kimenet, csak a Aranyszabálynak, vagy Kant kategorikus imperatívuszának, a közösségekre – államokra és vállalatokra – való alkalmazásával érhető el. Mielőtt cselekszel, gondod végig: vajon kedvezőbb helyzetbe kerülnél-e, ha mindenki úgy viselkedne, amire te most készülsz?
A siker rossz tanár
A válságokat végül a késlekedés súlyosbítja katasztrófává. A tétovázást előidézheti az illúzió, hogy a problémák maguktól megoldódnak, és a gazdaság önszabályozó képessége helyreállítja a megbomlott egyensúlyt. Ám többnyire az hátráltatja az időben meghozott döntést, hogy a politikusok félnek feláldozni saját karrierjüket a társadalmat súlyosan érintő intézkedések bevezetésével. Teszik ezt annak ellenére, hogy tudják: minél később kezdődik a terápia, annál többe kerül, ha egyáltalán sikerül.
És ami a legszomorúbb: a politikusok nem tanulnak. Az egyértelmű tapasztalatok ellenére kizárólag az értékek iránymutatására hagyatkoznak, és szűk érdekcsoportokat hoznak kedvező helyzetbe. Pedig nincs konzervatív, liberális vagy szociáldemokrata terápia. Ez az oka, hogy az „Isten-komplexum” által vezérelt személy – szándékától és pillanatnyi támogatásától függetlenül - szakadék felé irányítja közösségét.
A tévedhetetlenség tévhitéből a kudarcok tagadása, abból pedig a kritika elutasítása következik. Súlyos válság vár arra a társadalomra, amelyik elhiszi, hogy a vezérnek mindig igaza van. Szakadék felé rohan az a nemzedék, amelyik nem néz szembe hibáival és nem képes korrigálni azokat. Egy elvétett lépés, ha azt nem helyesbítik, bukást idézhet elő.
Az a társadalom jár el bölcsen, amelyik – elfogadva a tévedés jogát - megadja a mindenkori kormánynak próbálkozás lehetőségét. Elvárja azonban, hogy aki elkövette, az beismerje a hibáit, és megköveteli annak kiigazítását. „A siker – fogalmaz B. Gates - rossz tanár. Arra csábít, hogy azt gondoljuk: soha nem érhet kudarc.” A kudarc viszont szembesít azzal: ez így nem megy!
A 21. század precedens nélküli világában nem a hibázás minden áron való elkerülése, hanem az abból való tanulás készsége a siker legfontosabb tényezője.
