Bolgár György szerint 2018-ig bármi jöhet még

Még az átlagemberek jelentős része is úgy gondolja, ami itt van, az maffiaállam, önkényuralom, fél- vagy valódi diktatúra, és vissza kell térni valamilyen normális demokratikus útra. Ezt szűrte le a hallgatókkal és közéleti emberekkel folytatott beszélgetéseiből Bolgár György. Mint mondja, azt viszont senki sem érti, miért nem képes a demokratikus oldal belátni, hogy a mai választási rendszerben csak viszonylag szorosan együttműködve lehetne győzni. A rádiós újságíró úgy véli, a következő másfél évben bármi megtörténhet, még Orbán Viktor sem tudhatja előre, noha eddig szerencséje volt és sokszor jók voltak a megérzései.

- A jövő héten is lesz még Megbeszéljük a Klubrádióban?

- Nem tudok róla, hogy nem lesz.

- Azért ismerd el, ez logikus kérdés. A népszavazással - sokak szerint - korszakhatárhoz értünk.

- És valóban lehet, olyan új alkotmánymódosítást fogadnak el, hogy nem beszéljük meg, kész. Az van, amit mondanak, megbeszélés nincs. Megtörténhet.

- De újabb műsorokra készülsz és folytatod Mi a teendő? című sorozatodat is?

- Igen, bár amikor januárban elindítottam, akkor úgy gondoltam, két-három hónap elég lesz belőle. Kiderült azonban, hogy a válaszolókat és a hallgatókat is megmozgatta, sokkal jobban, mint bármi más. Ez jelzi, hogy a hallgatóinkat is az foglalkoztatja, ami minket, újságírókat is ezen a demokratikus oldalon: mit lehet tenni ezzel a ránk telepedő, egyre agresszívabb és mindent kisajátító Orbán-rendszerrel szemben. Érzik, hogy valamit kell tenni, csak nem tudják, mit.

- Háromnegyed év után mire jutottatok?

- Az nagyjából szinte mindenkiben fölvetődött, hogy a jelenlegi helyzetben csak valamilyen együttműködés segíthet. A részletekről már különböztek a vélemények. Volt, aki szerint a jelenlegi pártokkal reménytelen a dolog, ezért el kell felejteni. De hogyan felejtsük el? Az egyik - ha tetszik, végletes - vélemény szerint miután a demokratikus ellenzéknek semmilyen lehetősége nincs Orbánék megbuktatására, bojkottálnia kell a választásokat. Ezzel nagy tömeget állíthatna maga mellé, mondván, annyira lejt a pálya, egyoldalúak a választási szabályok, inkább nem kell nekünk a parlamenti hely, így morálisan nemet mondunk az egészre. A másik álláspont az volt, hogy a jelenlegi pártok nem nagyon képesek semmire, tehát azt kellene elérni, hogy a szerveződő és az itt-ott sikeres civil mozgalmak irányítsanak. Ők aztán megszervezhetnék, hogy a pártok mögéjük álljanak. Nem kellene Sándor Máriának, vagy Pukli Istvánnak miniszterelnök-jelöltnek lennie, de e mozgalmak hullámán, társadalmi lendületével próbáljanak a pártok megegyezni a legfőbb kérdésekben. Volt aztán olyan vélemény is, hogy mindent legalulról kell kezdeni és nem is érdemes 2018-ban gondolkodni. A pártok azért induljanak a választáson, de a fő dolguk az volna, hogy helyi szinten hozzanak létre polgári, pontosabban demokrata köröket. Ott kellene megbeszélni az emberekkel, hogy mire számítanak, mit remélnek. Így lehetne új gondolatokra építve megalkotni új mozgalmat, vagy mozgalmakat, mert a régiek már kifáradtak.

- Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi pártokban már senki sem bízik?

- Voltak sokan, akik azt mondták, bármennyire reménytelen, a jelenlegi pártokkal kell beérnünk. Nincsenek csodák, ezzel kell főzni, de nem szabad egy pillanatra sem tehetetlenül hátradőlni. Felmerült, hogy valamilyen előválasztási formulára szükség lehet, bár annak is vannak veszélyei, de többé-kevésbé mégis kihozná, hogy a választókörzetekben ki számíthat nagyobb támogatásra. Ne reménykedjünk abban sem, hogy egyszerre csak megjelenik kívülről egy miniszterelnök-jelölt, aki mindent megoldhat. Sokan fölvetették azonban, hogy próbáljanak nőkben gondolkodni. A jelenlegi politikai pártokban feltűnt nők elég erőteljesnek látszanak ahhoz, hogy ellensúlyt képviseljenek Orbán Viktorral szemben.

- Ebből azért kiderül, hogy rengetegen gondolkoznak a jövőről, bár az elég szomorú, hogy a te műsorod szinte az egyetlen fórum, ahol el is mondhatják nyilvánosan.

- Biztos foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel mindenféle tanácskozásokon, pártokban, de lehet, hogy még politika iránt érdeklődő civilek körében is. Sőt vannak olyan egyesületek, amelyek az elmúlt egy évben megpróbálkoztak, hogy valahogy összehozzák a demokrácia megőrzésében érdekelt csoportokat, politikusokat, csakhogy ezek néhány próbálkozás után megszűntek, vagy eljelentéktelenedtek, vagy nem hozták azt az eredményt, amit vártak tőlük. Valóban a Megbeszéljük az egyetlen, ami mégiscsak egy viszonylag nagy kör számára érzékelhetően működik napról napra. Miután pedig a Klubrádiónak napi átlagban 200 ezer vagy annál több hallgatója van, azért ez egy jelentős kör.

- Lehet ennek valamilyen hatása, vagy pozitív hozadéka a demokratikus erők számára?

- Ha nem bíznék abban, hogy lehet, valószínűleg nem csinálnám. Nem csak műsort akarok készíteni, bár az is fontos. De abban is reménykedem, hogy a közélet alakítói észreveszik a véleményeket, bármilyen csekély egy ilyen műsor ereje, s feltehetően nem is képes jelentősen befolyásolni a közvéleményt. Itt már nagyon sokan megszólaltak meghívott interjúalanyként olyanok, akiknek van élő kapcsolatuk a mai demokratikus ellenzék vezetőivel. Olyan persze nincs, hogy valaki itt megfogalmaz egy jó ötletet és utána valamelyik párt a zászlajára is tűzi.

- Miközben láthatóan nagyon erős a széthúzás egyelőre a baloldalon.

- Nem is csak a baloldalról beszélek. A Mi a teendő? eredeti célja - amit meg is fogalmazok a fölvezetőimben -, hogy teret adjon mindazon demokratikus erőknek - gondolataiknak és együttműködési szándékuknak -, amelyek elégedetlenek az orbáni hatalommal, mert látják, hogy szisztematikusan szétveri a demokratikus intézményrendszert. Még az átlagemberek jelentős része is úgy gondolja, hogy ami itt van, az maffiaállam, önkényuralom, fél- vagy valódi diktatúra, és szerintem nem csak a baloldal gondolkozik azon, hogy ezt meg kell változtatni, vissza kell térni valamilyen normális demokratikus útra. Vannak olyan jobbközép, jobboldali konzervatív gondolkodású emberek, nem is kevesen, akik hasonló véleményen vannak. Őket is próbálom megkeresni, megkérdezni. Vannak is, akik erre hajlandók, noha a széthúzás természetesen nagy, ha tetszik még nagyobb, mint a baloldalon.

- Olyanok azonban nem nagyon mondanak véleményt, akiknek szavuk lehet a Fideszben, ahol azért nagyon nagy a fegyelem.

- Ez igaz, de vannak, akik névvel vállalják a hatalommal ellentétes véleményüket. Ők pedig hathatnak olyan fideszes szavazókra, akik figyelnek rájuk. Biztos vannak olyan emberek, ha tetszik polgári-konzervatívok - nem tudom ugyan, mennyien -, akiknek fontos lehet, mit mond Bod Péter Ákos, Mellár Tamás, Gémesi György, Sólyom László vagy Tölgyessy Péter, igaz, az utóbbi kettő nem nekem. Hogy aztán ez a Fideszig eljut-e, az már kérdéses. Egyelőre biztosan nem.

- Csakhogy a hívek többsége elvakultan bízik még a Fideszben, amely ezért azt csinál, amit akar.

- De választásokat még tartanak. Még a diktatúrákban is vannak választások, valamiért ehhez ragaszkodnak. Tulajdonképpen nem is értem a diktátorokat, mi a fenének kell nekik ez a formális megerősítés. A mienk pedig még nem is totális diktatúra, úgyhogy itt még meg lehetne verni a Fideszt és éppen emiatt nem értik a hallgatóim, de én sem, miért nem képes a demokratikus oldal belátni, hogy a mai választási rendszerben csak viszonylag szoros együttműködéssel lehetne legyőzni a Fideszt. Különösen, mert már lassan csak másfél évre vagyunk a következő választástól, de egy lépéssel sem közelebb ahhoz, hogy tudják, miképpen szervezzék meg ezt az együttműködést.

- Mindehhez pedig még kapóra jött Orbánnak a menekültválság.

- Pedig amikor a Charlie Hebdo elleni párizsi támadás utáni megemlékezés másnapján előjött azzal, hogy ezek az idegenek, bevándorlók, migránsok milyen veszélyesek, még nem gondoltam, hogy ez lesz belőle. Hiszen akkor még a bevándorlási válság is lényegében a koszovóiakról szólt. A Magyarországon 2014-ben megjelent menekültek döntő többsége koszovói volt. Igaz, hogy muszlimok, de mégis európaiak. Ráadásul mi támogattuk Koszovó függetlenségét. Orbánnak aztán váratlanul bejött a politikai megérzése, megindult ez a hatalmas áradat és a koszovóiakat már félre is söpörte, Európa pedig megroggyant, hiszen nem tudja, mit csináljon egy ilyen hatalmas és rövid idő alatt érkező tömeggel.

- Azt mondod, hogy a politika lényegében szerencse dolga is?

- Igen. Egyelőre minden Orbán kezére játszott 2010-től, amikor kirúgta az IMF-et, vagy amikor meghozta a demokráciát súlyosan korlátozó törvényeit, a médiatörvénytől az egyházi törvényen át az új alkotmányig. Kétségkívül bátor is volt, és egy politikusnak azért nem elhanyagolható tulajdonsága a bátorság. Meg merte tenni, bár tudta, hogy szembemegy az Európai Unió értékeivel, szabályaival. Jól mérte föl, hogy ez egy olyan szervezet, ahol az európai polgári hagyományok érvényesülnek és nem lépnek föl erőszakosan a szabályok megsértőivel szemben. Ha pedig mégis megteszik, abból is ő profitál politikailag. Hiszen arra a régi magyar beidegződésre játszhat, hogy minket mindig bántanak, egyedül hagynak, mi mindig európaiak voltunk, megvédtük Európát, de bezzeg sose számíthattunk senkire. Ez nagyon mélyen benne van a magyar tudatban, erre nagyon jól ráérzett. Tudta, hogy ebből nem jöhet ki vesztesként, még akkor sem, ha ezt vagy azt az intézkedését vissza kellett vonnia. De alapvetően meg tudta csinálni, amit akart és mégis bent tudott maradni az Európai Unióban, annak minden hasznát élvezve.

- És most itt van a népszavazás, amellyel - akár érvényes lesz, akár érvénytelen - meg tudja alapozni a 2018-as választási győzelmét.

- Másfél év nagyon hosszú idő. Láthattuk, 2012-ben kezdett nagyon rosszul menni a Fidesz dolga, visszaesett a gazdaság, fogyott a társadalom bizalma. Aztán az olajárak zuhantak, megszűnt Európában az infláció, szinte ingyen adták az új hiteleket. És ez mind-mind segítette Orbánékat. Ha nem ez történik, akkor lehet, hogy bekövetkezik a gazdasági összeomlás, amit sokan jósoltak, de végül megúszták. Aztán 2014 végén, vagy 2015 elején se lehetett tudni, hogy kialakul egy ilyen súlyos menekültválság, de a saját politikai szempontjából megint szerencséje lett, és ráépíthette az egész politikáját. Vagyis azt Orbán sem tudja, hogy mi lesz a következő másfél évben, még akkor sem, ha sokszor jók voltak a sejtései, megérzései. De bármi bekövetkezhet, nem tudjuk. Nagyon változékony a világ, látjuk, hogy mennyire elképzelhetetlen, előre megjósolhatatlan dolgok történnek. Hogy az Egyesült Államokban, amelyet mindenképpen stabil demokráciának kell gondolnunk, egy hosszúra nyúlt, a társadalom jelentős részét is bevonó előválasztási rendszerrel sem tudták kiszűrni a szélsőségesen populista, teljesen abszurd republikánus jelöltet, Donald Trumpot. Ma senki sem tudja megmondani, ki lesz az elnök, ott is bármi megtörténhet. És ha Trump győz, attól függetlenül, hogy Orbán Viktor már előre rá szavazott, abszolút bizonytalan, mit fog csinálni. Lehet, hogy olyanokat, amik rosszak lesznek Magyarországnak, és Orbánt nagyon kellemetlen helyzetbe kényszerítik. Semmiről sincs biztos jóslatunk. Ha kezelhető számú menekült jön például Európába, akkor megerősödhetnek Merkelék, Franciaországban pedig a szélsőjobb nem tudja átvenni a hatalmat. Ha viszont a szélsőségesek kerekednek felül az Európai Unióban, az is elképzelhető, hogy ez Orbánnak még rosszabb lesz, mintha a vele nagyon kesztyűs kézzel bánó ellenfeleivel kellene küzdenie. Ha ugyanis az Unió szétesik, Magyarország valóban egyedül marad. Szóval senki nem tudja, mi lesz másfél év alatt. Még az is lehet, hogy Magyarországon az ellenzék győz – bár ezt egyelőre valószínűtlennek tartom, és ehhez nagyon sokat, nagyon kreatívan kellene dolgozniuk. Olyan képet kellene felmutatniuk magukról, hogy az emberek egyszer csak elkezdjék elhinni: ezek tényleg képesek egymással is együttműködni. Tisztességesek, normálisak, nem keltenek hisztériát, lehet rájuk szavazni, meg lehet bennük bízni. Nem olyan nagy dolog, ám e pillanatban nem látszik nagyon valószínűnek.

- Te író és költő is vagy. Ebben a helyzetben van kedved a szépirodalomhoz?

- Mi az, hogy! Nagyon is! Persze sosem hagytam abba, kivéve azt a négy évet, amikor Amerikában voltam tudósító, mert az 24 órás munka volt. Még ebben az évben meg is jelenik egy színdarab kötetem, öt dráma van benne. Igaz, Magyarországon ma elég nehéz Bolgár színműveket bemutatni, mert engem a politikai újságírással azonosítanak és emiatt nyilván a színházak is kicsit idegesek.

- A műveid függetlenek a politikától?

- Alapvetően igen, alig-alig van bennük, úgyhogy ebből senki meg nem mondaná, hogy én írtam őket. Ezek egyáltalán nem politikai drámák. Hogy aztán esetleg a régmúltban játszódnak, shakespeare-i helyszínen, vagy a jelenben, Magyarországon, az tulajdonképpen mindegy. Az engem foglalkoztató kérdések vannak benne. Alapvetően az, hogyan lehet átértelmezni az élet nagy kérdéseit akár a legnagyobbakkal feleselve. Épp ezért a közös bennük, hogy mindegyikben van valami konkrét utalás klasszikusok műveire, például Shakespeare-re, Madáchra vagy akár Ingmar Bergmanra. Vannak alapkérdések, amelyek évszázadok óta gyötrik az emberiséget, és foglalkoztatják a legnagyobb szellemeket is, de vajon mit szólok hozzájuk egy-egy drámában én most itt, Magyarországon?