Kisgömböccé vált alaptörvény

A nekünk épülő drótkerítések szögesebbek és élesebbek, mint amilyeneket mi építtetünk a menekülteknek. Kétségeim nem voltak, bármi legyen is a kvóta-referendum végeredménye, a kormány mindenképpen mozgásra kényszeríti a ma már inkább csak pártgépezetként működő, mintsem átgondolt és szakmailag kellően előkészített törvények alkotásával foglalkozó országgyűlést. Azzal is tisztában kellett lennünk, miszerint a gránitszilárdságúra tervezett Alaptörvény sem úszhatja meg a migránsosítást. Mindez a szemlélet és folyamat azonban még akkor sem járna a jogállam vesztével, amennyiben az Alaptörvény - létrehozóinak falánkságának köszönhetően - a törvénygyár összes blődlijét felfalva kisgömbőc méretűvé duzzadva milliárdnyi darabra hullana. A jogállamra nézve azonban az igazi veszélyt a törvényalkotás – jelenleg – megállíthatatlannak látszó erodálódási folyamata jelenti.

Ennek következtében a pillanatnyi hangulattól függő, futószalagszerűen legyártott, mindenféle szakmai kontroll nélkül megszülető alacsonyabb szintű jogforrásokba foglalt szabályok elszaporodása, továbbá az önmagukat normaalkotásra feljogosítottnak titulált egyes szervek (ügyészségek, bíróságok, Alkotmánybíróság) normarontó jogértelmezései okozhatnak zavart. Mindezt a romboló hatást is felülmúlja e szégyenteljesen sikertelenül végződött, a bevallotthoz képest is hihetetlenül drága népszavazás eredményeként állt elő. Magyarországon ma, egyetlen ember jogértelmezése is elegendő ahhoz, hogy az Alaptörvénnyel („Az érvényes és eredményes népszavazáson hozott döntés az Országgyűlésre kötelező.”) szembe lehessen menni. Sőt, a jogállam és annak összes meghatározó jogintézményének asszisztálása mellett, maga az Alaptörvény módosítása is kikényszeríthető.

Ez nem csupán a jogállam, de a demokrácia – különösen a kereszténydemokrácia – csődjét is jelenti. Talán ezért is kellene ismét fontolóra venni az alkotmányozás és a pártokat képviselő, kiszolgáló törvényhozás feladatainak különválasztását, és az előbbinek egy nemzeti konszenzus alapján létrehozott szerv hatáskörébe utalását. Mindeközben a teljes ellenzék érthetetlen módon csupán sunnyog, és lapít, pedig a népszavazás kiírásától kezdve ezért a „győzelemért” küzdött, most mégsem tud vele mit kezdeni. Végre tettekre és nem szólamokra lenne szükség, hiszen a választópolgárok hozták mit az ellenzéki pártok kértek: nem mentek el népszavazni. Tőlük tehát nincs mit számon kérni. Most ők várják a „csodát”, s ha ez elmarad, legközelebb nehezen lesznek ismét „rászedhetők”.