Az 1990-es évek végén létrehozott Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztiválnak Magyarországon semmiféle előzménye nem volt. „Tanulmányaim és pályakezdésem időszakában a hárfát Magyarországon még nem tekintették teljes értékű koncerthangszernek”– mondja Vigh Andrea.
„Nagyon tisztelem Lubik Hédi és Maros Éva tevékenységét; fontos esemény volt, amikor az 1970-es években a legendás Nicanor Zabaleta Budapesten koncertezett. Mégis nagyon kevésnek éreztem, hogy évente legfeljebb egy-két alkalommal elhangzott a Zeneakadémián az a néhány versenymű, amit sokan ismernek, de egyébként a hangszer visszaszorult a szimfonikus zenekarokba és az operaházi zenekari árokba. Ezek is szép feladatok, de a hárfában ennél összehasonlíthatatlanul több szólisztikus és kamarazenei lehetőség rejlik. Ez is motivált, amikor elkezdtem a fesztivál művészeti koncepciójának kidolgozását.”
A hárfafesztivál alapításának az volt az elsődleges célja, hogy ne csak a szakma, hanem a szélesebb zenekedvelő közönség is megismerje: milyen szép és gazdag saját irodalma van a hárfának. „Több száz eredeti műről beszélhetünk, köztük első osztályú komponisták – Händel, Mozart, Debussy, Ravel, Fauré, Saint-Saëns, Glinka és mások – alkotásairól” – meséli Vigh Andrea. „Fontosak az úgynevezett hárfás szerzők is, akik olykor kétségkívül saját hangszeres virtuozitásukat élték ki darabjaikban, máskor viszont messze meghaladták ezt a szintet, és komoly értéket teremtettek. Az eredeti kompozíciókhoz társulnak az átiratok – Csajkovszkij, Liszt és más kiváló szerzők darabjaiból.
A szakma korábban is tudta, de a magyar közönség sokáig nem ismerhette meg, hogy ezeket a remekműveket a legnemesebb módon, hiányérzet nélkül lehet hárfán megszólaltatni. Fontosnak tartom, hogy – a hangszer több évezredes történetéhez kapcsolódva – a fesztivál időnként bemutassa a hárfa népi gyökereit; a klasszikus zenén kívüli, például jazzes vagy világzenei kontextusban is érzékeltesse a hárfa szépségét.”
A világ legjobb szólistáit – Jana Bouškovát, Susanna Mildoniant, Marielle Nordmannt, Isabelle Morettit, Maria Grafot és másokat – sikerült az elmúlt tizenhét évben Gödöllőre meghívni. Emellett Vigh Andrea azt is kiemelten fontosnak tartja, hogy a magyarországi „hárfás társadalom” minden fontos szereplője játsszon a fesztiválon, magáénak érezze azt, s ezáltal a rendezvény az egész hazai hárfakultúra katalizátora legyen.
Az eredeti célkitűzések döntő többségét mára sikerült megvalósítani. Vigh Andrea szerint azonban nem szabad elégedetten hátradőlni; minden évben ki kell találni valami kuriózumot, szakmailag fontos újítást, hogy megőrizzék a színvonalat és fenntartsák a fesztivál iránti – hazai és nemzetközi – érdeklődést. Az idei fesztivál egyik „húzóneve” az orosz Alexander Boldachev, aki mindössze 26 éves, de már az egész világot bejárta, s most 19-20. századi honfitársainak (Glinka, Csajkovszkij, Rimszkij-Korszakov, Muszorgszkij, Ljadov, Rahmanyinov, Prokofjev) műveiből ad szólóestet.
A másik nagy sztár a zárókoncertet adó, Gödöllőre visszatérő vendégként érkező, walesi Catrin Finch, aki színes kaleidoszkópot fest – Bach muzsikájától a Piazzolla-tangóig.
Vigh Andrea ma esti koncertje a Romantikus fantáziák címet kapta, s ezen – Szabadi Vilmos hegedűművész közreműködésével – itthon alig ismert német és francia szerzők szenvedélyes, olykor kifejezetten virtuóz hárfamuzsikáját játssza.
A tanítványok generációjából idén Farkas Mira mutatkozik be önálló matinékoncerttel, Vigh Andrea pedig – A hárfa sokszínűsége címmel – hangszerbemutatót tart gyerekeknek, és Gulyás Csilla hárfaművésszel együtt kurzust is vezetnek.
A gödöllői fesztivál kedvelt kísérő programja a hárfakiállítás, amelyre – az előző évekhez hasonlóan – patinás hárfamanufaktúrák, így az olasz Salvi, francia Camac, a svájci Anne-Marie és Gérard David, valamint a chicagói Lyon & Healy Harps küld mesterhangszereket. Az érdeklődő gyerekek és felnőttek a koncertek után meg is pendíthetik a rendkívül értékes instrumentumokat.