Népszabadság;Mediaworks;

2016-10-08 19:32:00

"Népszabadság!" - Ezrek tüntettek a Kossuth téren (Fotók!)

A Népszabadság szerkesztősége is kivonult az este 6 órakor kezdődő tüntetésre, amit azután szerveztek a civilek az Országház elé, miután az ellenzéki lap kiadását felfüggesztették. A Mediaworks Zrt. gazdasági okokra hivatkozott, ahogy Tuzson Bence fideszes államtitkár is, aki a kormány nevében mosta kezeit, az ellenzéki pártok és a civilek azonban egyaránt a Fideszt, és magát Orbán Viktort látják a döntés mögött. A lapért több politikus, többek között Gyurcsány Ferenc, Medgyessy Péter volt miniszterelnökök, és Gianni Pittella, az EP szociáldemokrata vezetője is kiállt. A Mediaworks Futó utcai bejárata elé szervezett MSZP-s tüntetésen Molnár Gyula arról beszélt, hogy példátlan a sajtószabadság ilyen formájú megsértése. A helyszínen pártjelképeket helyeztek el, és mécseseket gyújtottak. A demonstráció után a tiltakozók átvonultak a Kossuth térre, ahol csatlakoztak a Media 2.0 civil tüntetéséhez. Az Országház előtt több ezren vonultak fel a sajtószabadságért. A KÉPRE KATTINTVA TÖBB FOTÓT LÁTHAT A TÜNTETÉSEKRŐL!

Lapunk információi szerint a Népszabadság újságírói vezetése szombaton délután tárgyalt a kiadó (tulajdonos) képviselőivel, amely tárgyaláson azt az ajánlatot kapták, hogy amennyiben összeállítanak egy nullszaldós üzleti tervet, akkor hajlandóak tárgyalásokat folytatni a közös jövőről. Úgy tudjuk, az ajánlatot komolytalannak minősítette a szerkesztőség. 

A Mediaworks felügyelőbizottsága döntött a kiadás felfüggesztéséről, amiről a munkatársakat egyenként értesítették levélben. Ebben az szerepelt, hogy továbbra is a Mediaworks alkalmazottai, és titoktartási kötelezettséget várnak el tőlük. A szerkesztőséget megdöbbentette a hír, a lap egyik munkatársa azt írta ki a Népszabadság Facebook-oldalára, hogy szerintük puccs történt. Az újságírókhoz hasonlóan Murányi András, a lap főszerkesztője sem tudott a drasztikus intézkedésről, amit "legalábbis barátságtalan lépésnek" tart. A Mediaworks székháza előtt rögtönzött sajtótájékoztatón Murányi azt mondta, az a terv, hogy a munkatársakat egyben tartsák, hogyha lehetséges, mivel az elmúlt években igen jó szerkesztőség alakult ki.

Forrás: Népszabi Szerkesztőség/Facebook

Forrás: Népszabi Szerkesztőség/Facebook

Az újságírók össze is tartanak, közösségi oldalukra azt írták ki, hogy együtt vonulnak ki a Media 2.0 által szervezett tüntetésre a Kossuth térre, ahova mindenkit várnak, aki szerint puccs történt, és csorbul a sajtószabadság azzal, ha megszűnik az ellenzéki lap. Az esemény szervezője a közösségi oldalon azt írja: azt hitték, 2014-ben az Origo szétverése volt a legalja – a portál írta meg ugyanis, hogy Lázár János arcpirítóan sok pénzért utazgatott. „Azt hittük, nincs lejjebb. De ma egyszerűen elnémították az egyik utolsó ellenzéki újságot, mert meg merték írni, hogy Rogán Antal helikopterezett”- írják a felhívásban, hozzátéve, hogy a tüntetés civil szerveződés, nem kérnek a pártjelképekből.

Az esemény Facebook-oldalán este 6-ig 2300-an jelezték, hogy ott lesznek a tüntetésen. Tudósítónk szerint valóban több ezren jelentek meg a demonstráción, ahol a tömeg többször is a "Népszabadság", "Demokráciát", "Disznóság", "Nem hagyjuk", "Orbán, takarodj", illetve "Szabad ország, szabad média" rigmusokat skandálta.

Hargitai Miklós, a szerkesztőség munkatársa, a Sajtószakszervezet helyi alapszervezetének vezetője elmondta: a szombati ügyeletre kollégáit már nem engedték be az épületbe. "Ez mindent elmond arról, mennyire volt ez gazdasági döntés" - jegyezte meg. Az - egy létráról megafonon keresztül felszólaló - szakszervezeti vezető azt hangsúlyozta: az újság dolga, hogy ellenőrizze a hatalmat. "Azért nem lesz hétfőtől Népszabadság, mert túl jól tette a dolgát" - mondta.

Kitért arra is, hogy a lap munkatársainak 2008 óta nem emelték a fizetését, viszont 2010 óta kétszer is csökkentették. "Mostantól olyan országban élünk, ahol a Magyar Idők meséli el, hogy mi történik a politikában" - fogalmazott Hargitai Miklós, hozzátéve: "nagyon pici területre szűkül vissza a sajtószabadság".

A rendezvényen felszólalt Tamás Gáspár Miklós filozófus, aki azt mondta: "abban a helyzetben vagyunk, hogy a vezetők a magyar nép ellenségei, és ezt még csak el sem lehet mondani". Úgy fogalmazott: rövidesen vége van a sajtószabadságnak és szólásszabadságnak, ha ezt hagyjak.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Az MSZP is szervezett demonstrációt a Mediaworks Futó utcai székháza elé fél 6-ra Mint írták: "Orbán Viktor a Fidesz kicsinyes, de minden korábbinál agresszívebb politikai bosszújának áldozata a Népszabadság. Október nyolcadika a magyar sajtószabadság fekete napja. Egyúttal jelzés minden újságírónak, a médiában dolgozóknak, hogy senki nincsen biztonságban; ezért kell összetartanunk és szolidárisnak lennünk egymással, az elnyomó hatalommal szemben."

A tüntetésen Molnár Gyula azt mondta, Magyarország nem mehet tovább ezen az úton. "Ma a Népszabadság, holnap a többi újság, utána a politikai pártok, és akkor ennek az országnak vége lesz" - fogalmazott az MSZP elnöke, hozzátéve, hogy egy egykor erősnek, talán verhetetlennek tűnő hatalom fél. Szerinte az újságok betiltásával nem lehet elnyomni a szabadság hangját, és ez "Orbán Viktornak és a Fidesznek sem fog sikerülni".

Az MSZP elnöke a demonstráción kijelentette, hogy a politikai pártok mellett készek együttműködni a civilekkel és a szakszervezetekkel is. A fél órás rendezvény végén a részvevők gyertyákat helyeztek a szerkesztőség épülete előtt, ahol egy táblát is felállítottak, amelyen az állt: "Itt végezték ki a sajtószabadságot 2016. október 8-án. Ezután a demonstrálók csatlakoztak a Kossuth téri tüntetéshez,köztük Molnár Gyula, Horváth Csaba, Kunhalmi Ágnes, de a tömegben feltűnt Karácsony Gergely PM-es polgármester, Juhász Péter, az Együtt, valamint Molnár Csaba, a DK politikusa.

A Népszabadsággal az ellenzéki pártok, a Párbeszéd Magyarországért, a Magyar Liberális Párt, az LMP, a DK és a Jobbik is szolidaritást vállalt, valamint több politikus is felszólalt a sajtószabadságért, többek között Gyurcsány Ferenc, Medgyessy Péter volt miniszterelnökök, valamint Gianni Pittella, az Európai Parlament szociáldemokrata képviselőcsoportjának (SD) vezetője is.

A Népszava is szolidaritást vállal a Népszabadsággal, ezért petíciót indítottunk  a laptársunkat ért brutális támadás miatt. A jobboldali kormány évek óta törekszik a magyar demokratikus baloldali sajtó ellehetetlenítésére. A Népszabadság bezárása egy olyan határ, amelyen nem szabad átlépni. Ezt a nemzeti értéket nem szabad veszni hagyni, a sajtószabadságot együtt kell megvédenünk. Valamennyiünk felelőssége, hogy megállítsuk ezt a folyamatot. Ha elegen leszünk és elég állhatatosak, képesek lehetünk megálljt parancsolni ennek a gyalázatnak. Ezért indítjuk most el ezt az akciót. Ha egyetértesz, írd alá a petíciót itt: VISSZA A NÉPSZABADSÁGOT, VISSZA A SAJTÓSZABADSÁGOT!

Friss Róbert, a Népszabadság volt munkatársának publicisztikáját ide kattintva olvashatja el!

A kormánypárt oldaláról megjelentek kárörvendő nyilatkozatok is, Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke például azt mondta sajtótájékoztatóján:  "épp itt az ideje, hogy bezárjon a Népszabadság váratlanul". Utalt rá, hogy a lap elődje a Szabad Nép volt, így is viselkedik. Azt is mondta, "nem fog krokodilkönnyeket hullatni" a lapért. 

Tuzson Bence, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a kormánypárt nevében úgy nyilatkozott, hogy kizárólag gazdasági döntésként tekintenek a felfüggesztésre, a lap ugyanis önmagában 5 milliárd forintos veszteséget halmozott fel az utóbbi években és"semmiképpen sem szeretnék a sajtószabadságot megsérteni még azzal sem, hogy beleszólnánk egy kiadó döntésébe". A fideszes államtitkár betámadta a szocialistákat is: "a magunk részéről az MSZP tiltakozását megértjük, hiszen a lap évtizedeken keresztül az MSZP tulajdonában volt, de nem régiben eladták" - tette hozzá Tuzson.

Mészárosék kezébe kerül a Népszabadság?

Tegnap a Népszavához eljutottak olyan információk is, miszerint a lap Mészáros Lőrinc érdekeltségébe kerülhetett egy megállapodás alapján. Ezt más forrásból nem tudtuk megerősíteni, ezért nem közöltük a hírt, de a történések alapján nem kizárható, hogy így történt.

Piaci (politikai) hírek között az is megtalálható, hogy Mészáros Lőrinc közös céget alapított Liszkay Gáborral, a Magyar Idők alapítójával és kiadójával, és ez a társaság vásárolja fel a Mediaworks médiaportfólióját. A tranzakció lebonyolításáról már hetekkel ezelőtt szó esett, aztán arról lehetett hallani, hogy megelégednek egy opciós szerződéssel, vagyis azzal, hogy bármikor lehívható a tulajdon. Az utóbbi idők kemény Népszabadságos publikációi miatt azonban módosult a terv, felgyorsult a vásárlási szándék, amelyet előbb a hét közepén akartak bejelenteni, most viszont ez a közlés állítólag hétfőre tolódik. Amennyiben igazak ezek az információk, akkor még az osztrák tulajdonosnak, Pecinának kellett most szombaton elvégezni a piszkos munkát, a Népszabadság felfüggesztését.

Orbán a döntés mögött?

Általános a vélekedés, hogy a döntést maga Orbán Viktor hozhatta meg, mégpedig az utóbbi idők Népszabadságbeli Rogán Antalt és Matolcsy Györgyöt érintő információk miatt. A lap leplezte le a propagandaminiszter helikopter-túráját, az MNB-elnökmagánéleti "lépéseit", valamint az etikailag ugyancsak összeférhetetlen kapcsolatát az UniCredit Bank vezetőjével, Patai Mihállyal. A szombat reggeli és ezek szerint ebben a szellemben készült utolsó Népszabadság címlapja azzal a címmel jelent meg, hogy"Orbánt nem zavarja a helikopterezés", valamint ugyancsak az első oldalon tálalva:"Matolcsy már hat éve utazott Vajda Zitáért".

Megfigyelők arra is emlékeztetnek, hogy Orbán-kormány alatt már született hasonló döntés, 1998-ban a Postabank tulajdonában lévő Kurir című bulvár-napilap kiadását szüntették meg egyik napról a másikra. Egyesek azt mondják, hogy legfeljebb háborús helyzetben szoktak ilyen döntéseket hozni; ez a mostani lépés súlyos merénylet a sajtószabadság, a demokrácia ellen.